Hi, Sweethearts!
Új résszel érkeztem, yeey! Kicsit más stílusban írtam
ebben a fejezetben - több leírás, kevesebb párbeszéd, regényszerűbb az egész -,
és konkrétan egy este alatt gépeltem be az egészet, de legalább van, nem?
Remélem van itt még valaki hogy örüljön az új olvasnivalónak ;)
Pussz: Babu
2021. 04. 07. (szerda) 9:40 Amszterdam
Ryan szeme előtt szürkébe váltott a világ, ahogy
kivánszorgott az utcára. Arcára víz pergett, kövér esőcseppek bombázták a
várost, hangosan kopogva az ereszeken, a járdán, esernyőkön.
Ryan azon gondolkodott, hogy kell levegőt venni. Megfordult
vele a világ, nekitántorodott egy lámpaoszlopnak. Nem tudta, meddig jutott el,
nem ismerte fel a helyet, de a kétségbeesés már nem fért el a gondolatai
között. Szívének egyre lassuló dobbanásai mellett egyetlen dologra tudott
csupán koncentrálni.
Meg fogok halni.
De most úgy igazán. Nem úgy, mint a dzsinn álmában, nem úgy,
mint az atomreaktornál, hanem tényleg meg fog halni.
Autók zúgását hallotta, az esőfüggönyön fénycsóvák táncoltak,
és Ryan összeesett.
2021. 04. 07. (szerda) 11:25 Amszterdam
Carla és Tim az ásatás körül lézengtek, próbálva nem
feltűnést kelteni. Carla egyfolytában a haját csavargatta; egyre jobban
aggódott, miután Ryant nem találták otthon, főleg, hogy mikor az ásatáson
körbekérdezték az embereket, többen is igazolták, hogy láttak egy ballonkabátos
újságírót.
- De ha most nincs itt, akkor…
- Lehet, hogy lelépett - vont vállat Tim, de Carla arcát
látva szívesen visszaszívta volna, amit mondott.
- Nem. Lépett. Le. Ismerem már annyira Ryant, hogy… - Carla
elakadt, vállai megremegtek. - Ó, Istenem…
Tim gyorsan a karjába zárta a lányt. Már mindketten alaposan
eláztak, és kapucni ide vagy oda, Timnek már a szemébe folyt a hajáról az
esővíz.
- Ha egyedül eljött megtörni az átkot - motyogta Carla -
kizárt, hogy…
- Nyugi, minden oké lesz - csitította Tim. - Szerintem csak
leugrott valamelyik kocsmába, és latin káromkodásokat farag a pult szélére.
Carla felkuncogott, de a fiú szavai nem nyugtatták meg. Biztos
volt benne, hogy Ryan megmakacsolta magát és egyedül indult el, hogy elintézze
az átkot. De nem találták sem őt, sem a kelyhet.
Tim eltolta magától Carlát, hogy a szemébe nézhessen,
hüvelykujjával letörölt egy könycseppet a lány arcáról.
- Meg fogjuk találni. Próbálkozhatnál esetleg valami
varázsigével, hm?
Carla szipogva bólintott.
- Keressünk egy üres utcát.
Tim kézefogta a lányt és elindultak találomra egy irányba. A
külvárosban leginkább csak gyárak és üzleti központok lapos, szürke épületei
terpeszkedtek, eltűntek a kecses holland házak, a kékes csatornák, és a
szemerkélő eső mindent komor függönybe borított. Tim már nem tudta, könnyek
vagy esőcseppek csordulnak-e le Carla arcán.
Egy festékbolt háta mögött aztán megálltak, Tim várakozón
pillantott Carlára. A lány reszketeg mozdulatokkal húzott fehér krétakört maga
köré, egyetlen szimbólummal a közepén, majd előhúzott egy zsebkést.
- Várj, Carla! - kapta el a kezét Tim. - Ez feltétlen
szükséges?
Carla elmosolyodott Tim aggódásán, és gyors puszit nyomott
az arcára. Mielőtt a fiú reagálhatott volna megvágta a tenyerét, s a rúnára
csepegtette a vérét.
Ryanre koncentrát. Felidézte az arcát, a hangját, a
nevetését, a varázserejének különleges, erőteljes kisugárzását, az elméje
érintését. Kiejtette a varázsszavakat és hagyta, hogy elvezessék a fiúhoz.
A látomás hirtelen vágódott a szeme elé. Ázott fű illatát
érezte, meg valami mást… Kipufogógázt. Aztán kitisztult a kép, és egy szürke
autóút sziluettje tűnt fel előtte.
N207, olvasta le a tábláról.
Felnyitotta a szemét.
- Azt hiszem tudom, hol van.
- Azt hiszed? - vonta fel a szemöldökét Tim.
- Körülbelül, na! Gyere inkább - türelmetlenkedett Carla.
Visszasétáltak az ásatás felé, egészen addig, míg meg nem
látták az autóutat. Carla résnyire húzott szemmel fürkészte a tájat előttük.
- Nézd, Carla… Ott? - Tim jobbra mutatott egy világosbarna
kupacra.
Rohanni kezdtek, Carla levetette magát a fűben fekvő Ryan
mellé. Arcán egymást váltotta a döbbenet, a harag és a félelem.
Oldalra fordították az eszméletlen fiút. Rémes állapotban
volt, arcára sár és fű tapadt, ruhája teljesen elázott. Carla óvatosan
pofozgatta az arcát.
- Ryan, Ryan ébredj!
- Jól kiütötte magát - morgott Tim. Mérges volt a barátjára,
amiért ennyire képtelen kezelni az életét, és most mind bőrig áznak miatta. De
ahogy Ryan sehogy sem akart felébredni, a félelem Tim gyomrát is görcsbe
rántotta.
- Nem tér magához! - nyöszörögte Carla.
Tim is leguggolt. Le akarta rázni Ryant, igen, de nem így!
Kitapintotta a fiú pulzusát.
Nem érzett semmit.
- Tim… Tim mit csináljunk? - Carla elvesztette a megszokott
hidegvérét, görcsösen szorította Ryan karját. Nem sírt, a sokk megbénította. -
Tim! Meg… meghalt...
Az ég hangosan morajlott felettük.
- Tim! - kiáltott ismét a fiúra Carla.
Tim tehetetlenül seperte hátra ázott haját; még fel kellett
dolgoznia, hogy mit lát.
- Jó, jó, illetve… Maradj itt, én meg hozom a kocsit. -
Felállt. - Próbáld meg felkelteni, hátha!
Carla az ölébe húzta Ryant, borzongott a hidegtől és a
félelemtől. Magában megoldás után kutatott, hiszen biztosan tanult olyan
varázsigét, szertartást vagy bármit, ami most segíthet…
Gondolkodj! - kiáltott magára, összegörnyedt Ryan
élettelen teste felett.
Tim leparkolt mellettük, Carla segített neki felemelni Ryant
és végigfektetni a hátsó ülésen, de onnantól összemosódtak előtte a pillanatok.
Órákat töltöttek Carla nagyanyjának könyveit bújva, hogy megoldást keressenek,
üres kenyeret ettek ebédre, aztán folytatták a keresést egészen addig, míg Tim
el nem aludt az egyik kódex felett.
Carla az asztalra könyökölve figyelte az alvó fiút, az alig
észrevehetően remegő szempillákat, a vékony, határozott vonalú ajkait.
Nem csodálkozott, hogy Tim elaludt.
Minden energiánkat felemészti ez a hiábavaló kutakodás -
gondolta, és lapozott az előtte fekvő könyvben, de a mozdulat félúton megakadt.
Energia.
Eszébe jutott, amit Ryan a mágiáról magyarázott neki.
Máshogy működött a kettejük ereje, Carla a Démon ereje miatt szinte végtelen
tartalékokkal rendelkezett, Ryannek ezzel ellentétben saját magából kellett
merítenie egy varázslathoz.
Carla felpattant és felszaladt az emeletre a fiú szobájához.
Behúzták a függönyöket és Carla korábban gyógyfüves gyertyákat gyújtott, így
most az egész szoba tömény illatárban úszott, mintha egy indiai étterembe
lépett volna be. Ám az érzést azonnal elűzte az ágyon fekvő mozdulatlan test
látványa.
Carla szája megremegett.
Sírni szeretett volna, a keserűség egyre jobban fojtogatta,
de ha gyászolni kezd, elismeri a halál győzelmét. Nem. Nem tudta elfogadni,
hogy Ryan meghalt. Lehet, hogy valamit nem vettek észre, hogy annyira gyenge a
pulzusa, hogy nem érzik, és csak azért ilyen jeges a bőre, mert sokáig volt
kint a hidegben… Nem tudta elhinni magának a kifogásokat.
Letérdelt az ágy mellé és ujjait Ryan kezébe fűzte -
megborzongott a hideg érintéstől. Lehunyta a szemét, hallgatta az eső kopogását
az ablakon, hogy lenyugtassa a szívverését.
Ha Ryan kifogyott az energiából, csak fel kell tölteni.
Elkezdte összegyűjteni az energiát magából, apránként,
mintha virágot szedne és csokorba fűzné, aztán elengedte. Úra érezte ujjaiban a
bizsergést, mint amikor Ryannel közösen vonták meg a dzsin varázserejét. Még a
fiú kezének érintését is érezte. Nem tudta, mennyi energiát adhat Ryannek, de
reménykedett, hogy látszódni fog a fiún, mikor magához tér. Csak ült a padlón
maga elé meredve, a lába zsibbadni kezdett, de Carla egyedül az összekulcsolt
kezükre figyelt.
Ébredj fel! Meg kell tenned, Timért, értem…
Lecsukódtak a szemei, a fáradtság észrevétlenül közelítette
meg. Szorítása meglazult Ryan kezén, elmaradt a bizsergés, Ryan figyelmeztetése
a varázslat határairól tompán visszhangzott a fejében, és csak arra tért
magához, hogy egy jeges fuvallat végigsimít a nyakán.
Azonnal felkapta a fejét, ugrásra készen pillantott körül a
szobában. Az ajtó csukva, az ablak felől az eső ütemes dobolása hallatszott, az
árnyak eltűntették a kontrasztokat.
- Carla… Itt vagyok - szólt egy hang, s abban a pillanatban
két szempár fénye csillant meg a sarokban.
Carla közelebb vonta magához Ryan kezét.
- Ki az? - kiáltott bele a sötétbe.
Halk nevetést kapott válaszul.
- Persze, hiszen nem emlékezhetsz rám…
Fekete alak lépett elő az árnyékból, testének körvonalai
belemosódtak a félhomályba.
Egy démon, aki anélkül öltött alakot, hogy megszállt
volna valakit - sorolta magában Carla a tanultakat. - Csak
varázsképességgel rendelkezők láthatják így őket…
- Tőlem kaptad az erőmet, Carla. - A démon mosolygott, és
Carla ismét érezte a felé kúszó jeges hideget. - Éés úgy látom - pillantott a
Démon rosszallóan Carla és Ryan összekulcsolt kezére -, hogy máris sikerült
elpazarolnod.
Van képe… - puffogott magában Carla.
- Meg fogom menteni! - jelentette ki hangosan.
- Valóban? - A Démon kikerülte az ablakot és közelebb sétált
Ryan ágyához. - Pedig én úgy látom, elbuktál. Nincs e...
- Mit akarsz? - szakította félbe Carla. Nem akart belemenni
a Démon játékába, sem ereje, sem bátorsága nem lenne most hozzá. Düh kavargott
benne, legszívesebben nekirontott volna a pokolfajzatnak, hogy megtorolja
édesanyja halálát, az elrontott életét, a nagyanyja elvesztését, de még egy
csipet só sem volt kéznél, hogy cselekedhessen.
- Határozott, mint minden Spettro - hümmögött a Démon. -
Megszokhattam volna már.
Carla sürgetően köhécselt.
- A lényeg, hogy… - A Démon elfordult, kipillantott a
függönyök közti résen. - Hm. Alkut ajánlok - fordult vissza Carla felé.
A lány szíve megállt egy pillanatra. Már tudta, mi
következik.
- M… Mondd. - Nem akarta, de megremegett a hangja.
A Démon bólintott.
- Tehát, Ryan visszakapja az életét a te áldozatodért
cserébe.
Carla egy pillanatra lehunyta a szemét.
Ki lesz az? Kinek az életét kéri cserébe?
- Senkiét - felelt a Démon a kimondatlan kérdésre. - Arra
gondoltam, hogy majd a későbbiekben elválik, mit is kérek érte… Mintha hitelre
kapnád vissza Ryant - nevetett fel hidegen, minden részvét nélkül.
- De…
- De? Szerintem igazságos - tárta szét a karját a Démon. -
Meglátom, mennyit ér neked Ryan, és az alapján szabom meg az árat. Fair alku.
Carla habozva pillantott a fiú halovány arcára. Annyira, de
annyira vissza akarta hozni az életbe, és biztos volt benne, hogy neki
sikerülhet. De úgy tűnik, túlbecsülte magát, és az anyja gyilkosa az egyetlen,
aki segíthet neki ezzel az Alkuval, aminek ki tudja, mi lesz az ára. Lehet,
hogy az elsőszülött gyerekét fogja kérni, vagy valami még rosszabb… De ha nemet
mond, örökre bánni fogja. Mert megadatott neki a lehetőség, hogy megmentse
Ryant, és nem élt vele… Mit neki egy ismeretlen áldozat, hisz Ryan életéről
volt szó!
Visszafordult a Démon felé és kihúzva magát a parázsló
szemekbe nézett.
- Elfogadom!
A Démon hümmögött és hátrált pár lépést.
- Okos kislány! Épp úgy, mint a nagyanyja…
A Démon beleolvadt a sötétbe, utolsó szava újra és újra
megismétlődött Carla fejében.
A nagyanyja, nagyanyja, nagyanyja…
Ismét érezte az ólmos fáradtságot, és nem tudott ellenállni
a csábításának.
2021. 04. 07. (szerda) 18:50 Amszterdam
Tim hangja rántotta vissza az ébrenlétbe. Hunyorgott az
utcai lámpa fényében, ami a függönyök közötti résen beszökve pont az arcára
vetett arany csíkot, lábába és vállába apró tűszúrások hasítottak, ahogy
megpróbált felülni.
- Carla… Minden rendben?
Tim leguggolt mellé és kisimította a lány arcából a vörös
hajszálakat.
Carla bambán bámult a fiú hidegkék szemeibe, aztán hirtelen
eszébe ötlött minden. Néma kiáltással Ryan felé fordult, kezét a nyakára
simította.
- Él! Életben van! - Szavainak vége reszketeg sóhajba
fulladt.
Tim hitetlenkedve pillantott a lányra.
- Mi…? Hogyan?
Carla arca egy pillanatra elsötétült.
- Azt hittem, meg tudom menteni, de… - Megköszörülte a
torkát, hátrasöpörte a vállára hulló haját, és csak azután válaszolt. - Alkut
kötöttem.
Tim szája tátva maradt.
- Carla, ez…
A lány már nem figyelt rá, rendezkedni kezdett Ryan körül.
Ám amikor a kézfejéhez ért, visszahúzta a kezét.
- Mi az? - pillantott rá Tim.
- Forró a keze... Szerintem lázas.
Tim sóhajtott.
- Ezek szerint most jön még csak a neheze - motyogta Carla.
2021. 04. 07-09. (péntekig) Amszterdam
2021. 04. 07-09. (péntekig) Amszterdam
A következő napok Ryan ápolásával teltek. Valószínűleg
alaposan megfázott az esőben - ami abszurdnak tűnt, tekintve hogy gyakorlatilag
halott volt, és hallott már valaki olyanról, hogy halál utáni láz? Carla
viszont minden nap elkészített egy főzetet a láz ellen és kitartott amellett,
hogy megérte megkötni az Alkut.
Az egyetlen, ami aggódásra késztette az volt, hogy Ryan
másnap még mindig nem tért magához. Lélegzett, volt pulzusa, de nem reagált
semmire, és folyamatosan lángolt az arca a láztól.
Így hát Carla és Tim felváltva vigyáztak rá, cserélték a
borogatását, itatták, Carla pedig csonkig égette az összes gyógyfüves
gyertyáját. Viszont ez lehetőséget is adott nekik, hogy kettesben lehessenek.
Halkan beszélgettek Ryan mellett, vagy csak ültek egymás kezét fogva és
hallgattak.
Carla sokat gondolkodott ilyenkor. Átértékelte az érzéseit
(nem jutott dűlőre), szorongott az Alkun, vagy épp titokban Tim arcát fürkészte
és próbálta kitalálni, mit gondol a fiú. Tim olyan titokzatos és hallgatag
volt, hogy Carlát egy idő után zavarni kezdte. Mindhármuk számára nyilvánvaló
volt, hogy a másiknak vannak titkai, de Ryannel és Carlával ellentétben Tim nem
nyílt meg nekik. Bár Tim sokkal többet mosolygott és beszélgetett, mióta
úgymond együtt voltak, mégis amikor azt hitte, hogy Carla nem látja, eltűnt a
mosoly az arcáról és előtűnt az a töprengő, aggódó tekintet, amitől Carla
tartott. Eleinte ilyenkor csak megkérdezte a fiút, hogy bántja-e valami, ebben
a három napban viszont rászokott arra, hogy feltesz neki egy apró kérdést, hogy
jobban megismerhessék egymást.
- Tim, te… Te hogy állsz a vallással? - kérdezte egyik nap,
ahogy a falnak dőlve üldögéltek a Ryan ablakán beömlő napfényben.
Tim apró fintorba húzta a száját. Carla egy olyan
lelkiismereti kérdésre tapintott rá, ami mindig kényesen érintette - és a
lelkiismeretével most amúgy is hadilábon állt.
- Hehh - nevetett fel zavartan. - Nem valami jól. A szüleim
úgy-ahogy vallásosak voltak, jártam is templomba, de… - Szerteszaladtak a
gondolatai.
- De? - Carla bátorítóan megszorította a kezét.
- Tudod, volt Angie.
- Ühüm - bólintott Carla.
- Amikor vele voltam Olaszországban, minden időnket
egymással vagy szellemek hajkurászásával töltöttük - “És az ő hiányzó
varázserejét keresve”, tette volna még hozzá, ha Carla nem ült volna mellette.
- Egyszer felhoztam, hogy elmehetnénk a vasárnapi misére, és Angie borzasztóan
kiborult. Olyan szavakat vágott hozzám és… Hát - nevetett fel keserűen Tim -,
Istenhez, hogy máig nem felejtettem el. De nem is ez a rossz, hanem a kétségek,
amiket ezzel keltett bennem. Én soha nem voltam olyan mélyen vallásos, és nagyon
könnyen ki lehet billenteni. Azóta szerintem nem is jártam templomban olyan célból.
Carla végigsimított Tim karján.
- Természetes, ha bizonytalan vagy, amiatt ne aggódj. Velem
pedig nyugodtan eljöhetsz misére - mosolygott a fiúra.
Tim halványan visszamosolygott.
- Na gyere ide - húzta közelebb magához Carlát, a lány a
vállára hajtotta a fejét. - Szóval te így rendesen hívő vagy?
- Rendesen? - kuncogott Carla. - Mert lehet
rendeltlenül is?
- Ne kötözködj! - Tim belecsípett Carla oldalába, amitől a
lány csiklandósan összerándult. - Szóval?
- Ez aljas húzás volt - súgta Carla, de újra ellazult Tim
ölelésében. - Ugye anyukám meghalt és a nagymamám nevelt, ő pedig aztán minden
volt, csak vallásos nem.
- Azok alapján, amit meséltél róla, szerintem a templom
elszaladt előle - spekulált Tim.
- Na ez az első fontos dolog, amit meg kell tanulnod - kapta
fel a fejét Carla. - Mindenki számára van új esély. Ha te jobbá szeretnél válni
és visszatérni Istenhez, ő nem fog elutasítani.
Tim magában azt kívánta, hogy legyen igaza a lánynak,
megjegyezte ezt a pár mondatot, de a keserűség azonnal hozta a szarkasztikus
válaszát.
Reménykedhetsz, Vervelde, de számodra már nincs bocsánat.
(szerk. megj.: Itt már Tim holland nevét használom, amit később
változtattam meg arról, amit a történet elején adtam neki!)
Leginkább Claudiushoz, az egyik Shakespeare dráma
trónbitorló királyához tudta volna hasonlítani magát. Claudius is érzett
bűntudatot a testvérgyilkosság miatt, de nem tudta igazán megbánni, mert övé
volt a trón, a királyné, ebben a bűnében élt. Ő, Tim sem tudna teljes
bűnbánatot tartani, hacsak el nem dobja Carlát, a bosszúját és a saját életét.
Mindenesetre bólintott Carla intelmére, a lány pedig
folytatta.
- De igazából a nagymamám kergetett Istenhez azzal, ahogy
bánt velem. Féltem, kétségeim voltak, találtam egy imakönyvet anya holmijai
között, és azt hiszem, így találtam egy biztos pontot az életemben.
- És onnantól mindig jártál misére, meg ilyenek? - kérdezte
Tim.
- Nem, nem feltétlen. Én inkább otthon imádkozós típus
vagyok.
Tim hümmögött, aztán gonosz mosolyra húzta a száját.
- És a házasság előtti szex?
Carla levegőért kapott és egy szempillantás alatt fülig
pirult.
- É… én…
Tim felkacagott és puszit nyomott a homlokára.
- Nyugi, csak vicceltem!
Carla hitetlenkedve könyökölte oldalba a fiút.
- Olyan aljas vagy, nem hiszem el! Most azonnal válni
akarok!
Tim kacagott, ahogy Carla szabadulni próbált az öleléséből,
játszi könnyedséggel fogta le a kezeit. Már a lány is nevetett, mikor Tim egy
mozdulattal az ölébe húzta, és két kezébe fogva a fejét megcsókolta.
- Na, megtartasz? - somolygott Tim.
- Talán - súgta Carla összehúzott szemmel.
Voltak ilyen pillanataik, de olyanok is, amikor egyedül
maradtak Ryan mellett. Harmadik nap a fiú még mindig lázas volt, Carla aggódva
simított végig a homlokán egy hidegvizes ronggyal. A nappali fényben Ryan
ijesztően sápadtnak és soványnak látszott. Carla ehetetlenül ült le az ágy
mellé, és egy karkötőt morzsolgatott. Majd’ leragadtak a szemei, de Tim épp
aludt, és nem akarta, hogyha Ryan felébred, egyedül találja magát. Egyébként
is, amíg ébren van, nem tudják megközelíteni a rémálmok, látomások, akármik is
legyenek azok.
Egyetlenegy dolog volt, amiről még Timnek sem beszélt:
Angela temetése óta egyre gyakrabban látta nagyanyját álmában. Először csak
távolról, azután újabb és újabb emlékek tolultak fel benne, de álmában eltorzultak,
fájtak. Angela pedig komor gondolatokat ültetett a fejébe, amik váratlanul
buktak a felszínre. Nem tudta volna megmagyarázni, mit érzett. Erőtlenséget,
tehetetlenséget, bénultságot… Így hát inkább nem aludt.
Fordított egyet a karkötőn. Melyik gyöngy legyen? Lehunyta
a szemét és engedte, hogy a karkötőből szálló emlékfoszlányok formát öltsenek a
szeme előtt. Egy ideje rászokott, hogy talált tárgyakból olvas ki boldog
pillanatokat, ha van pár perce, amit pihenésre szánhat.
- Az egy karkötő? - szólt valaki rekedtes hangon.
Carla azonnal felkapta a fejét, és Ryan ködös tekintetével
találta szembe magát.
- Ryan! - sikított fel, a fiú arca megrezzent a hangtól.
- Ne kiabáálj - nyöszörögte, ahogy visszahanyatlott az
ágyra, de hiába, Carla a nyakába borult és szorosan megölelte.
- Itt vagy, ó Istenem, itt vagy...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése