2021. 03. 29. (csütörtök) 7:40 Amszterdam
Az amszterdami házban csend uralkodott, jónéhány napja senki nem mozdult ki. Carla csak a szobájában gubbasztott, vagy aludt vagy olvasott, és maximum enni jött le. Ryan a ház különböző sarkaiban fetrengett, elővette régi könyveit, amikből holtnyelven írt szövegeket fordított, és azokat bújta. Anno az egyetemen latinnal kezdte, aztán újabb nyelvórákat vett fel, és bár mára kicsit megkopott a tudása, még el tudta magát foglalni az olvasgatással.
Egyszer Tim is lehuppant mellé a kanapéra.
- Mit olvasol?
Ryan fel sem nézett a könyvből.
- Valami ősi népről szól, de a nevük sem maradt már fent.
- Oh. - Tim belepillantott a könyvbe. - Te ezt el tudod olvasni? - csodálkozott, megpillantva a krikszkraksz betűket.
- Uhum - hümmögött Ryan. - Holtnyelveket tanultam az egyetemen, a varázsláshoz kifejezetten hasznos, ha ilyeneket tudsz.
- Értem… - Tim feszülten meredt maga elé, a társalgás jóformán meghalt közöttük. Kezébe vett egy elhajított újságot és belelapozott. Csupa politikai hír, álláshirdetés, na meg…
Tim felkapta a fejét.
- Ryan!
- Hm?
- Van egy új ügyünk.
Ryan sóhajtott.
- Most nincs kedvem hozzá.
- Naa, Ryan! Úgysem csinálunk semmit, Carla a szobájában gubbaszt, te is látszólag unatkozol. Csinálnunk kéne magunkkal valamit. Főleg Carlával.
- Eh.
- Ennyi? - nevetett Tim.
- Ugh. De ha ebbe belemegyek, és valami nem jól sül el, téged foglak hibáztatni! - kötött alkut Ryan.
- Jó, rendben. - Tim felhúzta Ryant a földről, majd Carla szobája felé vették az irányt.
Carla eközben zaklatottan forgolódott az ágyában.
Az égetett növények szaga töltötte be a konyhát, gyertyafüst ült meg a plafon alatt. Egy fiatalabb Carla kuporgott a kövön, a padlóra valaki fehér jeleket festett. Carla vörös haja kócos fonatban lógott a hátára,cserepes ajkait mérgesen préselte össze.
- Nagyi! Abbahagyhatom már?
A konyha túlfelében ébenhajú nő ült, jobb kezét az asztalon nyugtatta, s időnként aprót kortyolt egy serlegből.
Bár a hatvanas éveiben járt, arcán ez alig látszódott meg. Szeme csillogott, pirosra festett ajkai és dús, fekete haja éles kontrasztott alkotott világos bőrével.
- Még nem lehet, Carla - mosolygott a kislányra. - De egyre ügyesebb vagy!
Carla arcán könnyel csordultak le.
- De nagyi, éhes vagyok! És fáradt! Abba szeretném hagyni… Kérlek!
A gyertyák füstje hirtelen sűrűbbé és fojtogatóbbá vált, belepve az egész konyhát. Carla köhögése elhalkult, az álom-emlék átalakult.
Tíz-tizenkét éves gyerekek ültek egy tábortűz körül, civakodás, nevetgélés és viccek röpködtek keresztül-kasul a lángok felett. Carla egyedült ült, nyársát üresen tartotta a tűzbe, a fémen vékony koromréteg vált ki.
- Hé, szia! Ideülhetek?
Egy fiú bökte meg Carla vállát és a választ meg sem várva lehuppant a lány mellé.
- Nem eszel? - kérdezte, látva Carla üres nyársát.
- Nem jutott szalonna - grimaszolt Carla.
A fiú egy pillanatig gondolkodott, aztán átnyújtotta a sajátját.
- Tessék! Én annyira nem vagyok éhes.
Carla tudta, hogy nem mondott igazat, de jól esett neki a fiú figyelmessége.
- Köszi - mosolygott rá.
- Nincs mit - válaszolt a fiú. - Sem vagyok.
- Carla.
Pár percig csendben ültek, Carla sütögetett, a fiú nézte.
- Amúgy honnan jöttél? - kérdezte hirtelen Sem.
- Haarlemből - felelte Carla. - De anyukám és a nagymamám Olaszországból jöttek. A családnevünk is olasz. - Nem tudta, miért árult el ennyit a családjáról, de örült, hogy valaki egyáltalán beszélgetni akar vele.
- Hű! - csodálkozott Sem. - És apukád?
- Ő holland. De már nincs velünk. - Carla elmélyülten piszkálgatta a nyárs végét. - Ami azt illeti, már anyukám sem. - A lángok vad tánca fogva tartotta a tekintetét. Már nem hallotta a fiú válaszát, feje sajgott, gonosz kacaj töltötte meg az elméjét. Látóterébe egy arc úszott, egy férfié. Nevetett, hegyes fogain megcsillant a tűz fénye, szeme feketében úszott, arcának természetellenes, torz esztétikát adott, ahogy nyitott szemmel hahotázott. Aztán elvicsorodott.
- Nemsokára találkozunk, Carla!
Carla sikoltott, feje a tűzrakó peremének csapódott. Védekező varázsszavakat kiáltott, de nem tudta visszaszorítani a látomást.
A fiú dermedten figyelte a jelenetet.
- Carla…? Valami baj…
Carla sikított, a feje már hasogatott.
- Menj innen! Tűnj a fejemből!
Sem hátrált egy lépést.
Carla kiáltani akart, hogy ne menjen el, mindjárt rendben lesz, de a látomás, a lángok és az ördögi szempár fogva tartotta. Elvesztette az irányítást - és egy újabb barátot.
Tim kopogtatott Carla ajtaján.
- Carla, szia! Bejöhetünk?
Nem kaptak választ.
Tim bátortalanul mutatott a szobára.
- Szerinted… bemenjünk?
Ryan egy “rám ne nézz!” arccal vállat vont, és hátrább lépett. Tim fejcsóválva megragadta a kilincset.
- Carla? Carla!
A lány félig lelógott az ágyról, a szobában fülledt meleg volt, így haja nedvesen az arcához tapadt. A lány egész testében remegett. Ryan megrázta a vállát, Tim sarkig tárta az ablakot, de közben átsuhant a fején, hogy mi fenét művel. Miért aggodalmaskodik a lány miatt? A démon elég érthetően közölte, hogy Carla lelkét akarja. Őt pedig köti az Alku, inkább a saját dolgát kellene megkönnyítenie.
Carla közben felébredt, zavart megkönnyebbüléssel az arcán pillantva fel a szobájában tébláboló fiúkra.
- Mi… mit kerestek itt?
- Ööh - nyögte ki Ryan.
- Szólni akartunk, hogy találtunk egy érdekes dolgot az újságban - magyarázta Tim.
- Igazából te találtad, csak lyukat beszéltél a hasamba - méltatlankodott Ryan.
Tim vállat vont.
- Amúgy jól vagy? Úgy tűnt, rosszat álmodtál.
Carla szempillája megrebbent, megmarkolta a takarót.
- Nem tudom - suttogta.
Ryan a vállára tette a kezét.
- Nem muszáj elmondanod, de ha van valami, mi itt vagyunk, rendben?
A lány bólintott.
- Persze. - Felült, lábát lelógatta az ágyról. - Ha adtok öt percet felöltözök és megbeszéljük az ügyet, jó? - Megpróbált mosolyogni, de túl erőltetettre sikerült, ezért arcát inkább a haja mögé rejtette.
A megadott idő múlva Carla lerogyott egy székre a konyhaasztal mellett, Ryan pedig odacsúsztatott neki egy bögre kávét. Carla belekortyolt és egy “pöpec” pillantást küldött a mágus felé.
- Avassatok be.
Tim megköszörülte a torkát és végigsimított az asztalra terített újságon.
- Nos. Az egyik hír az újságban, hogy a régi várnál ásatásokat kezdtek, ilyen meg olyan történelmi tárgyakat fedeztek fel, stb. A másik viszont már sokkal érdekesebb. - Gyorsan átfutott pár sort, hogy biztosak legyenek az információk. - Egy hete tartanak a munkálatok, de az ott dolgozók közül már hárman meghaltak. Mindhárman régészprofesszorok.
- Valami szellem? Talán egy sírt háborgattak? - tippelt Carla.
- Ne találgass! - torkollta le Tim. - Még nem tudsz mindent.
Ryan kísértetiesnek szánt kacajjal rondított bele a pillanatba.
- Befejeznéd? - mordult rá Tim.
- Hű de harapós itt valaki! - Ryan hátradőlt a széken. - Mindegy, folytasd.
Tim morgott az orra alatt.
- A három áldozat egy-egy embert magával vitt a túlvilágra.
2021. 03. 29. (csütörtök) 11:06 Gouda felé
- Akkor először is utána kell nézni az alanyoknak - kezdte sorolni a teendőket Ryan, miközben a Goudához tartozó lehajtót kereste. Már az autópályán száguldottak.
- Aztán valakinek az ásatáson is körül kellene nézni - folytatta Carla.
- Az lehetnél te, értesz a törihez - vetette fel Tim.
A lány megrázta a fejét.
- Áh, annyira nem, hogy ott ne tűnjek butának.
- Mehetek én, ha úgy van. Megy a latin - vigyorodott el Ryan.
- Az jó lesz, így ha esetleg azonnal intézkedni kéne, te közbeléphetsz egy kis - Carla bűvészkedéshez hasonló mozdulatokat imitált - csiribú csiribával.
Ryan elfintorodott.
- Nem szeretném, ha arra sor kerülne.
- Jaj, Ryan! - sóhajtott Carla. - Azt hittem ezt már lezártad magadban az utrechti ügy végén.
- Hát ez az, én is azt hittem! - Ryan szorosabban markolta a kormányt, lapos oldalpillantást vetve a mellette ülő Carlára. - De a dzsinn óta valahogy nem érzem az erőt magamban semmilyen varázsolgatáshoz.
- De végülis nem vette el a képességed, nem? - kérdezte Tim, aki az elmúlt napokban már elmeséltette a többiekkel a történteket.
- Nem, ez más - rázta meg a fejét Ryan. - Annyiszor sültek el rosszul a próbálkozásaim a dzsinn varázslata ellen, annyiszor fordult ellenem az erőm, hogy úgy érzem, képtelen vagyok bármire is. Nem akarom még egyszer elveszteni az irányítást.
Carla megszorította Ryan egyik kezét.
- Figyelj, Ryan. Én láttam, milyen könnyedén legyőzted a dzsinnt.
- A segítségeddel! - szúrta közbe Ryan.
- Az nem számít! A te terved volt, a te varázslatod, nem az enyém. Ha úgy vesszük, én csak kellék voltam.
Ryan szája megrándult a hasonlat hallatán.
- Ne ne nem, ne kellékezz itt nekem. Nem akarok embereket így használni.
Carla sóhajtva elengedte Ryan kezét.
- Tudom. De hidd el, menni fog, akármi lesz is. Ha ott vagyunk melletted, ha nem, ugyanolyan remek varázsló vagy! Ne hagyd hogy a kudarcok eltántorítsanak.
- Meg akkor is, ha egy bizonyos kudarc a testvérem életébe került?
Feszült csönd telepedett a trióra.
- Igen, Ryan. - Tim jutott elsőnek szóhoz. - Akkor is.
Carla és Tim a helyi könyvtárban kuporogtak a számítógép előtt. Míg Carla kiolvasta az internetes cikkekből az áldozatok és elkövetők neveit, Tim a telefonkönyvet lapozgatta, és egy cetlire sorra leírta a bejelentett lakcímeket.
- Összegezzük, amit tudunk! - fordult Carla Tim felé. - Van három elkövetőnk és három áldozatunk. Julia Houben régészprofesszor az első. Ő 24-én éjjel végzett először magával, aztán a feleségével.
Tim mormogni kezdett magában.
- Valamit nem jól mondtam? - vonta fel a szemöldökét Carla.
- Nem, csak… - Timen látszott, hogy zavarban van. - szokatlan ez a feleség-feleség dolog.
Carla halkan felkacagott.
- De Tim, 2021 van, ez szinte mindenhol normális!
- Jó-jó! - védekezett Tim. - Inkább folytassuk. Mees Gelens 26-án délután találkozott a barátnőjével, megölte, majd öngyilkos lett. Ők az a pár akik nem laktak együtt, ugye?
Carla bólintott.
- Aztáán - Lesett a jegyzetekből, hogy mi a harmadik elkövető neve. Egészen közel hajolt Timhez. - Ott van Kyen Lauwens. Ő a legé...
Tim, mielőtt végiggondolhatta volna a dolgot, óvatosan Carla füle mögé tűrt egy vörös tincset. A lány hangja elakadt.
- Bocsi - lehelte Tim. - Csak annyira szép vagy…
Carla mukkanni sem tudott, csak bámulta Tim kékesszürke szemeit, érezte, ahogy vére az arcába szalad.
Aztán megköszörülte a torkát és hátradőlt, Tim visszahúzta a kezét.
- Igen, szóval a legérdekesebb Kyen Lauwens. Egyedül élt a beteg anyjával, akiről öt éve gondoskodott. 27-én mindketten meghaltak.
Csendben olvasták át újra meg újra az adatokat, de Tim gondolatai elkalandoztak. Úgy érezte, a lelke olyan mint egy összecsomózódott gombolyag. Érzései ellentmondtak egymásnak, a céljai pedig még kuszábbá tették az egészet. Reggel még azt hitte, tudja mit akar. Carla ártatlan szemeibe pillantva viszont elbizonytalanodott.
Ölébe ejtett keze ökölbe szorult.
Egyetlen dologra kell fókuszálnia, és az a bizalomkeltés. Ha el tudná csalni Carlát Eindhovenbe… Természetesen Ryan nélkül. De abban sem volt biztos, hogy Ryan bízik benne annyira, hogy ezt megtehesse. Mikor Ryan a múltkor kérdezgette, látszott rajta, hogy gyanút fogott. Ha nem is tudja, mire, de gyanakszik.
Fenébe a démonnal - morogta magában Tim. - Igazán, nem mindegy neki, hol csináljom meg a szertartást?
Carla hangja rántotta ki egyre távolabbra úszó elmélkedéséből.
- Mondanám, hogy menjünk el az áldozatok családjához, de szerintem nem igazán tudhatunk meg tőlük semmit. Főleg, hogy Kyen és az anyja egyedül éltek.
- Igaz-igaz - helyeselt Tim, hirtelen azt sem tudva, hol van. Gyorsan átolvasta a kigyűjtött adatokat.. - És a dátumok között sem telt el azonos idő, az sem lehet a kapcsolat. Lehet, hogy meg kéne vizsgálni a testeket.
Carla hümmögött.
- Talán a tegnapelőttivel tudnék még kezdeni valamit, de Julia öt nappal ezelőtt halt meg. Ha szellem szállta is meg őket, rajta már nem fog meglátszódni, így nem mehetünk biztosra.
- Akkor meg kell várni, Ryan mire jut - zárta le a témát Tim. - Elmehetnénk ebédelni.
Ryant az ásatás közelében rakták ki, ám először nem oda indult, hanem beült az első kocsmába. Ballonkabátját egy szék hátára dobta, rendelt, és a kis pohár whiskey-t forgatva azon járt az esze, hogy mit is csináljon az ásatáson. Talán az lenne a legjobb, ha kiderítené, min dolgoztak az alanyok, hátha feltártak valami olyan helyet, amit nem kellett volna, egy tárgyat, vagy valami hasonlót.
Gondolatai Carla felé kalandoztak. Látta a lányon, hogy nincs jól, csak ügyesen leplezte. Aztán ott vannak a rémálmok. Nem először fordult elő Angela halála óta, hogy úgy találtak Carlára, mint ma reggel. És ha valaki, hát ő tudja, hogy aki varázslatokba ártja magát, annak az álmai kilencven százalék bizonyossággal jelentenek is valamit.
Talán utána kellene néznie ennek az Angelának, de Carla háta mögött hogy tudná elintézni?
De ez most ráér.
Felhajtotta a maradék italt.
Lássunk munkához.
Kidobta a kukába a frissen elfogyasztott hamburgerjének csomagolását, majd megigazította a nyakkendőjét, mielőtt átlépte az ásatás területét jelző szalagot. A különböző feliratos pólókat most fehér ingre és nyakkendőre cserélte, nyakába egy bilétát akasztott, ami újságírói foglalkozását hivatott bizonyítani. (Természetesen varázspapír volt.) A többi szükséges felszerelést egy notesz és egy toll alkotta.
Ujjai között forgatva a tollat véletlenszerűen elindult a kőfalak között. Régészek és önkéntesek sürgölődtek a már feltárt, négyzet alakú területeken, ástak és sepertek, vázlatot készítettek a talált tárgyakról, vagy éppen már a raktárba vitték azokat alapos vizsgálatokra. Mindezt azonban tökéletes rendben végezték, mindennek és mindenkinek megvolt a maga helye és feladata.
A kosz viszont hatalmas volt.
Ryan nem tudta, mit keresett. Rendellenességet. Bármit, ami felkelthette a régészek figyelmét.
- Segíthetek? - A felmentősereg egy férfi képében érkezett. Gyűrött, barna pólót viselt és ugyanolyan színű kalapot, térdét sárfoltok borították.
- Oh. - Ryannek kellett egy pillanat, hogy összeszedje a gondolatait. - Igen. Dex Vissen vagyok, újságíró. - Felmutatta a névjegykártyát, amin egy holland történelmi folyóirat neve állt.
A régész bólintott, földes tenyerét nadrágjába törölve kezet nyújtott Ryannek.
- Bram Langbroek. Ha szeretné, körbevezethetem.
- Nagyszerű - mosolygott Ryan.
Megnézték a vár konyháját, aminek épp csak elkezdték a feltárását, végigsétáltak a volt folyosón, a tróntermen. Langbroek számos tárgyat bemutatott Ryannek, aki szorgalmasan jegyzetelt. Nem mintha érdekelte volna, de minden adat jelenthetett valami fontosat. Közben okos dolgokat kérdezgetett, megadva a módját a beszélgetésnek, s így alátámasztva történelemszakértő írói voltát.
- Ez pedig a kripta. Alig maradt meg belőle valami, csupán a sírok kerete - A régész előreengedte Ryant, ahogy beléptek egy föld alá nyíló ajtón.
- Nem voltak benne holttestek? - csodálkozott Ryan.
A férfi megrázta a fejét.
- A várkertben találtunk állati csontvázakat, de emberit egyet sem.
Francba - mérgelődött magában Ryan. - Akkor kizárva a sírháborgatás. Nincs szellem.
Persze nem hiányzott neki egy újabb dühös háborús kísértet, de még az is jobb az ismeretlennél.
A férfi pár perc alatt elmesélte, amit a kriptáról tudni érdemes, de Ryan nem figyelt, kereste az új opciókat. Lehet, hogy mégsem lesz olyan egyszerű dolguk, mint azt elsőre hitték.
Aztán eszébe jutott egy utolsó lehetőség.
- Lehet még egy utolsó kérésem? - fordult a régész felé a legangyalibb, legudvariasabb mosolyával.
A raktárban már kevésbé volt borzalmas a helyzet tisztaságügyileg. A padlót föld és agyag fedte, de az asztalokat és polcokat gondosan letörölték, a tárgyakat katonás rendbe szedték. Voltak ott csontok, rengeteg pénzérme, tálak és fegyverek, első ránézére ismeretlen fémtárgyak, és amit még egy ilyen helyen el lehet képzelni.
- Úgy látom, igazán termékeny ez a terület! - csettintett a nyelvével Ryan. - Mi a legfontosabb feltárásuk?
A régész elmerengett.
- Azt mondanám, a konyhában talált eszközök. Egy egészen különleges szerkezetre bukkantunk, amivel talán sajtot készíthettek…
Ryan fél füllel hallgatta a férfit, közben természetfeletti jelek után kutatott. Nem mert rákérdezni, a halott régészek melyik tárgyakon dolgoztak, mert nem illett bele az újság témaköreibe, de nem akart holmi bulvárlap írójaként szerepelni. Enélkül kell megoldania a feladatot.
Megakadt a szeme valamin.
A polcrengeteg mélyén arany fénnyel csillant fel egy tárgy, Ryan érezte a belőle áradó negatív energiát. Lassan beljebb araszolt a kiállított tárgyak között, mímelte a jegyzetelést, hümmögött, egyszerű kérdéseket tett fel a régésznek.
Végül megállt a tárgy előtt.
Egy kehely volt.
- Oh, az is egy érdekes darab - lépett hirtelen Ryan mögé a férfi, arcára fekete leplet borítottak az árnyékok. - 1426-ben Jacoba bajor hercegnő adta a Szentgyörgy íjásztársulatnak olyasféle jutalmul a szolgálatukért. Ám a kehely egy idő után eltűnt. Vannak, akik azt mondják, hogy száz év után újra felbukkant, de nem maradtak egyértelmű források róla.
Ryan bólogatott és tényleg jegyzetelt.
Zsebre rakott kézzel, a kehely homályos történetén bolyongva ballagott az utcán, mikor egy nő megállította. Teljesen hétköznapi, nyugdíjas néninek tűnt, de olyan erővel szorította meg Ryan karját, hogy a fiú felszisszent.
- Tudom, mit keresel! - súgta a néni reszelős hangján.
Ryan elképedt.
Egy médium?
- Gyere velem.
Ryan engedelmeskedett. Bár nem ismerte a nőt, de a kisugárzása azt sugallta, megbízhat benne. Óvatosan megpróbált az elméjéhez férkőzni a maga korlátozott tudásával. Érzékelt mágiát, de nem sokat. Carla erejével semmiképpen nem vetekedhetett, de médium volt, az kétségtelen.
Sokáig sétáltak, elhagyva azt a kerületet, ahol az ásatás zajlott. Átvergődtek az főúton, aminek a túloldalán egy park terpeszkedett. A néni egy fa mögé húzta Ryant.
- Itt nem hallanak meg - biztosította a fiút.
- Kik?
- A szellemek! - meresztett nagy szemeket a néni. - Mindenütt figyelnek, engem figyelnek, de most nem. Most beszélhetek.
Ryan inkább nem mondott semmit. Nem akart belekeveredni a nő ügyébe, nem volt pszichológus, szóval segíteni sem tudott volna rajta. Ezt a műsort határozottan túlzásnak és butaságnak tartotta.
- Tudni akarsz a kehelyről, ugye? Arról akarsz tudni. - A nő bizalmaskodva megfogva Ryan két kezét, tenyere hideg volt és puha. - A férfi az ásatáson azt mondta, nem tudják, mi történt Jacoba kelyhével, ugye?
Egy autó dudálva zúgott végig a főúton, mögötte egy kamion robogott, Ryan követte a tekintetével.
- Én tudom az igazat! - A néni megrántotta Ryan kezét, követelve a figyelmet. - Jacobának volt egy húga, Ulrika. A legenda szerint, amit csak kevesen ismernek, Jacoba elcsábította húga udvarlóját, aki nem volt más, mint a lovagrend feje! Ezért Ulrika elátkozta a kelyhet. Azóta aki megérinti, annak elborul az elméje, és pár órán belül végez magával - és a számára legkedvesebb személlyel. De ez nem minden. Tudod, hogyan került a kriptába?
Ryan a fejét rázta.
- Száz évvel az eltűnése után egy varázsló rábukkant, és felismerte, hogy átok ül rajta. Elrejtette a kelyhet a kriptában, ahol most megtalálták. Megtalálták. Máris sokan meghaltak.
- Hű. - Ryan nem jutott szóhoz. - Szép kis átok.
- Nagyon veszélyes! - kiáltott fel a néni. Megint megszorította Ryan kezét. - Meg kell törnöd az átkot, neked… Neked van hozzá erőd.
- De…
- Nincs de!
Ryan egy pillanatig mukkanni sem tudott, érezte a nő elméjéből felé irányuló mágialöketet. Még fel akart tenni egy utolsó kérdést, amikor a néni ijedten kapta oldalra a fejét.
- Itt vannak! A szellemek. A szellemek. Mennem kell. - Elengedte Ryan kezét. - Siess, mielőtt késő lenne.
Eltűnt a park fái között.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése