10. Fejezet

Hi, Sweethearts!

Ismét fejezettel érkeztem, ezúttal időben. Új kaland, Timothy szemszög - már amennyire szemszögváltásnak nevezhető, amit én itt művelek :D

Anyway. A Célkeresztbennek nemsokára (nov. 22) Születésnapja lesz, így itt is meghirdetem, hogy készíteni fogok egy kérdezz-felelek videót, vagyis küldhettek kérdéseket a történettel vagy a blogolással stb. kapcsolatban :)

A fejezethez jó olvasást, és további szép hétvégét Nektek!

Pussz: Babu

__________________________________________

Tizedik Fejezet - Timothy Winchester

Hollandia, Hága mellett, 2021. 03. 20. (kedd)

Timothy görcsösen markolta a kormányt, ahogy végighajtottak az A4-esen. Bár az út nem volt több fél óránál, Tim mégis minduntalan átlépte a sebességhatárokat. A visszapillantóban néha hátrapillantott a hátsó ülésre, ahol Carla ült, az ájult Ryan-t támogatva. Ryan szörnyű állapotban volt, sápadt, véres arccal szinte halottnak tűnt.
Tim gyorsított.
Oda kell érnie a kórházba, mielőtt késő lenne. Fogalma sem volt, mit művelt a fiú, Carla félig bőgve csak annyit tudott mondani, hogy a varázslat miatt van.
Megmentett minket - gondolta Tim, és sóhajtott. Ha Ryan akkor nem cselekszik, mindannyian bent égnek az atomerőbűben. - Milyen ironikus - gondolta Tim, miközben eszébe ötlött Stephen King Rémkoppantók c. regénye. A főhős, Jim Gardener szinte vallásának tekintve hirdette, hogy milyen veszélyeket rejtenek az atomerőművek, de soha senki nem vette komolyan. Tim kezdte megérteni az álláspontját.
- Messze vagyunk még? - szólt előre Carla.
- Pár perc - válaszolta Tim.
Már Hága főútján jártak, de Timothy a forgalom miatt kénytelen volt lassítani.
- Nagyon hideg a keze - suttogta Carla reszketeg hangon.
Tim lehunyta a szemét. A tompa feketeségben színes karikák táncoltak, az aggodalomtól hasogatni kezdett a feje. Hirtelen beúszott szeme elé a kép, ahogy felkenődnek egy vascsöveket szállító teherautó hátuljára, így inkább az útra koncentrált.
Hangos fékcsikorgással parkoltak le a Hágai Klinika elé, Carla mint a villám, pattant ki a kocsiból. Együtt a lehető legóvatosabban emelték ki Ryant a kocsiból.
- Menj, hozz segítséget! - utasította Tim a lányt, miközben fél vállal tartotta az ájultat. Nem volt könnyű, Ryan magasabb volt nála, és nem éppen pihekönnyű termetű. Ryan homlokára tette a kezét, majd döbbenten húzta el. A fiú tényleg jéghideg volt. Ám Tim legnagyobb döbbenetére Ryan szemei hirtelen kipattantak, arcán verejtékcsepp csordult le.
- Hol a fenében vagyunk? - mordult fel, miután körülnézett, majd ködös tekintete az épület homlokzatára tévedt. - Basszus, Tim, tűnés innen!
Tim értetlenül figyelte Ryan ébredését, és a zavarodott tiltakozást.
- Ryan, látnia kell egy...
- Meg a szart, jól vagyok! - Hogy bizonyítsa, Ryan elhúzódott Timtől, és ha kicsit ingatagon is, de lábra állt. - Látod?
Tim megadóan sóhajtott.
- Kapni fogok ezért Carlától.
- Neked már úgyis mindegy - mosolygott Ryan angyalian. - Várjunk, hol van Carla? - döbbent le.
- Bement, hogy...
Ryan olyan tekintettel nézett Timre, hogy a fiút kirázta a hideg. Megnyújtott léptekkel a lány után sietett. Épp időben csípte el, Carla épp a portás elé ért.
- Hé, Carla!
A lány meglepve fordult meg.
- Gyere! - intett Tim. Carla értetlen arcát látva hozzátette: - Minden rendben!
A lány vonakodva fordult vissza, és a portás morogva csóválta meg a fejét.
- Ezek a fiatalok...
Carla Tim nyomában loholva ugrált le a lépcsőn, majd Ryan nyakába vetette magát. Belemotyogta a koszos ballonkabát vállába, hogy köszönöm, mire Ryan elmosolyodott.
- De ne hidd, hogy ennyivel megúsztad! - engedte el Carla a fiút.
- Nem hagyhatnánk annyiban? - vetette fel Ryan félve.
- Ryan Matheson! - hördült fel Carla, szikrázó szemmel meredve a ködös tekintetű mágusra. - Most azonnal megmagyarázod, hogy mi van, vagy a fülednél fogva ráncigállak el az orvosig!
Tim elismerően pillantott a lány kipirult arcára. Tényleg komolyan gondolta a fenyegetést.
- Semmi komoly, tényleg - hárított Ryan. - Csak a varázslat elszívta belőlem az energiát, és elájultam.
- Csak ennyi? - vonta fel Carla a szemöldökét.
Ryan bólintott.
- De most már igazán menjünk innen. Muszáj innom egy sört. Vagy kettőt.
Carla megforgatta a szemét.
- Legyen. De csak mert megmentettél minket.

Esteledett, a tenger felől érkező hideg, sós szél csípte az arcukat, ahogy kiszálltak a De Gekke Geit előtt. Tim kisöpört néhány zavaró tincset az arcából, és végigpillantott a forgalmas úton. A kandelláberek fénye alatt túristák kószáltak, a kocsma színes fényei csalogatták a mulatni vágyókat.
- Biztos, hogy ebben a kabátban akarsz bejönni? - mutatott Carla Ryan ruhájára.
Ryan zavartan nézett le vércsíkozta mellkasára, majd fájdalmas tekintettel levette, és visszadobta a kocsiba.
- Ez volt az utolsó áldozat, amit ma hoztam - jelentette ki, és megigazította "Avada Kedavra" feliratú pólóját.
A kocsmában kellemes meleg fogadta őket. Tim, kiszemelve maguknak egy eldugottabb asztalt, céltudatos arrafele vette az irányt.
- Én addig rendelek - csapta össze a kezét Ryan, és a pulthoz sétált.
- Tudod - kezdett bele Carla, mikor Timmel letelepedtek az asztalhoz -, én még mindig aggódom Ryanért.
Tim az asztalra könyökölve állát tenyerébe támasztotta.
- Nagyon nem akar beszélni róla, mi történt.
- Ki kell faggatnunk - határozta el Carla, és cinkos pillantást váltottak.
- Első kör megrendelve - csatlakozott hozzájuk Ryan. - Búzasör, Tim, ahogy megbeszéltük.
- Azt hiszem, megérdemeljük - bólintott Tim.
Egy csinos pultoslány billegett oda az asztalukhoz, fél kezén egyensúlyozva a tálcát, és sorra kiosztotta az italokat.
- Kösz, édes - mosolygott fel rá Ryan, mire a lány zavartan sarkon fordult.
- És most mi legyen? - pillantott társaira Tim kérdőn.
- Nem tudom, te hogy vagy vele, de én most megiszom ezt a sört - válaszolta Ryan, eleget téve kijelentésének.
- Jaj, nem úgy értettem. Hogy mit csinálunk ezután? Visszamegyünk Amszterdamba? Valami munkát is kell keresnünk, mert előbb-utóbb éhen halunk.
- Ó, Carla nem mondta? - pillantott fel Ryan, felső ajka csupa hab volt. - Angela elég, hogy is mondjam... Oké, bazisok pénzt hagyott ránk.
- De az Carla pénze - szögezte le Tim.
- Bedobtam a közösbe - szólt közbe Carla, egyik hajtincsét csavargatva.
- Oh. Ez rendes tőled - mosolygott rá Tim, de Carla ismét csak kerülte a pillantását.
Tim elszomorodott. Azt hitte, Ryan "balesete" kizökkentette a lányt a durcából, de úgy tűnik, a nyomás elmúltával ismét eszébe jutottak a történtek. Pedig igazán nem kellene rá haragudnia, és ez az oktalanság bántotta a legjobban.
Figyelmét inkább a búzasörre fordította.
Az atomreaktor és a vagyonkérdés helyett kellemesebb terepre tévedt a a beszélgetés. Miután az első adag ital lecsusszant, Ryan rendelt még egy kört, és faggatni kezdte Timet.
- Na, mesélj, haver, te hogyan keveredtél a vadászosdiba? - Nagyot húzott a korsóból.
- Öhh - csuklott egyet Tim, és félretolta a sört. Nem akarta a padlóra inni magát. - Nem túl érdekes történet.
Ryan érdeklődve könyökölt közelebb Timhez, alulról pillantva fel rá, miközben majdnem fellökte a korsóját.
- Hallgatlak.
Carla kuncogott.
- Hát, az úgy volt, hogy két barátommal és Angie-vel kempingezni mentünk. Piero autójával, egy új Fiat 127-essel utaztunk - Tim nem vette a fáradtságot, hogy megmagyarázza, ki is az a Piero. Kint közben sötétedni kezdett, és a pub hangulatos fénysorai egyszerre gyulladtak fel, furcsa árnyékokat rajzolva a vadászok arcára. Az ételek illata kiröppent a nyitva hagyott ablakokon, helyét átvette a tömény alkohol szaga és a kézzel tapintható jókedv. - Egy halászfalu mellett vertünk sátrat - folytatta Tim.
- Irtó nagy halszag lehetett - fűzte hozzá Carla. - Rendelhetünk még egy kört?
Tim vonakodva pillantott saját teli poharára, majd Carlára. A lány kipirult arccal szorongatta üres korsóját, és Tim nagyon szívesen nemet mondott volna, de nem akart atyáskodni a lány felett.
Ryan beleegyezően bólintott, és kiitta az utolsó kortyokat a poharából.
- És mi történt? - kérdezgette tovább Timet. - Felbukkant egy démon, és lemészárolta a falut? - tippelt fülig érő szájjal.
Carla kacagva öklözött össze Ryannel, szeme csillogott az égők fényében.
A kocsmában egyre magasabbra hágott a hangulat, ami lassan Tim önmegtartóztatását is félrelökte. Hosszú, kacifántos körmondatokban fejtette ki a szellem támadását és barátja halálát, miközben az emberek cserélődtek körülöttük, és a meleg barátságosan ölelte körbe őket, hogy ködös kabulatba sodorja elméjüket.
- Másnap Piero lelépett, mikor hallotta, hogy Angie-vel jobban bele akarjuk ásni magunkat a témába - folytatta. - Azt mondta, hogy neki ez túl... - röviden felnevetett - ... sokkoló!
Ryan ugatva röhögött, és megveregette Tim vállát.
- Ha tudná a srác, hogy miket láttunk azóta!
- Teljesen kikészülne - kacagott Carla is.
- Na, és te, Ryan? Mesélj valamit, milyen vadászataid voltak?
- Éppenséggel van egy érdekes... - kérette magát a mágus, meglötyögtetve sörét a korsó alján.
- Naaa, mondd eeel - hajolt közelebb hozzá Carla, furcsán elnyújtva a szavakat. - Mert ha nem - emelte fel az ujját, és megpöckölte Ryan orrát. -, akkor nagyon-nagyon... szomorú leszek. - Szeme felvillant, Ryan érezte a hideg csápokat az elméje körül.
- He-hé, nyugi, kislány! - kapta el Carla hadonászó kezét. - Már mesélek is.
Tim még valahol mélyen érezte, hogy most itt abba kellene hagyniuk, de Carla már az ötödik adagot rendelte, és lassan képtelen volt logikusan kezelni a helyzeteket. Elködösülő tekintettel hallgatta Ryan meséjét.
- ...és akkor a szörny előbukkant az ajtóban, én pedig csak ráfogtam a fegyvert, és Puff! Puff! - A fiú kezével pisztolyt formázva hadonászott. -, halott vagy, haver, mondtam. Látnod kellett volna az arcát! Ahogy rám üvöltött azzal a rothadó szájbűzével...!
- Micsoda hős - kacagott Carla, és cuppanós puszit nyomott Ryan szájára. A fiú meglepődött, bambán pillantott a lány reménykedő szemeibe, majd elnevette magát.
- Az a szörny biztosan nem így gondolta!
Tim döbbenten meredt a lányra, majd nagyot húzott az italából. Érezte, hogy valami bántja, hogy valami nem tetszik neki az előtte zajló jeleneten, de aztán Ryan benyögött egy újabb baromságot, és már el is felejtette.

Olaszország, ismeretlen helyen,
1970. 05. 17. (szombat)  

Tim riadtan kapta fel a fejét az éjszakába hasító sikolyra. Nem is sikoly, velőt rázó ordítás, rémülettel, fájdalommal és döbbenettel tele. A mellette alvó lány ijedten kapta el a kezét.
- Tim... Mi volt ez?
Tim Angie tágra nyílt szemébe nézve hallgatózott, ugrásra készen könyökölve fel.
- Nem tudom... - motyogta.
- Tim... - A lány mint űzött vad, pillantott szét a sátorban. - Csak szerintem hangzott úgy, mint... Mint Veggio? - Hangja megremegett.
Tim sóhajtott.
- Megnézem - guggolt fel, hogy kimásszon a sátorból.
Angie riadtan kapott a keze után.
- Ne menj ki!
- Nem lesz baj - nyugtatta meg Tim, és puszit nyomott a lány homlokára, félhosszú barna tincsei megcirógatták annak arcát.
Fázósan dörzsölte meg a karját a hajnali hidegben, ahogy zseblámpáját felkattintva a szomszéd sátor felé indult.
- Veggio! - suttogta, majd szitkozódott egy sort, mikor megbotlott a sártak kifeszített kötelében. - Veggio! Piero! Mi történt?
Jeges hideg csapta meg a tarkóját, ahogy leguggolt a bejárat elé. Nem nézett a háta mögé. Lassan félrehajtotta a sátorlapot, és bevilágított a lámpával.
- Srácok, minden...
Elakadt a szava. Veggio saját vérében, felszabdalt mellkassal feküdt a sátor közepén, Piero lefagyva, rémülten ide-oda ugráló szemmel guggolt mellette.
- Timothy! - kiáltott fel, mikor a zseblámpa fénye arcára esett. - Mögötted!
Tim megpördült, kezéből kiesett a lámpa, és egy kőnek ütődve kialudt.
- Wat de hel! - káromkodott, ahogy megpillantotta a fakó fényalakot. Szakállas, szakadt ruhás férfi állt mögötte, meg-megremegve a légáramlatoktól. - Mi a szar ez?
- Kísértet! - sikoltott ki a sátorból Veggio.
A szél zúgva söpört végig a parton, és a szellem vibrálva eltűnt. A tenger hangosan morajlott, elnyomva ziháló lélegzetvétrleiket, a Hold elé vastag felhők úsztak. Sötét borult a tájra.
Tim döbbenten pislogott, majd megtántorodott a teljes lendülettel nyakába ugró lány súlyától.
- Angie, menj vissza a sátorba!
A lány sokat mondva pillantott a halott fiú felé, szeme könnyben úszott.
- Én oda vissza nem megyek!
Tim megadóan ölelte át a nála egy fejjel alacsonyabb lány vállát, és magához húzta.
- Mit csináljunk? - kérdezze Angie a hisztérikushoz közelítő hangon.
Piero mászott elő a sátorból, kezében egy zacskót tartva.
- Gyertek - intett Timéknek, és távolabb sétált a sátortól. Elkezdte a fölre szórni a sót.
- Mi a fenét művelsz? - lépett mellé Tim döbbenten. Piero szó nélkül kerítette körbe az ő lábát is egy hatalmas sókörrel.
- Neen, ne lépj ki! - kiáltott fel, mielőtt Tim átlépte volna a vonalat. - Kint tartja a szellemet - magyarázta meg, de arcáról sütött, hogy ő sem hisz benne annyira.
- Mi? Ezt meg honnan szeded? - kérte számon Angie, karjára libabőr szaladt.
- Egy könyvben olvastam - vonta meg tetovált vállát a fiú. - Ha ez a szar itt van, miért ne működhetne?
Tim kétkedő arccal pillantott körül.
- Ha...
- Itt van! - sikoltott fel abban a pillanatban Angie, és a szellem tett még egy lépést a fiatalok felé.

Hollandia, Hága, 2021. 03. 21. (szerda)  

Fáj.
Valami baromira fáj.
Tim hasogató fejjel ébredt fel, szemei csipásan összeragadtak. Lassan térdre tápászkodott, kezével oldalt támasztva magát, míg a világ körhintája lelassított. Könnyes szemmel meredt a nappali fénybe - vagyis abba a kis szeletkébe, ami besütött a kocsma mögötti sikátorba. Mert Tim biztos volt benne, hogy ott vannak - hiszen semmi másra nem emlékszik.
- Remek. Kidobtak egy kocsmából - morogta. Pedig eddig mindig sikerült megúsznia. Ennyit a jó híréről.
- Mi a pokol... - nyögött fel Ryan mellette.  Hason feküdt, ahogy a verőemberek a betonra dobták, mellette Carla ült a falnak támasztva, fejét két keze közé szorítva.
- Szerintem menjünk - indítványozta Tim, aki még a legkevésbé volt másnapos. - Ha kell, vezetek hazáig.
- Ne, ne - tiltakozott Ryan.
- Miért ne? - csodálkozott Tim, és ahogy pislogott, mintha szöget vertek volna a homlokába.
- Ez az újság tök érdekes - pislantott Ryan a feje alatti ázott papírra, lefele bandzsítva, hogy el tudja olvasni. - Azt írja, hogy egy régészprofesszor meggyilkolta egy munkatársát a leideni Rijksmuseum-ban.
Tim hümmögött.
- Szokványos bűnténynek tűnik.
- Neem, várd csak ki a végét! Asszon'gya... Oh hel, nem látom - morgott fel Ryan, és felülve kezébe vette a lapokat. - "A papír... Bántani akarta a beszédet, Rudolph beszédét! Nem engedhettem." Egy régi retorikai iraton kaptak össze. Te el tudod ezt hinni? - vonta föl a szemöldökét.
- Nem is tudom, Ryan...
- Naa, ha már itt vagyunk, miért ne nézzük meg? Leiden itt van a szomszédban. No meg Carla szereti a történelmet, szóval ezzel neki is...
- Maradj már - állította le Tim somolyogva. - Ha annyira szeretnéd, menjünk.
Ryan bólintott.
- De ha nem bánod, előbb lezuhanyoznék, szóval keresünk egy motelt?

Háromnegyed óra múlva Ryan a haját törölgette az ágyon ülve, míg Tim egy szórólapot lapozgatott. Carla tőlük külön ült az ablaknál, homlokát a hideg üvegnek nyomva. A reggeli hűvös jól esett hasogató fejének. Nyúzott arccal bámult ki a parkolóba, magában szidva magát... úgy az egész előző estéért.
- A múzeum látogatók elől zárva van, szóval álca kell - szólt oda Tim Ryannek.
- Nyomozók? - vetette fel Ryan. - Carla meg lehetne történész, hogy más körökben is kutathassunk.
- Jó ötlet - nyugtázta Tim. - Egy pillanat, hozok be ruhákat a kocsiból - pattant fel, és már indult is kifele.
- Várj meg! - kiáltott utána Ryan, beszélni akart a fiúval.
Együtt kibattyogtak a Zafirához, és felnyitották a csomagtartót. Két nagy hátizsák sorakozott bent, elrejtve a sarkolban. Tim beletúrt az egyikbe, míg Ryan egy kis rekeszt nyitott ki oldalt.
- Te, Tim - kezdett bele egy kis hezitálás után.
- Ja? - Tim fel sem nézett, ahogy előrángatott egy fekete zakót.

- Tudod, mondtál valamit tegnap, amit sehogy sem tudok kiverni a fejemből. - Ryan szünetet tartott, amíg felírta a KLPD-s igazolványokra az álnevüket.
Tim keze megremegett, visszaejtette a női kosztümszoknyát a csomagtartó aljára. Gyomra görcsbe rándult az ijedtségtől. Ne, ne! A pánik egy pillanatra kiült az arcára, de Ryan épp a kártyákkal volt elfoglalva, így nem láthatta.
Nyugi! - gondolta Tim. - Pánikolással nem mész semmire.
Lecsillapította remegő kezeit, és ismét fölvette a szoknyát.
- Mire gondolsz? - kérdezett vissza, és imádkozott, hogy ne remegjen a hangja.
- Fiát 127-es. Azt mondtad, a új volt az autó, de legalább 20 éve nem gyártják. A hetvenes években számított újnak.
Tim ártatlanul pislogva meredt Ryan vesébe látó, sötét szemeibe. A fiú sejtett valamit, ebben biztos volt. Gyomra mélyén ismét megremegett valami.
- Én nem... - kezdett bele. - Nem tudom, miért mondhattam... Biztosan csak a részegség szólt belőlem.
Ryan még egy pillanatig fogva tartotta Tim tekintetét, majd bólintott.
- Jah, értem.
Ezzel lecsukta a csomagtartót.

Hollandia, Leiden, Rijksmuseum von Oudheden, 2021. 03. 21. 09:00 (szerda) 

A bicikli megugrott a macskaköves járdán, ahogy Ryan és Tim a Rikjsmuseum utcárába kanyarodtak. Balra tőlük csillogott a csatorna vize, a gyenge szél meglebbentette a cakkos homlokzatú házak előtt sorakozó facsemeték leveleit. Ryan hirtelen lefékezett, mire a gondolataiba merülő Tim majdnem nekiment.
- Itt vagyunk - mutatott Ryan a magas, vörösesbarna épületre. Egy magas, pirosra festett fa kapun lehetett belépni az épületbe, mellette hatalmas plakát hirdette a múzeumot.
Tim magában megállapította, hogy megint lemaradt pár dologról. A sortüzek sebeinek nyoma sem volt a falon, az egész házat felújították.
Carla kanyarodott be a sarkon, barna kosztümben és magassarkúban tipegve. Ryan gonoszul elvigyorodott a lány ügyetlenségén.
- Fogd be - sziszegte Carla, és maradék méltóságát összeszedve elsőként lépett be a múzeumba. Tim is követte, megigazítva magán a fekete zakót, és ellenőrizte, megvan-e az igazolványa.
Aztán hirtelen megtorpant. Egy forgó üvegszerkezetbe jutottak, Ryan és Carla magabiztosan haladtak az irányt követve. Az egyik üvegfal hátba lökte, Tim megugrott ijedtében.
- Minden rendben? - kérdezte Ryan furcsállva, mikor Tim falfehér arccal kilépett a forgóajtóból.
- Ja, persze - túrt bele a hajába Tim, eltűntetve arcáról a döbbenetet. Mi a franc volt ez? Utálta a modern kor meglepetéseit.
A múzeum előtere hidegfehér fényben úszott, a hatalmas csarnokot csak pár szék és a pultok töltötték meg. Egyetlen látogató sem lézengett a kis útmutató táblák körül, így a portás azonnal kiszúrta a belépő vadászokat. Ryan felé vette az irányt, hivatalos képet erőltetve arcizmaira.
- Goeden dag! - köszönt udvariasan, Tim és Carla is megismételték. - A múlt heti gyilkossággal kapcsolatban vagyunk itt, beszélhetnénk Van Libecky professzorral?
A nő keskeny szemüvege felett pillantott rájuk.
- Az attól függ, kik keresik.
A két vadász egyszerre halászta elő igazolványait.
- Nosswitz detektív vagyok a KLPD-től, ő pedig a társam, Guth detektív - tartotta a portás orra elé a kártyáját Tim. A nő hunyorgott, majd egy kis cetlire firkantott pár szót.
- És a hölgy? - pillantott hátra Carlára.
A lány megköszörülte a torkát.
- A nevem professzor Zachura, az Amszterdami múzeumtól küldtek.
A portás ismét felírt valamit.
- Kövessenek - állt fel, és a terem túloldala felé tipegett.
Timothy-ék követték.
Egy oldalsó ajtón léptek át, ami mellett nyitott, szürke szarkofág díszelgett. Ahogy Tim felpillantott a faragott kőarcra, kirázta a hideg.

Hosszú folyosókon haladtak végig, a falak kék műanyag borításába kis dobozokat ágyaztak. Mindegyikben egy-egy műtárgy volt kiállítva, arany és bronz fényük megcsillant a lámpák fényében. Oldalt kisebb termek nyíltak, Tim az egyikben mintha egy korhadt fa csónakot vélt volna látni. Ám épp csak egy-egy pillantást vethetett a kiállításra, a nő céltudatosan vezette őket.
Végül felcaplattak egy kisebb lépcsőn, és egy fakeretes üvegvitrinekkel teli teremben találták magukat. Sárga szalaggal kerítették körbe,  az ablakot elfüggönyözték.
- Óvatosan - intett a nő, ahogy Ryan átlépte a szalagot, vészes közelségben lendítve a lábát az egyik vitrinhez. - A szomszéd teremben találják a dolgozószobában. - Ezzel megfordult, magára hagyva az áldetektíveket.
- Csak utánad - intett Ryan Carlának, aki bekopogott a fehér ajtón.
- Szabad! - szólt ki egy fáradt hang.
Carla benyitott, és döbbenten pislogott egy marcona rendőr pisztolyába.
- Öhm, elnézést... - pillantott fel a férfira. - A professzorhoz jöttünk.
- Nevük?
Ryan félretolta Carlát, és ismét felmutatta az igazolványt.

- Én Guth nyomozó vagyok, ő a társam, Nosswitz. Az Amszterdami KLPD-től jöttünk. - Kezet nyújtott a rendőrnek, aki rövid hezitálás után elfogadta, eltéve fegyverét.
- Czahel, AIVD - mutatkozott be a rendőr.
Carla is kezet fogott.
- Professzor Zachura.
- Beszélhetnénk a professzorral? - tért a lényegre Tim, zavarta a hosszú felvezetés.
- Egyszer már kihallgatták - hívta fel rá a figyelmét a rendőr.
- Tudjuk, de szélesebb körben szeretnénk megvizsgálni az ügyet - magyarázkodott Ryan.
A rendőr végül bólintott.
- Megtenné, hogy... - utalgatott Tim, hogy hagyja őket egyedül.
- Bepaald.
A három vadász a rendőr távoztával az asztalánál görnyedő professzorra pillantott. Van Libecky kopaszodó, alacsony öregember volt, jócskán benne a korban. Kezében pennát szorongatott, és egy digitális tábláról fordított egy régi holland szöveget, mikor megzavarták. Most félve pillantott a látogatóira.
- Mit akarnak még?
- Magyarázatot - huppant le egy fotelba Ryan.

Fél óra múlva sietős léptekkel vágtattak keresztül a csarnokon, intve a portásnak. Tim és Ryan a bérelt városnéző bicikliket ezúttal a helyén hagyták, és Carlával tartottak. Körülöttük felélénkült a forgalom, biciklisek és gyalogosok haladtak el mellettük a délelőtti rohanásban. Egy pékség felől friss kenyér illatát sodorta feléjük a szél, a Nap hétágra sütött a kék égen.
- Fiúk, ezzel a pasival valami nem százas - trappolt Timék mögött Carla, szemlátomást felélénkülve.
- Miért? - pillantott le rá Ryan.
- Nem láttad a szemét? - csodálkozott a lány.
Ryan megrázta a fejét.
- Miért, mi volt a szemével?
- Nem tudom, olyan sötét volt... Szürke, mintha viharfelhők kavarogtak volna benne. - Carla sóhajtott. - Nem tudom, mi ez, de határozottan éreztem a negatív energiákat körülötte. Valami megszállta, valami veszélyes.
Tim meglazította a nyakkendőjét.
- Akkor jobb lesz, ha szemmel tartjuk.