Hi, sweethearts!
Késve és rohamtempóban hozom a fejezetet, azt sem tudom, hol áll a fejem, de itt van, lehet kajálni.
Mesélni szerettem volna egy kicsit, hogy nemrég a vonaton olyan ihletrohamom volt, hogy már tudom a sztori teljes végét - hajlok a happy end felé, de ha nem vigyáztok, lehet gonosz leszek... *burkolt fenyegetés* -, és már előre sírok.
Szóval haladunk szépen előre.
Sajnos halloweeni különkiadásra nem volt időm, és tökre sajnálom, de áh, majd jövőre. Akkor talán nem írunk minden tantárgyból egy hét alatt.
Mindenesetre jó olvasást a részhez, kíváncsi vagyok a véleményetekre ^^
Üdv: Babu
Ui: Valamint köszönöm Nektek a pipákat és a +1-eket, mérhetetlenül hálás vagyok :3
Ui: Valamint köszönöm Nektek a pipákat és a +1-eket, mérhetetlenül hálás vagyok :3
___________________________________
Tizenegyedik fejezet - Timothy Winchester
Sötétség vette körül, kavargó, végtelen semmi, a talpa alatt sem érzett talajt. Timothy egyhelyben lebegett, magatehetetlenül és tanácstalanul. Álmodik?
- Halló! - kiáltott bele a szurokfeketeségbe, hangja elcsuklott. - Van itt valaki?
Kacagás hallatszott, a fiúnak pedig görcsbe rándult a gyomra.
Ne! - kiáltotta magában, lelke kalitkája rácsának szaladt, sikoltva kiáltott segítségért.
- Üdv újra, Winchester!
A Démon hirtelen bukkant fel előtte, ugyanannak a szerencsétlen férfinak a testében. Timben bennrekedt a levegő, ahogy belepillantott a szemfehérje nélküli, éjsötét szempárba. Tudta, miért jött.
- Beszédem van veled - kezdett bele a pokolfajzat, kezét összekulcsolva széles háta mögött sétált fel s alá.
- Mi... Mi lenne az? - kérdezett vissza félénken Tim.
A Démon megtorpant.
- Arról... - Egy szempillantás töredékrésze alatt tűnt el, majd jelent meg Tim előtt, ujjait a fiú nyakára fonta. - Hogy mikor kapom meg a fizetséget! - hörögte, felemelve Timet a levegőbe. A fiú érezte, ahogy torka elszorul, kapálózva próbált kiszabadulni, de a Démon vasmarokkal tartotta. - Áruld el nekem, Winchester - fürkészte nyugodtan a fuldokló fiú arcát. - Mi a pokol tart ennyi ideig?! - üvöltött fel hirtelen, Tim szeme rémülten tágra nyílt. Sosem volt még ilyen dühös. Félt, rettegett a pokolfajzattól, látta magát, ahogy élettelenül a földre zuhan, a Démon pedig elveszi, amiért jött. Szólni próbált, de csak erőtlen tátogásra futotta, tüdeje szúrt, az erő kiszaladt testéből.
- Mit mondasz? Nem hallom tisztán! - morgott a Démon, mire Tim tett még egy kétségbeesett próbálkozást.
- Me... Me... - Az ájulás határán állt, szeme előtt vörös karikák táncoltak.
A Démon engedett a szorításon, Tim tüdejébe egyetlen korty levegő áramlott.
- Megteszem... - nyögte ki, a pokolfajzat tekintete égette egész valóját, és tudta, hogy nem kap több esélyt. Ha most nem mond valami biztosat, akkor mindkettőjüket elviszi...
- Eddig is ezt mondtad! - mordult fel a démon. - Nem várok tovább - sziszegte, ujjai ismét szorosabban fonódtak Tim torka köré.
- Va.. Van egy... Tervem! - erőszakolta ki magából a szavakat Tim. Agya kattogott, ahogy kétségbeesetten kereste a legjobb időhúzást. Nem akarta megölni, képtelen volt... Kell lennie más útnak!
A Démon elengedte, Tim zuhant, zuhant, a levegő süvített mellette, pólója csapkodott dereka körül, ahogy kapkodott valami - bármi után, ami megmentheti. Tulajdonképpen régóta ezt csinálja... Küzd a túlélésért. Jobb lenne feladni, ó, mennyivel könnyebb! Hiszen az esélyét, hogy bosszút álljon, elvesztegette, miért is maradna tovább?
Sóhajtott, és elengedte magát. Várta a zuhanás végét, hiszen kell lennie egy pontnak, ahol befejezheti.
Kész volt feladni.
- Ne hidd, hogy ilyen könnyű lesz! - harsant a kiáltás, ő pedig felsikoltott a fejbőrébe hasító fájdalomtól. A Démon a hajánál fogja arrébb hajította, ezúttal láthatatlan falnak ütközött. - Az életed a kezemben van! - ordított a Démon, oldalba rúgva Timer. - Azt teszek veled, amit akarok! - Pólójánál fogva felemelte, ökle Tim állán csattant. - Itt nem ment meg senki - sziszegte a pokolfajzat, ismét arcul csapva a fiút. Vér borította az arcát, feje sajgott, és Tim tudta, a Démonnak igaza van. Ő itt csak egy bábu - tehetetlen mindaddig, amíg le nem rázza láncait, és ezt csak az Ár törlesztésével teheti meg. - Egy hónapot kapsz - folytatta a Démon. -, nem többet. Ha addig nem hozod el nekem... - Hallgatása többet mondott minden szónál.
A Démon elengedte, és Tim ismét zuhant, kábulat lengte körül, agya kikapcsolt, hogy ne kelljen többet tűrnie. Zúgott a füle, immár nem érdekelte semmi, csak érjen véget ez a rémálom...
2021. 03. 22. (csütörtök) 03:15 Hollandia, Leiden
Tim levegőért kapva ült fel az ágyban, keze a paplanba markolt, arcán fájdalomkönnyek gördültek le. Belebámult a szürke égen fénylő Holdba. Hirtelen rosszullét fogta el, felpattanva ingatag léptekkel rohant a fürdőbe, még épp időben. Gyomra tiltakozva adta vissza előző esti vacsoráját, Tim reszketve kapaszkodott a vécécsészébe, ujjai egészen elfehéredtek.
Mit tegyen?
A tehetetlenség gyötörte belülről, ismét a vécé fölé hajolt.
Hátán végigszaladt a hideg, ahogy a padlóból felfele sugárzott, de ő csak bámult maga elé. Minden porcikája remegett, haja arcába hullott. Felpillantott, szájában epe ízével sóhajtott mélyen hörögve. Ha most valaki megtalálja így...
Timothy, szedd össze magad - parancsolt magára, háta ívben hajlott, ahogy összegörnyedt a jeges padlón. - Még nincs minden veszve!
- Élni akarsz, nem? - csendült a Démon hangja, ő pedig néma kiáltással a száján kapta fel a fejét. Ám egyedül volt, egyes-egyedül. Ahogy mindig.
Tim magában elszámolt húszig, majd reszkető térdekkel felállt, és a csaphoz lépve hideg vizet locsolt az arcába. Keze remegett, ahogy nagy kortyokban ivott, majd kiöblítette a száját. A tükörbe pillantva sápadt, karikás szemű önmaga tekintett vissza.
Kitántorgott a fürdőszobából, de az ágya mellett megtorpant. Képtelen lett volna visszafeküdni, az alvás gondolatától is kirázta a hideg. Inkább magára húzta a dzsekijét, hogy friss levegőt szívjon.
Az ajtón kilépve mellbe vágta az éjszakai hideg, a keskeny terasz korlátján vízcseppek csillogtak. Tim mélyet szippantott az esőillatú levegőből. Már épp elindult volna, mikor halk motyogás ütötte meg a fülét.
- ... és Istenem, úgy hiányzik!
Hang nélkül megfordult, a terasz végében Carlát pillantotta meg. A lány a Hold felé fordulva térdepelt, kezét összekulcsolta maga előtt. Tim lecövekelt.
- ... Tudom, miket művelt és tudom, hogy tönkretette sok ember életét, de mégis csak a nagymamám volt! - Carla hangja reszketett, ahogy félig suttogva imádkozott. - Kérlek, Istenem, ha hallasz... Segíts nekem!
Tim szíve összeszorult a könyörgő lány látványától.
- Nem tudom, mit tegyek... Szeretem Timet... És Ryant is! Olyan jó, hogy nem kell egyedül lennem, de mégis félek. Félek, hogy a képességemet rosszra fogom használni...
Carla elhallgatott, Tim mozdulatlanul várta hogy folytassa, ő pedig visszaosonhasson a házba. Nem akarta megzavarni a lányt. Ám a következő pillanatban szíve kihagyott egy ütemet.
- Szia, Tim. - Carla gyorsan keresztet vetett és felállt, Timet elöntötte a szégyenpír.
- Bocs, én... Nem akartam hallgatózni - söpörte félre szeméből a haját zavartan.
Carla sóhajtott.
- Semmi baj.
Zavart csend állt be közejük, Tim tehetetlenségében a parkolót kezdte fürkészni.
- Hogyhogy ébren vagy? - kérdezte végül Carla, Tim kapva kapott a kérdésen.
- Valahogy nem tudok aludni - vont vállat.
- Értem. Nincs kedved sétálni? - vetette föl Carla.
Tim vállat vont.
- Nem nagyon tudok mást csinálni - mosolygott félénken a lányra.
- Akkor hozom a kabátom - suhant el Tim mellett Carla, majd egy farmer dzsekivel tért vissza. - Mehetünk!
Csendben battyogtak egymás mellett, Carla szapora léptekkel igyekezett taetani a tempót Tim hosszú lépteivel. A fiú zsebébe rejtett kézzel, cipője orrát bámulva elmerült a gondolataiban. Carla szavai jártak a fejében, szeretett volna valami biztatót mondani, megvígasztalni, vagy csak éreztetni vele, hogy Ryanre és rá is számíthat. Ám a szavak sehogy sem akartak megformálódni, így csak feszengve nyelt egyet.
- Hé, Tim - rántotta ki kusza gondolataiból Timet Carla eltökélt hangja. - Csak azt akartam mondani, hogy már nem haragszom rád. - A lány lesütötte a szemét, Tim pedig csodálkozva bámulta a bűntudattól árnyékolt arcot. - Buta voltam, Tim, bocsáss meg - motyogta Carla, Tim pedig óvatosan átkarolta.
- Nincs harag, Carla! - mosolygott rá, de amint tekintetük találkozott, zavartan lekapta a kezét a válláról.
Carla sóhajtott.
- Nem lett volna szabad téged hibáztatni egy ostoba illúzió miatt - pillantott rá Carla. - Annyira szégyellem magam, de Ryan előtt nem akartam felhozni a témát... Érted, ez a kettőnk ügye - tette hozzá Tim kérdő tekintetét látva.
- Tényleg nem haragszom - próbálta Tim megnyugtatni az egyre zaklatottabb hangú lányt. - A bizalom nem egyszerű dolog, főleg nem a mi szakmánkban - magyarázta. - Ráadásul még alig ismerjük egymást.
Carla felkuncogott.
- Mi az? - somolygott Tim.
- Én úgy érzem, mintha ezer éve barátok lennénk - pillantott Timre a lány, a fiúnak keserűn dobbant a szíve. Nem ezer, csak ötvenegy...
Nem mondhatta ki hangosan, így csak bólintott.
Már a belváros sétálóutcáján jártak, mellettük sötét butikok kirakatai ásítottak, Carla cipője kopogott a macskakövön. A Hold ezüst fénybe vonta arcukat, ahogy magányosan lézengtek az üres utcákon.
Carla hirtelen felkapta a fejét.
- Hallod?
Tim a szemöldökét ráncolva figyelt.
- Zene? - pillantott értetlenül Carlára. Körbefordult, és elindult egy oldalsó utca felé, a lány követte.
Mintha hegedű lenne... - gondolta Tim, azután megpillantották a kis vendéglőt. Nyitott ajtaján fényár ömlött az útra, hangos népzene kúszott feléjük az eddigi csend helyére.
- Megnézzük? - csillant fel Carla szeme, Tim beleegyezőn bólintott.
Beléptek az ajtón, ahol a kinti hideg ellenére kellemes meleg fogadta őket. Telve volt a terem, a falak mentén emberek üldögéltek, középen vígan ropták a táncot a pattogós népzenére, amit egy rögtönzött színpadon játszó zenekar szolgáltatott. Tim csodálkozva pillantott az utcai ruhában pergő-forgó emberekre, aztán Carla megragadva a könyökét odaterelgette egy asztalhoz. Tim elmélázva figyelte a táncosokat, régen nem látott már igazi néptáncot.
Ellenben Carla a lábával dobolta a ritmust, miközben az asztalon könyökölve figyelte a párokat.
- Carla - bökte meg a lány karját Tim.
- Hm? - ocsúdott fel a lány.
- Szeretnél táncolni?
- Ha nem baj, hogy itt hagylak... - pillantott Carla félénken Timre, szemében vágyakozás csillant.
Tim bólintott, Carla pedig azonnal felpattant, hogy csatlakozzon a táncosokhoz. Egy nő piros facipőt nyomott a kezébe, Carla gyakorlott mozdulattal kapta magára, aztán belevetette magát a forgatagba. A zenészek új dalba kezdtek, facipő koppant a padlón, ahogy a táncosok egymással szembe fordulva, összekapaszkodva ropták a táncot. Valaki elkiáltotta magát, mire a férfiak elkapták a velük szemben álló nő csuklóját, azok pedig kétszer megpödültek a sarkukon. Tim ámulva figyelte a lányt, ahogy vidáman mosolyogva ide-oda libben. Biztos volt benne, hogy nem először csinálja. Arra eszmélt, hogy fejével a zene ütemére bólogat, kezével dobol a térdén. Ismét a lányra pillantott, Carla felé nyújtotta a lezét. Tim egy fél pillanatig habozott, azután minden mindegy alapon felállt, és belekapaszkodott Carla kezébe.
2021. 03. 22. 10:05 (csütörtök) Leiden, hotel
Tim nevetve nyomta le a hotelszoba kilincsét, Carla fülig érő szájjal esett be mögötte az ajtón.
- Tim, te tényleg nem tudsz táncolni!
- Hagyjál! - kacagott Tim.
- Goeden morg'n! - köszörülte meg Ryan hangosan a torkát, Tim és Carla meglepetten kapta fel a fejét. - Ti meg hol a fenében voltatok?
- Nem tudtunk aludni, szóval kimentünk egy kicsit a városba - válaszolta Tim sietve.
Ryan a szemét forgatta.
- Én meg halálra aggódtam magam.
- Komolyan? - pillantott rá hitetlenkedve Carla. - Azt hittem, nem vagy az a szívbajos típus!
- Vicceltem - súgta Ryan, mire Tim egy "hülye vagy" pillantással jutalmazta. - De most, hogy itt vagytok - fordult sarkon a mágus - át kellene beszélni a dolgokat.
- Igaz - bólintott Tim, és lehuppant az asztal mellé.
- Annyit tudunk - kezdett bele Ryan, hogy a professzor egy értékes beszédet védett. Utána néztem, Rudolph Cleveringa egyetemi tanár az 1940-es ellenállókhoz írta. Egy év múlva bebörtönözték, de később visszamehetett tanítani.
- Egyet nem értek - szakította félbe Carla. - Értem én, hogy ez egy értékes lelet, de miért kellett megölnie a restaurátort?
- Pont ez a gyanús benne - magyarázta Tim. - Valamilyen kapcsolat lehet a professzor és a beszéd...
- Vagy Rudolph - szúrta közbe Ryan.
- ...között - folytatta Tim -, hogy gyilkolt is érte.
- Ki kellene deríteni, mi szállta meg - vetette fel Carla.
- Lehetetlen - rázta a fejét Ryan. - Amíg hét lakat alatt őrzik, kizárt, hogy bármit csináljunk vele.
- Eh - húzta a száját Tim. - Mi lenne, ha a hullával próbálkoznánk? Hátha hagyott rajta nyomokat.
- Ez a te asztalod - szögezte le Ryan. - De KLPD ügynökként meg lehetne próbálni.
- Én pedig kérdezősködhetnék az egyetemen - javasolta Carla. - Ha Rudolph ott tanított, lehet ki tudok deríteni pár dolgot a beszédről is.
- Remek! - csapta össze a kezét Ryan. - Akkor én és Tim megyünk a rendőrségre, te pedig az egyetemre.
2021. 03. 22. 13:20 (csütörtök) Leiden, nyomozóiroda
Ryan türelmetlenül dobolt az asztalon, fél percenként az órára pillantva, míg a közrendőrök és detektívek sürögtek-forogtak körülöttük.
- Megtennéd, hogy nem idegeskedsz? - morgott Tim, fel sem pillantva a barna aktából. Sikerült megszerezni a gyilkosság pontos adatait az AIVD-től, de azóta neem jutottak tovább.
- Nem - válaszolta Ryan, és ismét az órára pillantott. - Éhes vagyok.
- Majd eszel, ha itt végeztünk. Inkább nézd meg ezt - nyújtotta oda Tim Ryannek a lapokat. - A restaurátort kitört nyakkal és összeroncsolódott koponyával találták a terem túlsó fala tövében, és nézd - Tim lapozott, és egy színes fényképre bökött. -, ilyen sérülés volt a falon.
- Ez durva - pislogott Ryan. A múzeum falában szinte teljesen kivehető volt a férfi fejének és vállának körvonala, megszáradt vér borította a fehér vakolatot. - Mekkora erővel kellett ehhez odavágnia?
- Nem emberivel, az biztos - hümmögött Tim.
- Szellemre tippelnék - könyökölt az asztalra Ryan, és Tim nagy örömére abbahagyta a dobolást.
- És ha démon? Carla szerint sötét volt a szeme.
- Kizárt, rögtön észrevettem volna.
Tim hitetlenkedő pillantást vetett a mágusra, aztán inkább újra az aktába mélyedt.
Telt az idő, Ryan ásított.
- Na végre! - állt fel, mikor egy laborköpenyes nő nyitott be az irodába.
- Nosswitz és Guth detektív...? - pillantott körbe, majd tekintete megállapodott a felpattanó Ryanen. - Elkészült a boncolás...
- Máris megyünk - csapta az aktát a hóna alá Tim, majd zakóját megigazítva a nő után eredt. A háta mögött figyelmeztetőn oldalba bökte Ryant.
- Csak óvatosan, majd én beszélek.
A boncnok egy hosszú terembe vezette őket, ahol rajta kívül épp senki nem sürgölődött.
- Brem van Hooven - intett a letakart holttest felé a boncnok. - A halál oka a nyakcsigolyák roncsolódása, a koponyasérülést már a halál beállta után szerezte. Valószínűleg a kettőt közvetlenül egymás után szerezte, de arra nincs magyarázat, hogyan művelte ezt vele a gyilkos.
- Van egy elméletünk - mondta Tim. -, de szükségünk volt hozzá a holttest vizsgálatára. Szabad?
A nő bólintott, Tim pedig felhajtotta a fehér leplet. A restaurátor hasra volt fordítva, nyakán világosan látszottak a csontok kiálló végei. Ryan fintorgott.
- Rendesen helyben hagyták.
- Valóban nem túl szép halál - értett egyet a nő. - Remélem, kiderítik, hogyan tették ezt vele.
- Hát azt én is - morogta Ryan.
- Minden erőnkkel azon leszünk - mondta Tim hangosabban, hogy elnyomja a mágust. - Megkaphatjuk a jelentést?
- Persze. - A boncnok ott hagyta a fiúkat, Tim pedig azonnal Ryan felé fordult.
- Csináld!
A mágus előkapott egy zacskót, Tim pedig elgondolkodott, vajon hogy fér el a zsebében ennyi különböző varázsszer. Ryan eközben körbehintette a holttestet.
- Dsatum, im tnétröt! - kántálta fojtott hangon, miközben körbetáncolt a levegőben úszó porban. Aztán hirtelen megdermedt, Tim pedig visszafojtott lélegzettel figyelte a porban kibontakozó jelenetet.
Látni lehetett a vitrin mellett álló Van Libecky-t, ahogy az orra alatt motyogva bámulja a megsárgult papírokat. Aztán Van Hooven lépett be a terembe, mondott valamit, mire a professzor megrezzenve pördült meg. Elutasító mozdulatot tett, mire a restaurátor értetlen arccal mutatott a vitrinre. Van Libecky arca dühödt fintorba torzult, szeme szürkébe fordult. Tim alig tudta követni a történteket, a professzor villámgyorsan kapta el Van Hooven torkát, majd lökte iszonyatos erővel a falhoz. Tim felszisszent, ahogy a férfi a földre zuhant, véres csíkot hagyva a falon.
A látomás megszakadt, Ryan pedig sietve fújkálta szét a port a levegőben.
- Biztosan szellem szállta meg - súgta Timnek, aztán érdeklődést tettetve hajolt a holttest fölé, mikor a boncnok visszatért.
- Csak pár percre tudom odaadni - nyújtotta át az aktát a nő.
- Nem gond, gyorsan végzünk - nyugtatta meg Tim, és átfutotta a sorokat. Vérkép normális, semmi rendellenesség a szervezetben...
Legalább Van Hooven tiszta volt - gondolta Tim, és visszaadta az aktát. - Köszönjük a segítséget!
- Dankzegging - intett Ryan, és sarkon fordulva kisiettek a rendőrségről.
- Mire jutottál? - fordult Ryanhez Tim, amint a rendőrök halláskörén kívül kerültek.
- Abban már biztos vagyok, hogy szellem szállta meg, de - Ryan elgondolkodva dörzsölte meg a tarkóját - fogalmam sincs, kinek a szelleme lehet.
- Mi lenne, ha lefoglalnám kint az őrt, amíg te meg Carla beszéltek vele? Lehet, hogy Carla ki tudná deríteni a képességével - gondolkodott hangosan Tim.
Ryan bólintott.
- De azért várjuk meg, mit derített ki Carla.
- Okay. Felhívjam?
- Tőlem - vont vállat Ryan. - Mondd meg neki, hogy találkozzunk a múzeum előtt.
Tim bólintott és megkereste a lány számát, amit még Helwegben adott meg.
Fél óra múlva már a múzeum előtt ácsorogtak.
- Rohadt hideg van - morogta Ryan, Tim pedig megdörzsölte a karját. - Miért van hideg? - kiáltott fel Ryan szenvedve.
- Óceáni éghajlat - bukkant fel Carla a sarkon.
Ryan fújt egyet.
- Neked is szia.
- Mire jutottál? - vágott elé a szócsatának Tim.
- Nem sokra - húzta a száját Carla. - Annyi újdonságot tudtak mondani, hogy Rudolph raboskodott a Scheveningenben meg a Vught munkatáborban. De bármi olyanról kérdeztem, hogy Van Libecky felmenőivel volt-e kapcsolata, voltak-e ellenségei... - Carla a múzeum falának vetette a hátát. - Pff, képtelenek voltak értelmesen válaszolni.
Tim bólintott.
- Akkor itt megrekedtünk. Most mi legyen?
Ryan és Carla tanácstalanul pislogtak rá a fal mellől, Tim megforgatta a szemét.
- Oké, akkor rajtam a sor a tervkovácsolásban. Ti menjetek a professzorhoz, én pedig szerzek engedélyt a börtön és a tábor meglátogatásához.
- A munkatáborból múzeum lett, szóval oda csak jegyet kell venni - szúrta közbe Carla.
- Oké, akkor csak a börtönbe. Jó lesz így?
- Nekem jó - vágta zsebre a kezét Ryan. - Ott bent legalább meleg van - vigyorodott el elégedetten.
Tim nem reagált, csak gyorsan az órájára pillantott.
- Két óra múlva a hotelben?
- Rendben - bólintott Carla. - Csak óvatosan! - intett Timnek, aki bólintott.
- Viszem a kocsit, jó?
- Vigyázz rá! - bökött Ryan "face to face" stílusban Timre, majd átpasszolta a kulcsokat.
Tim felbaktatott a rendőrség lépcsőjén, emlékeiben kutatva az AIVD-s ügynök neve után.
Czoken? Cze... Cza... Czahel! - csillant fel a szeme, és behajtotta az üvegajtót.
- 'Avoud! - intett a rendőröknek. - Beszélhetnék Czahel ügynökkel?
Egy nő felállt és benyitott egy zárt irodába, majd fél perc múlva a múzeumban látott termetes férfival tért vissza. Az ügynök egy csíkos bögrét szorongatott a kezében, tele gőzölgő kávéval.
- Miben segíthetek... - Tim látta rajta, ahogy igyekszik felidézni a nevét, így inkább kisegítette:
- Guth ügynök.
- Óh, igen - mosolygott Czahel. - Szóval?
- A nyomozással kapcsolatban szeretnék segítséget kérni - kezdett bele óvatosan Tim. Nem szerette volna, ha alaptalannak tűnik a kérdése. - A lázító beszéd írója, Rudolph Cleveringa raboskodott a Scheveningenben. A társaimmal arra jutottunk, hogy Van Libecky talán a múltból szerzett indítékot a gyilkossághoz...
- Engedélyt szeretne a börtön meglátogatásához - szakította félbe az ügynök.
- Nos, igen - hagyta rá Tim, szíve a torkában dobogott. - Mivel ez az önök hatóköre...
- Nyugi, értem én! - nevetett fel Czahel, Tim elcsodálkozott, milyen jó kedélyű a múzeumi találkozásukhoz képest. - Kérek egy percet.
Amint az ügynök sarkon fordult, Tim aprót szusszantott.
Minden rendben.
- Itt is van - nyomott Tim kezébe az ügynök egy darab papírt, rajta az engedéllyel és a hivatalos pecséttel. - Sok sikert!
- Köszönöm - bólintott Tim, és amilyen gyorsan csak tudta, maga mögött hagyta az őrsöt. Épp felberregett a Zafira motorja, mikor megcsörrent a telefon. Tim kényelmes tempóban előhalászta a fekete zakó zsebéből, a kijelzőn Ryan neve villogott.
- Hoi, mi a helyzet?
- Basszus, Tim, azt hittem sosem veszed fel! - Ryan hangja remegett, Tim erősebben szorította a telefont.
- Mi történt? - sürgette Ryant.
- Ez a rohadék bezárt minket és kereket oldott... - hadarta Ryan, de Tim félbe szakította.
- Várj, hogy érted, hogy bezárt titeket? Hol a rendőr? Miért zárt be egyáltalán?
- Elszólta magát Rudolphal kapcsolatban és látta rajtunk, hogy vágjuk a helyzetet, mindegy - zavarta le Ryan. - A lényeg, hogy van még két részlete a beszédnek, amit Rudolph a börtönben írt meg. Most a Scheveningenhez megy...
- Egy pillanat... Pompstationsweg 32!
- Kösz... - Tim fél kézzel tekert egyet a kormányon. - Ti addig próbáljatok kiszabadulni valahogy.
- Okee-okee, de siess!
A Zafira csikorgó kerekekkel fordult ki a főútra, Tim pedig a hátsó ülésen kotorászva megmarkolta a coltot.
Most minden rajta áll.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése