Hi, Sweethearts...
*csendben idesunnyog az új fejezettel*
Oké, először is ezerszer bocsánat, hogy ennyit késtem, de egyszerűen nem akaródzott elég jó lenni a fejezet. Elég időm sem volt, lélekerőm sem, ráadásul közben elstartolt a Féltestvérek is, de most itt van, és úgy érzem, a történethez is méltó. Tudjátok, semmiképp sem szeretnék összecsapott félmunkát kiadni a kezemből, remélem, megértitek.
Kárpótlás viszont, hogy izgalmas fejezet, és lehet utána elméleteket gyártanim! Kommentben szívesen várom a hirtelen ötleteket :)
Jó olvasást, és még ezeregyedszerre is sajnálom. De most már itt vagyok :)
Pussz: Babu
Hollandia, Leiden, Scheveningen börtön, 2021. 03. 22. (csütörtök) 15:50
- Nézze, rechecheur Nosswitz... - Az őr zavartan vakarta meg a homlokát. - Nem szoktunk nem helyi erőket csak úgy beengedni ide.
Tim visszafogta magát, és a lehető legnyugodtabb hangon válaszolt:
- A KLPD-től jöttem, az ügy pedig nem tűr halasztást! Nem érdekelnek a szokásaik, fogja az engedélyt és engedjen be.
A férfi morgott, és zsebébe gyűrte a papírt, amiért Timnek szinte lyukat kellett beszélnie a rendőrök hasába.
- Jöjjön - intett. A portáról nyíló folyosó végén hármas, vastag ráccsal és golyóálló üveggel fedett ajtó várta őket, az őr hangosan zörögve a kulccsal nyitotta ki mindhármat.
- Ne ijedjen meg a...
Tim majd' a szívéhez kapott, mikor felhangzott az éles sípszó, mint valami penge, úgy hasított az elméjébe.
- Szkennertől - fejezte be a mondatát a férfi sóhajtva, miután Tim arcára pillantott. - Csak személyiség azonosító, de sehogy sem lehet átállítani ezt a fránya hangot - vont vállat a férfi. - De legalább ha valaki szökéssel próbálkozna, ennél tovább egészen biztosan nem jutna.
- Hatásos, az egyszer biztos - bólintott Tim. - Nem szokott tévesen jelezni?
- Nem sokszor - hümmögött a férfi. - Néha-néha egy-egy rádióhullám bezavar, de már jó ideje nem rosszalkodott - paskolta meg az ajtófélfát.
Ezek szerint Libecky még nem járt itt - állapította meg Tim megkönnyebbülten.
- Merre van a cella?
Az őr Tim háta mögé bökött. A falba egy elektronikus térkép volt beépítve, Tim pislogva meredt a villogó képernyőre.
- Ez a bejárat a részlegbe - bökött a börtön keleti felébe a férfi -, ez pedig a cella, amit keres. Én viszont ennél tovább nem mehetek.
- Megtalálom - nyugtatta meg Timothy, és elindult a kijelölt útvonalon. Háta mögött újra felhangzott a sípszó, ahogy az őr visszatért posztjára.
Tim elhagyva az első kanyart előhúzta a coltot, és ellenőrizte, meg van-e töltve. Még volt három sódarab a tárban, így kibiztosítva maga elé tartotta.
Ha előbb ér a cellához, könnyebben el tudja intézni.
Vére dobolt a fülében, ahogy elöntötte az akció előtti adrenalin adag. Sorra vette a kanyarokat, míg végül lassított. Páncélajtó választotta el a szobától, a kis ablak is be volt húzva. Tim hallgatózott, majd lenyomta a kilincset, és az ajtó halk csikorgással kitárult. Jeges földszag csapta meg az orrát, és ijedten kapta maga elé a pisztolyt, ahogy megpillantotta a padló közepén térdelő férfit. Libecky puszta kézzel, kapkodó, szaggatott mozdulatokkal kaparta a földet, mély torokhangon hörögve.
- Hé! - kiáltott Tim, lehelete páraként gomolygott arca előtt. A professzor meglepetten fordult felé, szája vicsorra húzódott. - Lassan álljon fel, és emelje fel a kezét!
Libecky rezzenéstelen szemmel meredt Timre, megreccsenő térdekkel tápászkodott fel a földről. Timothy a szívének szegezte a pisztolyt, a professzor felemelt kezeinek végéről vér csordult le, nadrágja csupa föld volt.
- Miért keresi annyira a beszédet? - faggatózott Tim. - Mi ér rajta annyit, hogy öljön érte?
- Azt hiszi, elmondom magának? - A professzor leengedte a kezét.
- Azt mondtam, kezeket fel! Vagy lelövöm - billentette meg a colt végét Tim, de a professzor csak ismét elvigyorodott, majd előre vetette magát. Tim lőtt, de a férfi kitért előle, ökle Tim állán csattant. Fémes íz töltötte meg a száját, ahogy az ütéstől kábultan az emberfeletti sebességgel eltűnő professzor után fordult.
Kirohant a folyosóra, a kanyarban kicsúszva vetette magát a menekülő után. Léptei visszhangot vertek a falakon, hangjuk összekeveredett szívének őrült dobogásával.
- Álljon meg!
Ismét lőtt, de Libecky Tim legnagyobb döbbenetére oldalra vetődve átúszott a falon, és eltűnt a szeme elől.
- Verdomd! - szitkozódott Tim, tehetetlenül söpörve hátra a haját.
Mi a franc ez a szellem?
Még soha nem találkozott olyan lénnyel, aki ilyen szinten tudta volna befolyásolni a gazdatestet, hiszen a falakon való átkeléshez teljesen át kellene materializálnia a férfit a szellemvilágba, majd vissza...
- Lehetetlen! - kiáltott fel hangosan.
De akkor ez a magyarázat az ittlétére, hogy nem jelzett a riasztó.
Mit tegyen?
Libecky kicsúszott a keze közül, de talán a papírok még itt vannak.
Tim sarkon fordulva visszavágtatott a cellába. Levetődött a gödör mellé, a földet vércseppek borították.
Tim fintorgott. Szerencsére a férfi elvégezte a munka legnehezebb részét, a gödör mellett deszkadarabok hevertek, amit Libecky a padlóból szedett ki.
A puszta kezével tépte fel a fát - döbbent meg Tim.
Tenyerével próbálta folytatni az ásást, de a megkeményedett föld ellenállt. Tim tanácstalanul nézett körül a cellában, majd kicsit megkönnyebbülve a sarokban álló csaphoz lépett.
Kérlek, legyen víz, kérlek-kérlek - fohászkodott, ahogy elcsavarta a megrozsdásodott zárat. A cső zörgött, majd vékony vízsugár buggyant elő a végén.
Tim sóhajtott, és összezárt tenyerébe folyatva a vizet fellocsolta a földet. Hamarosan már lejjebb tudott jutni, kezére vastag réteg sár tapadt. Győzedelmesen kiáltott fel, megtörölve - és ezzel alaposan összekoszolva - a homlokát. A megmaradt vékony réteg föld alól megsárgult papírlap kandikált ki. Tim a lehető legóvatosabban halászta ki, vigyázva, nehogy elszakítsa. Kusza, kivehetetlen vörös betűk sorakoztak rajta, lehetetlen volt elolvasni, mit írt a lázadó. A papír halkan recsegett a kezében, mintha bármelyik pillanatban porrá hullhatna.
Timothy óvatosan a földre fektette, majd nadrágjába törölte a kezét, amire lassan kezdett rászáradni a sár. Előhúzta telefonját, és tárcsázta Ryant.
- Hoi, mondd, hogy elkaptad! - szólt bele a vonalba Ryan.
- Nem, elmenekült. Hallod, szólhattál volna, hogy ez át tud járni a falakon!
- Mi van? - Ryan hangja döbbenten csengett. - Ez nekem is új. De mi történt?
- Meglépett, elmenekült, elszúrtam, mire vagy még kíváncsi? - morgott Tim. Nehezen viselte, hogy egy szellemet sem képes elkapni egyedül. - Viszont a beszédet megszereztem!
- Legalább az megvan - nyugodott meg Ryan. - Figyelj, mi közben kiszabadultunk, találkozzunk a hotelban a tervek szerint, rendben?
- Okey. Sietek! - tette le a telefont Tim, és óvatosan a tenyerére véve a papírt a kijárat felé indult.
Hollandia, Leiden, hotel, 2021. 03. 22 (csütörtök) 17:45
A Nap utolsó sugarai megcsillantak a hotel üvegablakain, a vörös téglás épület tövében vidáman hajladoztak a muskátlik. Tim leparkolta az autót két utcával odébb, és futva tette meg az utat a bejáratig, felvágtatott a lépcsőn, könyékkel lenyomta a kilincset, majd gyorsan odavetve egy Üdv-öt a portán rohant is tovább.
- Itt vagyok! - kiáltott, ahogy berontott a szobájukba.
- Óvatosan, te! - feddte meg Carla, ahogy az átadta neki a beszédet. A lány úgy tartotta a tenyerén, mintha az életénél is többet érne.
Tim elengedte a füle mellett lány szavait, és kihámozta magát a zakójából.
- Tudsz vele kezdeni valamit?
- Meglátjuk - rakta le az asztalra a lány a lapot. - Tim, hogy nézel ki? - szörnyedt el, ahogy a fiú arcára pillantott. Álla csupa vér, ahogy felszakadt a szája, keze és az egész nadrágja merő sár volt. Carla előhúzott egy zsepit, és gyorsan bevizezve törölgetni kezdte Tim arcát. - A szellem volt?
- Mhm - hümmögte Tim összeszorított szájjal.
- Nyisd ki jobban a szád, nem férek hozzá a sebhez! - utasította Carla, és óvatosan megtisztogatta Tim ajkát, a fiú döbbenten állva hagyta, hogy Carla anyáskodjon felette. - Így ni.
- Kösz - motyogta Tim zavartan.
Carla elmosolyodott, és sarkon fordulva felkapta Rudolph beszédét, és eltűnt a másik szobában.
Tim álldogált egy kicsit, mereven maga elé bámulva, majd felocsúvda átsétált a saját hálójukba. Ryan az asztal mellett ült, és épp egy szelet pizzát próbált nagy igyekezettel eltűntetni.
- Meg ne fulladj - somolygott Tim.
- Khévsz? - mutatott Ryan a dobozra.
- Persze, nem hagyom, hogy egyedül edd meg - ült le Tim, és két szeletet pakolt a tányérjára.
- Most mi legyen? - fordult Ryanhez.
A mágus intett, hogy egy pillanat, és lenyelte a falatot.
- Szerintem menjünk a munkatáborhoz. Ott is lehet egy része a beszédnek, és ha ennyire meg akarja szerezni, még ma este odamegy.
Tim habozott.
- És ha már most ott van?
- Látogatási időben? - vonta fel a szemöldökét Ryan, majd a pizzaszelet maradékát is a szájába tömte. - Kizávht.
- Jó... - Tim kibámult az ablakon. Bogarak táncoltak az utcai lámpa fénykörében, egy biciklis tekert el a járdán. - És addig?
- Még van két óránk a zárásig, szerintem nézzünk egy kicsit jobban utána ezeknek a lázadásoknak. Hátha megtudunk valamit Rudolphról - már ha az ő szellemének keze van a dologban -, hogy mit akar a beszédével.
- Oké - vont vállat Tim. - Könyvtár?
Ryan megütközve bámult rá.
- Hülye vagy te? Miért mennék régi könyvekben turkálni, ha van a hotelnek számítógépe?
Számítógép... Számítógép... Számítógép... - Tim újra és újra végigpörgette magában a szót, de képtelen volt felidézni maga előtt. Inkább csak bólintott, és remélte, nem ül ki az értetlenség az arcára.
- Igazad van.
Átballagtak a főépületbe, ahol bejelentkeztek. Épp egy vendég sem lézengett bent, csak a pultnál üldögélt unottan az ügyeletes portás. Kerek, pufi arca és göndör, ősz haja egy nyugdíjazott olasz szakácsra emlékeztette Timet.
- Öhm... Elnézést! - köszörülte meg a torkát Ryan, megtámaszkodva a pulton. Ám a férfi annyira belemerült az újságba, hogy meg sem hallotta.
- Uram! - emelte meg a hangját Tim, mire a portás összerezzent.
- Mit akarnak? - Látszott zavart képén, hogy nem akart udvariatlan lenni, csak hirtelen kérdést tett fel. - Segíthetek valamiben? - javította ki magát.
- Ami azt illeti, igen - csempészett Ryan egy csepp gúnyt a hangjába. - Szeretnénk használni a hotel számítógépét.
A férfi végre lerakta az újságot és felállt, így egy magasságba került Ryannel. A fiú hátrahúzódott.
- Milyen ügyben akarják használni? Ha turisták, lehet, hogy én is tudok segíteni.
- Azt kétlem - mosolygott negédesen Ryan.
- Nyomozók vagyunk, KLPD - mutatta fel az igazolványát Tim, hogy előregördítse az ügyet. Nem akart egész éjjel a portással bájologni.
A férfi ijedt szemrebbenéssel pillantott Tim papírjaira, majd maga után intette a fiúkat.
Negyed óra múlva már egy a képrenyő előtt kuporogtak, Tim pedig szidta magát, hogy egy ilyen egyértelmű dolog nem jutott eszébe. Számítógép, a lapos szerkezet, amiben sok-sok információ van, hát persze.
Ryan gyakorlottan írogatta be a címszavakat a keresőbe, majd a wikipédiát gondosan kihagyva megnyitott egy oldalt.
- Oké, tehát Rudolph itt tanított az egyetemen, és a beszédet az 1940. november 26-án tartotta meg az ellenállóknak - sorolta. - Egy évvel később zárták be miatta a Scheveningenbe...
- Aztán '44-ben a munkatáborba - egészítette ki Tim.
Ryan bólintott, szőke haja a szemébe hullott, mire bosszúsan félresöpörte.
- Keresni kell valami kapcsolatot... - motyogta, ahogy pörgette lejjebb az oldalt. - '45-ben visszamehetett az egyetemre...
- Várj! - állította meg Tim. - Itt egy újságcikk - bökött a képrenyőre. Az fényképen egy szürke, 1945-ös dátummal ellátott napilap részlet állt.
- Azt írja - hunyorgott Ryan, a kép elég homályos volt. -, hogy a professzor nem volt a régi a fogságok után.
Elgondolkodva meredtek maguk elé. Tim végigpörgette magában, amit a szellemekről és azoknak személyiségéről tud. Sokszor volt olyan esete, hogy a kísértet máshogy viselkedett, mint életében, ahogy az ismerőse leírták. De ez most más eset, nem egy szimpla kísértettel van dolguk...
- Te Ryan - kezdett bele. - Mi van akkor, ha a Libeckyben a professzornak az az énje lakik, aki a börtönökben raboskodott?
Ryan felvonta a szemöldökét.
- Kifejtenéd?
- Úgy értem - könyökölt az asztalra Tim -, hogy Rudolph biztosan sokat szenvedett a Scheveningenben és a munkatáborban, és lehet, hogy az emiatt felgyülemlett agresszió él tovább egy szellemben. Ami megszállta Libecky-t.
- Érzelmi reinkarnáció - kerekedett el Ryan szeme.
Timmel farkasszemet néztek egy pillanatig, majd tökéletesen egyszerre felpattantak, és visszarohantak a szobájukba.
- Mii? - kiáltott fel Carla, hangja felcsúszott a felháborodástól. - Kizárt, hogy itt hagytok!
Tim és Ryan eltökélt arccal álltak előtte, lepergett róluk Carla tiltakozása.
- Figyelj, kislány, az a helyzet, hogy nagy gáz van ezzel a Cleveringával - érvelt Ryan. - A börtönökben felgyülemlett rossz testesült meg szellemként, és őt nem lehet meggyőzni, hogy nem akarja azt tenni, amit.
Carla eltátotta a száját felháborodásában.
- Nem mondod komolyan, hogy a múltkori miatt...
- Carla, ez nem ilyen egyszerű! - szólt közbe Tim is. - Ez a szellem gyilkolni AKAR, és nem áll le, amíg össze nem szedi a beszéd maradványait. Láttad, mire képes Libecky testével. - Tim tekintete megenyhült, ahogy Carla durcás arcára pillantott. - Csak szeretnénk, ha biztonságban lennél.
Carla fújt egyet, és sarkon fordulva becsapta maga mögött a szobaajtót.
Tim szomorúan meredt utána.
- Azt hiszem, megbántottuk.
- De az ő érdekében - zárta le a vitát Ryan, majd a fogashoz lépett, és kotorászni kezdett a ballonkabátja zsebében. - Fenéket - szitkozódott. - Mindig elfelejtem, melyik zsebembe teszem...
Tim elmosolyodott.
- Pedig olyan céltudatosan szoktál turkálni.
- A látszat néha csal... - motyogta Ryan. - Megvan! Kérsz? - fordult Tim felé, miután előhúzott egy doboz cigarettát.
- Nem, kösz. Már nem dohányzom.
Ryan vállat vont, és rágyújtott - az öngyújtót ezúttal elsőre megtalálta -, kellett egy kis szíverősítő a vadászat előtt.
Tim visszasétált a szobájába. Megtöltötte a coltot, és a biztonság kedvéért elrakott pár plusz töltényt is a zsebébe, majd magára kapta a bőrkabátot.
Zaklatott mozdulattal hátrasöpörte a haját.
Egy kicsit félt a következő pár órától, amióta a szellem meglógott előle, nem bízott benne, hogy legközelebb másképp lesz. Más úgy harcolni, hogy tudod, egy suhintás a piszkavassal és a kísértet eltűnik, vagy a vassal csak a falat találod el, mert az ember rohadtul átment a falon. Az ember. Nem a szellem, mert az a testen belül van.
Fene érti - gondolta, majd lecsapta a villanyt.
Tim bevágta a kocsiajtót, Ryan pedig a gázra lépett. Tim hátrahőkölt, riadtan markolta meg a kapaszkodót.
- Lassíts, te őrült! Akkor is odaérünk, ha nem fénysebességgel mész.
Ryan kelletlenül lassított, és az utcai lámpák eddig elmosódott fénye kivehetővé vált.
- Túl csábító volt az üres utca - biggyesztette le a száját.
Egyedül suhantak végig a főúton, egyedül a Hold fél tányérja kísérte őket.
Tim üveges tekintettel bámult ki az ablakon, lehelete fehér foltot rajzolt az üvegre. Arcát haja mögé rejtette.
Szorongva gondolt vissza az éjszakára, amikor még mélyebbre lökte magát a gödörben. Most már nincs mit halasztgatni, egy hónapja van, hogy megfizesse az Alku árát.
Ajkába harapott.
Meg kell ölnie őt.
2021. 03. 22. (csütörtök) 21:50, Hollandia, Leiden, a Vugh munkatábor múzeuma
A Lunettenlaan sarkán leparkoltak, és gyalog tették meg az utat a múzeum bejáratáig.
Tim karba tette a kezét, és lecövekelt a hosszú üvegfal előtt.
- Na, zsenikém. Azt kitaláltad, hogy hogyan jutunk be?
Ryan hunyorogva megvizsgálta az üveget, majd zsebre vágott kézzel Timhez sétált. Arcára önelégült vigyor kúszott.
- Ez most nem jött be, Tim. Három módot is tudok.
Tim felvonta a szemöldökét.
- És abból hány gyengítene le az ájulásig?
Ryan felhúzta az orrát.
- Részletkérdés. - Visszafordult a bejárat felé. - Adj egy percet.
Timothy bólintott, és felkarját dörzsölve figyelte a fiút. Borsódzott a háta, és hirtelen nem tudta eldönteni, hogy a hidegtől vagy a rossz előérzettől.
Ryan eközben halkan mormolt az orra alatt.
- Dloscpak ik a takáremak sé a igásnotzib trezsdner!
Tim egy szót sem értett a szövegből.
- Gevü, jnűt le! - Ryan bonyolult mozdulatsort írt le a levegőben, majd elindult az ajtó felé.
- Ryan... Hé! - sziszegte Tim utána, kisebb pánikba esve. - Az üveg!
Ám Ryan sértetlenül átlépett az ajtó keretén, türelmetlenül integetve Timnek.
A fiú fújt egyet és követte.
- El kell mondanod, ezeket hogyan csinálod.
- Egy jó mágus sosem adja ki a titkait! - kacsintott Ryan, és felkattintotta a zseblámpáját. - Kiiktattam a kamerákat, szóval szabad utunk van.
Tim minden kanyarnál és saroknál szinte paranoiásan leste a az árnyékokat, a kis zseblámpával megvilágítva az utat. Cipője halkan megcsikordult a linóleum padlón, és ő magában szidta a gumi talpat. A szél meglebbentette a faágakat, s azok nyúlós ujjaikkal árnyékot rajzoltak a falra a Hold sápadt fényében.
Ryan egy sarokhoz érve lassított, s hátrafordulva szája elé tette az ujját, mintegy jelezve - hogy az ő szavaival éljünk: Na most dugulj el, haver!
Tim mögé osont, és kikukkantott a mágus válla felett. Az üvegezett ajtón túl az udvar sötétlett, néhány halvány lámpa világított csupán.
Tim biccentett, hogy ő jobbra megy, Ryan menjen balra. Kifordultak az ajtón, és eltűntek a hidegben.
A szél beszökött a kabátja nyakánál, és Tim megborzongott. Maga elé emelt fegyverrel osont az úton, kavics csikorgott a lába alatt. Egy kandeláberekkel szegélyezett ösvényen haladt előre, jobb oldalt emlékmű magasodott. A Hold megvilágította rajta az ezüsttel festett faragásokat: nevek voltak. Tim megállt és néma tisztelettel nézte a hosszú sorokat. Áldozatok voltak, legtöbbjük ártatlan. Mint...
Tim majd' felsikoltott ijedtében, amikor a telefonja megrezzent a zsebében. Krákogva igyekezett helyreállítani a légzését, s közben előszedni az átkos készüléket.
- Hoi, Carla - suttogta bele. - Mondd gyorsan, mert eléggé benne vagyunk a...
- Tim, most n a g y o n figyelj rám!
- Figyelek, csak mondd gyorsan - sziszegte Tim, és körültekintett. Nem látta Ryan zseblámpájának fényét, de - szerencsére - a szellemet sem.
- Oké-oké! Volt egy látomásom, amikor megérintettem a lapot. Láttam Libecky-t és Rudolphot, a szellem Rudolphot, mindegy, a lényeg, hogy semmiképp nem szabad az egész beszédnek egy helyen lennie!
- Mi van? Carla, én nem...
- Csak tedd, amit mondok, utána mindent elmagyarázok. Mondd meg Ryannek, hogy főnix tűz kell, hogy elpusztítsátok. Érted?
- Igen, de...
- Akkor siess! Hívj, ha megvagytok, és intézem a temetőt!
Ezzel Carla kinyomta a telefont, Tim pedig zsebre vágva a telefont tehetetlenül túrt a hajába. Végül sarkon fordult, és jobb híján Ryan keresésére indult.
Meg is találta a szállásoknál, Ryan épp az ablakokon világított be egyenként.
- Psszt!
A fiú megpördült, de nem úgy tűnt, mint akit kitört a frász.
- Találtál valamit? - sétált Timhez, kezét zseblámpástul zsebre vágva.
Timothy megrázta a fejét.
- Carla hívott, hogy meg kell semmisítenünk az iratot.
Ryan értetlenül pislogott.
- Oké, de miért?
- Nem tudom, azt mondta, később mindent elmagyaráz.
Felhő kúszott a Hold elé, és az udvar sötétbe borult.
- Na ne szórakozzunk - morogta Ryan, és elővette a zseblámpát. - Van ötleted, hogy hova rejthette a papírokat?
- Ide biztosan nem - biccentett Tim a szállások felé -, biztosan megtalálták volna a restaurálásnál... Van valami, amit akkoriban építhettek?
Ryan vállat vont.
- Passz, még sosem jártam itt.
Tim sóhajtott.
- Oké, akkor nagyon gyorsan körbejárjuk az udvart, és a lehetséges építményeknél elolvassuk a táblákat...
Tim tüdejéből kiszaladt a levegő, ahogy a láthatatlan ököl a mellkasába vágódott. Fájdalmasan csapódott a betonnak tíz méter repülés után, állkapcsa hangosat csattant. Sziszegve próbált lélegzethez jutni, és tehetetlenül nézte, ahogy az immár láthatóvá vált Libecky felkeni Ryant egy faház oldalára. A fiú egy fénnyalábbal elvakította a férfit, és a földre zuhanta alrébb csúszott a lábaitól. Libecky felé fordult, és Ryan kapott egy rúgást a gyomrába.
Tim felkönyökölt.
- Hé, duivel! - kiáltott, de a többi szó benne rekedt, ahogy Libecky hirtelen megjelent előtte. Jeges ujjakat érzett a torkán, lábai elszakadtak a talajtól. A férfi szemében szürke köd kavargott, Tim semmi érzelmet nem tudott kiolvasni belőle. Mintha csak egy üres bábbal hadakozott volna.
Ám ez a báb ezerszer erősebb volt nála.
Tim látta, ahogy Ryan firkál a földre, majd felemelve megcsörget egy zacskót.
Só! - olvasta le Tim a szájáról.
Utolsó erejéből rúgott egyet, mire Libecky felnyögött, ő pedig a földre zuhant. Most semmi nem számít, csak időt kell szereznie Ryannek!
Ütés csattant az állán, és Tim egy pillanatra csillagokat látott. A következő pillanatban csont reccsent, és a fiú szemére vörös köd ereszkedett. Fájdalomhullám szaladt végig az arcán, de még egy lendülettel nekivetette magát Libecky-nek.
A férfi hátratántorodott, de ugyanakkor belekapaszkodott Tim vállába. A fiú felkiáltott, még Ryan is összerezzent a hátborzongató reccsenéstől.
Tim elesett, ajkába harapott a vállában lüktető fájdalomtól.
- Hierheen! - ordította Ryan, kezét maga előtt tarva. Libecky nekifeszült a varázslatnak, Ryan fogát csikorgatva szorította ökölbe a kezét.
Félt legbelül, rettegett, hogy elbukik, de ha nem tesz semmit, halálra lesznek ítélve. Ostoba volt, ha menekül, azzal csak ront a helyzeten. Időközben el is felejtkezett róla, mennyire irtózott Garrett elvesztése után az igézéstől, de az utóbbi időben kénytelen volt kiállni a barátaiért, és legyőzni a gátlásait.
Helyesen tette.
Libecky megremegett, és egyenesen a sókör közepébe repült. Ryan leguggolva befejezte a krétajelet, és a csapda bezárult.
2021. 03. 23. (csütörtök) 00:25, Hollandia, Leiden, hotel
Ryan elégedetten pillantott a keze felett pár centivel lebegő papírra. A forró lángok lassan emésztették el a két lapot, a hamu narancs fényben égve semmisült meg a levegőben.
Carla berohant Timmel a kórházba, de csak azzal a feltétellel, ha Ryan mindent eltakarít.
A papírok voltak az utolsók.
A lány korábbi látomásából kiderült, hogy Rudolph a szabadságáért cserébe eladta a lelkét, és azok a beszéd részeibe lettek zárva. Ha Libecky egyesíti a lapokat, Rudolph az ő testével tudott volna visszatérni.
Ryan nem értette, miért vonz mindenkit ennyire a halálból visszatérés. Nem volt elég Cleveringának az a sok szenvedés, amit a munkatáborban el kellett viselnie?
Mit akarhatott? Igazságot?
Odalra pillantott az ágyon fekvő férfi sziluettjére.
Sikeresen megszabadította Libecky-t a szellemtől, pedig azt hitte, berosdásodott a szelleműző tudása. Mindenesetre a férfi túlélte, így holnap ott hagyják a rendőrségen. Ryan tudta, hogy ülni fog egy ideig, de Carlával átrágták a dolgot, nem tudnak segíteni rajta.
Egy csettintéssel eloltotta a tüzet a tenyerén, és a szoba sötétbe borult.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése