9. Fejezet

Hii, Sweethearts!

Igeen, ez egy teljes, időben hozott fejezet, és igen, rohadtul tanulnom kellene, de befejeztem! Extra hosszú lett, valahogy nem is akart kevesebb lenni, szóval remélem, tetszeni fog Nektek ^^

Nekem mennem kell tanulni, de addig is tűkön ülve várom, hogy mit szóltok a delfti kaland befejezéséhez...

Üdv: Babu

________________________________________

Kilencedik fejezet - Carla Spectre

Hollandia, Delft, atomreaktor, 2021. 03. 20. (kedd) 
Só pergett a hideg linóleum padlóra, és fém karistolta fémet, ahogy Tim védő jeleket vésett az ajtóra. Carla a falnak dőlve, lehunyt szemmel pihent, amíg a két fiú biztonságossá tette a szobát.
- Elfogyott - dobta a földre a zacskót Ryan, miután a szellőző elé is húzott egy vékony csíkot. - Ez talán elég lesz a szellem ellen.
- És most? - kérdezte Tim tanácstalanul. Bárhol máshol szívesebben lett volna, mint itt, ahol sosem szabadult Carla vádló tekintetétől.
- Meg kellene keresnünk ezt a Roan Linburnt, kideríteni, ki is ez a szellem, és elpusztítani - sorolta Ryan, ujjain számolva a feladatokat. - Szerintem jobb, ha sietünk, mielőtt erősítés érkezik.
Tim bólintott.
- Felkeltenéd? - pillantott Carlára, majd előhúzta farzsebéből a coltot. Övtáskájából kivett pár kősó töltényt, és megtöltötte a fegyvert.
Carla valójában nem aludt, csak makacsul lehunyt szemmel imádkozott magában. Tudta, hogy hinnie kell Ryannek, és nem Tim volt az, aki otthagyta, mégsem tudott fenntartások nélkül viszonyulni a fiúhoz. Hallotta, ahogy a két vadász halkan suttog a szobában, és összerezzent, mikor Ryan megrázta a vállát.
- Carla, hé...
Carla fél szemmel hunyorgott fel Ryan arcába, aki egy bátorító mosollyal felhúzta a földről.
- Tudod, merre van a barátod? - faggatózott Ryan.
- Hát... - Carla bizonytalanul pillantott körbe. -, egy ilyen szobában, mint ez.
- És nem emlékszel valamire? Bármire, egy folyosó számra, jelre, ami segíthet?
Carla kétségbeesetten rázta meg a fejét.
- Nem tudom, nem emlékszem...
- Csak próbáld meg! - bíztatta Ryan, a lány vállára téve a kezét.
Carla lehunyta a szemét, kényszerűen végigpörgetve magában az összes képkockát a látomásból. Az alak, aki az első kanyar után belérohan, a közeledő kísértet, fehér falak, volt valami a falon? Biztosan volt, kellett lennie, koncentrálj, Carla! Egy felirat, nem? Egy betű, de milyen betű... A? Nem-nem, az biztosan nem...
- C! - ragyogott fel Carla arca. - A C szektorban van!
- Remek! - csapta össze a tenyerét Ryan, majd megpaskolta Carla szeplős arcát. - Kösz, Carla.
- Nincs mit - motyogta a lány, miközben a fiúkat követve kibattyogott a szobából.
Tim araszolt elöl, lövésre készen a ravaszon tartva ujját, mögötte Ryan motyogott varázsszavakat. Carla minden érzékét ébren tartva figyelt, hallgatta az épület zajait, hátha meghallja a szellem okozta zörejeket. A reaktor zúgott, kopogott, de a szellemnek nyoma veszett.
Hosszú lépcső elé értek, Tim futólépésben feltrappolt a B szektor emeletére.
- Tiszta! - suttogott hátra, mire Ryan elnevette magát. - Mi van? - röhögött Tim is. - Ezt kell mondani, nem?
Carla is megengedett magának a fiúk háta mögött egy félmosolyt, de továbbra is kitartóan durcázott.
A C szektor ugyanolyan volt, mint az előzőek, Carlának mégis baljós előérzete volt. Valamiről nem tudnak, pedig fontos lenne...
- Ó, Istenem! - kiáltott fel valaki, és kivágódott egy ajtó jobb oldalt. - Carla!
Egy magas, tagbaszakadt férfi rohant feléjük, laborköpenyére szürke por tapadt, szemüvege félrecsúszott izzadt orrnyergén. - Carla Spectre! - nyögte a férfi az oldalát fogva, ahogy lefékezett a három vadász előtt. - Nagyon nagy baj van...
- Csak lassan, professzor! - lépett oda hozzá Carla, és egy pillanatra megérintette az őszülő, göndör hajtincsek alatt a professzor magas homlokát, mire az kicsit megnyugodott.  - Tudunk a kísértetről - kezdett bele félszegen Ryan. - Nem tudja, kinek a szelleme? Vagy hogy hol van most?
- Csak lassan, fiatalember! - emelte meg az ujját a professzor, majd homlokát reszkető kézzel megtörölte egy zsebkendővel. - Nem tudom, hol van, de azt igen, hogy kicsoda.
Linburn szemei riadtan ugráltak a folyosón.
- Itt nem beszélhetünk... - A szoba felé intett, ahonnan előrontott. - Gyertek... gyertek!
A szoba ajtaja el volt torlaszolva, egy kis résen kellett becsusszanniuk. Vékony rétegben só borította a kacathalmot, amit Carla döbbenten vett szemügyre.
- Roan Professzor, honnan tudta, hogy a só...
- Ó, az csak ráborult a halomra - vont vállat a férfi szórakozottan. - De a szellem nem tudott bejutni, ez a lényeg, nem?
Tim és Ryan sokat mondón összenéztek.
Piszok szerencséje volt a pasinak!
Carla közben leültette a professzort egy ládára, hogy megnyugodjon, Ryan pedig őt is immunissá tette a hallucinogén gáz ellen.
- Professzor! - kapta fel a fejét hirtelen Tim. - Hol vannak az őrök? Kell, hogy idebent is legyen őrizet, nem?
A professzor reszketeg sóhajtással vállat vont.
- Valószínűleg már mind halottak.
A három vadász megtörten hallgatott. Agyuk lázasan zakatolt, hogy kapaszkodót találjon a rejtély szövevényében, egyre kétségbeesettebben, mielőtt a mélybe zuhan.
Tim végül törökülésben letelepedett a professzor elé, Ryan pedig kezét kabátjába süllyesztve, lehajtott fejjel támaszkodott a falnak.
- Linburn professzor... El kell mondania, mi történt itt - unszolta finoman Carla. - El kell kapnunk a szellemet, amíg meg nem öl minket.
Roan Linburn megrázta a fejét.
- Nem emlékszem... Olyan... Olyan hirtelen jött!
- Kérem, professzor! - kérlelte Carla könyörögve. - Nem megyünk el, amíg biztonságos nem lesz a hely, de ahhoz segítenie kell! Kérem, szedje össze magát!
Linburn szája apró mosolyra húzódott.
- Nagyanyádra ütsz... Mintha csak őt hallanám.
Carla keze megdermedt a professzor vállán, és távolabb húzódott, ám Linburn ebből nem vett észre semmit.
- Az épület túlfelében végeztünk ellenőrzéseket - kezdett bele lassan -, mikor feltűnt ez a valami. Jayden... Jayden ment el elsőnek... Mire észbe kaptunk, már ketten közülünk halottak voltak. - Roan szeme nedvesen csillogott, reszelős hangja elmélyült, ahogy térdén könyökölve, görnyedten kuporgott a ládán. - A tartalék generátorok felrobbantak, de páran megmenekültünk. Azóta követ minket, sorra mennek tönkre a gépek...
- Tönkreteszi a reaktort? - pillantott fel Tim. - De hát miért? Nem az emberekre hajt?
Ryan ellökte magát a faltól.
- Professzor, azt mondta, tudja, ki a szellem.
- Ó, igen. Jöjjenek, itt nem tudom megmutatni - állt fel, és szórakozottan az ajtóhoz indult. Aztán melepődve pillantott a torlaszra. - Hoppá, ezt el is felejtettem. El tudunk jutni egy emelettel lejjebb?
Ryan töprengve beletúrt a hajába.
- Talán.
Ismét kisorjáztak a folyosóra, elöl a professzor mutatta az utat, mögötte Carlával, a sort a két fiú zárta.
- Hallod, Tim - suttogta Ryan. - Ha itt végzünk, muszáj beülnünk valahova, és inni egy búzasört - jelentette ki mély meggyőződéssel.
- Tőlem - vont vállat Tim, szemét végig Carla meg-meglibbenő vörös hajzuhatagán tartva.
- Nemár, haver, egy kicsivel több lelkesedést! - bökte oldalba Ryan, majd követte a tekintetét. - Aha - esett le neki a tantusz. - Jaj, ne csináld, majd megbékél!
- Aham - dünnyögte Tim. - Vagy békává varázsol.
Ryan kuncogott.
- Lehet, hanem vigyázol. - Elkomolyodott. - Na, de tényleg, Tim, ne rágódj ezen. Te nem tehetsz semmiről! Carla is tudja ezt, figyeld meg, egy sör után semmi baja nem lesz!
- Persze - helyeselt Tim. - A sör megváltja a világot.
- Pontosan - bólintott Ryan.
- Hé, fiúk! - pisszegett Carla egy ajtóból. - Ide! - Beterelte őket egy kis helyiségbe, ami leginkább egy raktárra hasonlított. Két fal mentén iratokkal teletömött dossziék sorakoztak hosszú polcokon, az ajtóval szemben íróasztal állt, rajta két számítógéppel. Halk, monoton zúgás töltötte be a szobát.
A professzor és Carla letelepedtek az asztalok elé, Ryan és Tim a fejük felett kukkantgatott a képernyőkre. A vibráló, régi kijelző színes fénybe vonta négyük arcát, ahogy a professzor megnyitotta az archívumot.
- Ők majdnem mind dolgoztak itt - magyarázott, ahogy görgette lefele a nevek listáját. - De ő... Nos, ő nem egészen hétköznapi módon távozott közülünk.
Megnyitott egy mappát.
A képről egy középkorú, szőke férfi nézett vissza rájuk, pisze orrán félrecsúszott a szemüveg. Kék, kockás inget viselt, szeméből békés jóindulat sugárzott.
- Look Samuel, sebész és sürgősségi ellátó - olvasta fel Carla, hunyorogva pillantva a képernyőre. - Élt: 1978 - 2019.
- Két éve halt meg - jegyezte meg Tim.
- Na nem mondod - morogta Carla, mire Tim megbántottan szorította össze a száját.
- Két éve volt egy kisebb baleset a reaktorban - mesélt Linburn. - Sokan meghaltak aznap. Sokáig tombolt a tűz, orvosok és tűzoltók próbálták kihozni az embereket. Ő is itt volt segíteni, de ő... Ő nem élte túl.
Carla elgondolkodva meredt maga elé, az események filmszerűen peregtek le a szeme előtt. Látta az orvost, ahogy egy sebesültet támogatva araszol a kijárat felé, körülöttük vezetékek szikráznak, tébolyult kiáltozás ölelte körbe őket. A füst egyre több teret hódít magának, a lángok vörös fényében úszik a folyosó...
- Carla! Carla...
Carla arra tért magához, hogy Ryan rázza a vállát.
- Hé, minden rendben? - fürkészte az arcát a fiú aggódva.
- Persze, csak elgondolkodtam - nyugtatta meg Carla gyorsan. Ryan arcáról csak úgy sütött az hitetlenség, de végül annyiban hagyta a dolgot, és a feladatra koncentrált.
- Lehet tudni, hogyan halt meg ez a Look? Valaki szándékosan tette, balesetnek álcázva, esetleg önszántából... - kezdte el sorolni a lehetőségeket.
- Oh, het mijn god, miért gondolnak rögtön ilyen szörnyűségekre? - kiáltott fel a professzor.
- Egy szellem csak akkor tér vissza, ha valami befejezetlen dolga van a Földön - magyarázta meg Tim. - Legtöbb esetben bosszú, ezért gondoltuk, hogy gyilkosság lehetett.
- Vagy öngyilkosság - szúrta közbe Ryan, Linburn döbbenten csóválta meg a fejét.
- Sajnálom, semmi ilyesmiről nem tudok.
Ryan sóhajtott.
- Akkor máshogyan kell megtalálnunk. Valaki, ötlet?
- Bejelölhetnénk egy térképen, hogy hol járt - vetette fel Tim -, és az alapján kikövetkeztethetnénk, ho...
- ... hogy hova megy legközelebb! - fejezte be a mondatát Carla, és egy pillanatra találkozott a tekintetük.
- Meg lehet próbálni - dörzsölte meg az állát a professzor. Megnyitotta az épület alaprajzát, a nyomtató felzúgott. A kattogás fülfájdító volt a hosszú csend után.
A hatalmas lapon vastag, fekete vonalak tekergőztek, a félhomályban összefolytak Carla szeme előtt. Pislogott, és közelebb hajolva kezdte el kisilabizálni a térképet.
- Ez itt a bejárat? - bökött Tim az egyik kifelé nyíló ajtóra, mire Linburn bólintott.
- Mi pedig épp itt vagyunk, félúton a középponthoz. Tudják, a reaktor körkörösen van felosztva. Öt körzet, A, B, C, D és E. Mi ugye a C-ben vagyunk, mag a reaktormag pedig az A szektorban.

Legcélszerűbb a harmadik emeletről megközelíteni, de a szerelőknek és mérnököknek a földszinten van a legtöbb munkája, ahol egyszerű hozzáférni. Mi ott... találkoztunk először a szellemmel.
Ryan bólintott.
- Akkor ott van az első pont. - Megérintette a térképet, szemén aranyló sávok úsztak át, ahogy elmormolt egy varázsigét. Ujja nyomán friss vércsepp fénylett.
Timothy óvatosan kisimította a lapot, ami halkan recsegett a keze alatt.
- Ez itt mi? - mutatott egy henger alakú rajzolatra.
- Az egyik generátor. Közvetlenül azután robban fel, hogy ott hagytam. Jaydent kerestem, mert egy pillanatra szem elől tévesztettem...
A professzor krákogott, Carla finoman a vállára tette a kezét, amit Roan hálásan szorított meg.
- Sajnálom, professzor - suttogta Carla, mélyen a férfi szemébe nézve. Nem manipulálta, nem varázsolta el, csak azt adta neki, amire a legnagyobb szüksége lehetett akkor: reményt.
Carla megmosolyogta magában a helyzetet. A nagyanyja mennyire nem értékelné ezt a viselkedését! Talán ki is átkozná. Illetve átkoza volna, ha még...
Megrázta a fejét. A legkevésbé arra van most szüksége, hogy bőgni kezdjen.
- Professzor! - fordult ismét felé. - Melyik generátorok mentek tönkre?
Linburn sorra megmutatta a gépeket a térképen, hamarosan mindegyiken ott vöröslött egy csepp vér.
- Oh, het mejn god - sápadt el hirtelen a professzor. - Sorban halad.
- Ijj - szisszent fel Ryan. - Végleg tönkre akarja tenni a reaktort?
- Nem érti, fiatalember - csóválta meg a fejét Linburn, gondterhelten maszírozva meg deresedő tarkóját. - Ha ez a micsoda eljut a középpontig, és azt is megbabrálja, ennek a helynek a harminc kilométeres körzete lakhatatlanná válik.
Carla döbbenten hallgatta Linburn szavait, keze ökölbe szorult.
- Professzor, hol temették el Samuelt?
- Messze innen, a szülőfalujában.
Ryan az asztalba öklözött.
- Francba.
- Oké-oké, csak nyugi! - szólt hirtelen Tim. - Még egy teljes körzet áll a szellem és a reaktor között. Mi lenne, ha belülről akadályoznánk meg, hogy bejusson?
- És? Addig menjen el valaki megkeresni a sírját? - tárta szét a kezét Ryan tanácstalanul. - Nincs elég idő.
- Ha ki tudtok tartani, én elmegyek - ajánlotta fel Tim.
- Nem, ez így nem működik - morogta dühösen Ryan. Három emeletnyi magassában támadhat, hárman nem leszünk elegen, hogy megakadályozzuk!
- Rendben, akkor mondj jobbat! - finta karba a kezét Tim.
Ryan fel-alá kezdett járkálni, az orra alatt motyogva.
- Nemnemnem, basszus, ez sehogy sem jó...
- Fiúk, én...
- Nem, Carla! - szakította félbe Tim. - Vagy én megyek, vagy senki! Ryan tud varázsolni, a professzornak szüksége van rád, tehát ti nem mentek sehová.
- Eszembe sem volt elmenni, barom! - csattant fel Carla. - Csak azt akartam mondani, hogy én el tudok bánni a szellemmel, ha csapdába ejtjük.
Ryan megtorpant.
- Komoly? Miért nem mondtad eddig?
Carla mérgesen vonta össze a szemöldökét.
- Mert eddig azt hittem, van másik megoldás. Ez amúgy sem biztos, hogy működik, mert tudnom kell hozzá a halálának körülményeit.
Ryan felnyögött, és lerogyott egy székre.
- Pedig már azt hittem, van megoldás...
- Van is! - húzta fel az orrát Carla.
- Ez csak fél-megoldás - kottyantotta közbe Tim.

Carla olyan pillantást vetett rá, ami Timnek akaratlanul is Angelát juttatta eszébe. Ugyanaz a most meghalsz kifejezés sütött belőle, amit Angie olyan kitűnően tudott alkalmazni, ha dühös volt.

Hosszú idő után most a professzor vette át a szót.
- Nos... Most, hogy ennyit ötleteltek, rakjuk össze a tervet.
Carla megkönnyebbülve sóhajtott, hogy valaki még képes közülük higgadtan gondolkodni. Tim és Ryan morcosan bólintottak.
- Először is: jussunk el a reaktormaghoz, a legfontosabb, hogy megakadályozzuk a robbanást, nemde?
Carla szaporán bólogatott.
- Ryan, menni fog, hogy távol tartsad a szellemet, ugye?
- Megoldom - motyogta Ryan a tenyerébe, miközben fejét a térdére támasztott kezén pihentette.
- De hogyan derítjük ki, hogyan halt meg az orvos? - vetette fel Tim.
- A belsőbb szektorokban hozzáférhetünk a bizalmasabb adatokhoz is; ha szerencsénk van, találunk valamit róla - magyarázta meg Linburn.
- Vagy ha minden kötél szakad - szólalt meg Ryan -, megkérdezzük magát a szellemet.
- Azt is lehet - vont vállat Carla. - De jobb biztosra menni. Nem valami... jó móka ez a rituálé.
Ryan kérdő pillantást vetett rá, de Carla nem fejtette ki bővebben. Helyette csak felállt, kisöpört néhány kósza hajszálat az arcából, és a professzor mellé állt.
- Rendben, emberek, indulhatunk?

A B szektor generátorai hangosan kattogtak, ahogy a többi gép híján túl lettek terhelve. Carla halántékán legördült egy izzadtságcsepp, ahogy végigmasíroztak a folyosókon. A forró levegő szinte vibrálni látszott, ahogy elhaladtak a kazánházak mellett. Az ajtók alatt gőz áramlott ki lassan, kitartóan szivárogva.
A professzor aggódva pillantott néha oldalra.
- Túl gyorsan rongálódnak... - motyogta, gondterhelten ráncolva a homlokát.
Carla arcán hideg fuvallat sepert végig, a hirtelen hőmérsékletváltozástól libabőr szaladt a karjára.
- Itt van - torpant meg, mire a mögötte baktató Ryan kishíján nekiment.
- A szellem? - pillantott körbe Linburn félve. Jayden arca, ahogy azok a halott szemek rákakaszkodtak, a kicsavarodott pózban fekvő holttest képe örökre beleégett az agyába, és megremegett a gondolatra.
Ryan lehunyta a szemét, kezét maga elé emelte, és ujjaival különböző jeleket formált, magában motyogva. A halk mormolást csak a csendes, a melegtől kissé szaggatitt lélegzetvételek kísérték, s az épület zengett a küszködő generátorok hangjától.
- Nem vagyunk egyedül! - pattantak fel Ryan szemei. - Van itt még valaki. Arra...
Egyenesen jobbra, a generátor-szoba bejáratára mutatott. Tim és Carla úgy néztek az ajtóra, mint valami undorító, nyolclábú szörnyetegre, amihez biztosan nem mennek közelebb, ám a professzor lépett egyet előre.
- Ha tényleg van ott valaki, ki kell hoznunk. Nem biztonságos.
Ryan tétovázás nélkül követte, s ezen Tim is felbátorodott. Már csak Carla habozott. Félt. Félt a forróságtól, attól, hogy mi fogadja majd odabent. Tudta, érezte, arra a rituáléta még nem áll készen, itt nem tudja megcsinálni. Ha most bemegy, és ott esetleg...
De ha nem megy be, a barátaival történhet valami.
Ostoba! - szidta magát, és utánuk eredt.
Roan keze rákulcsolódott a kilincsre, de szinte azonnal elrántotta. A forróságtól szinte égetett a fém korong. A professzor kapkodva előhúzott egy fehér kesztyűt a zsebéből, és azzal forgatta el a kilincset.
Carla valami szörnyűségesre számított, felcsapó lángokra, egy tébolyodott szellemre, vibráló levegőre...
Ami azt illeti, majdnem mindenben igaza volt. A szellem nem volt itt...
... Ám valaki más igen.
- Cornelis! - kiáltott fel Linburn.
Az egyik fehér gép oldala mellett egy negyvenes éveit taposó férfi guggolt, elszánt, ijedt arccal javítva valamit a leszerelt panellap mögött. Arca izzadtságban úszott, és már túl sokszor kellett pislognia ahhoz, hogy rendesen lásson, de nem hagyhatta abba. Félhosszú, sötétbarna haja nedvesen tapadt a homlokára, mozdulatai kapkodók voltak.
- Cormelius, mit csinálsz itt? - kiáltott ismét döbbenten a professzor. - Gyere, gyere innét!
A férfi felnézett, és Carla egy pillanatra esküdni mert volna, hogy a bűnbánat és a félelem érdekes keverékét látta benne.
A férfi lassan, szaggatott mozdulatokkal felállt, és elhomályosuló szemmel szorongatta meg az idős professzor vállát.
- Roan, te élsz? Istenem, én azt hittem, mindenki... - Szeme zavarodottan ugrált a három vadászon. - Kik ezek?
- Segíteni jöttünk - lépett előre Tim.
- Meg tudom állítani a szellemet, csak be kell jutnunk az A szektorba, és kizárni a szellemet - fűzte tovább Carla.
- Cornelis, a reaktor bármelyik pillanatban felrobbanhat, ha a szellem bejut a maghoz...
- Ezért kell ezeket megjavítani! - kiáltott fel a férfi, és visszavetette magát a munkája mellé. - Meg tudom csinálni, csak... Csak idő kell!
A professzor odasétált mellé, és a vállára tette a kezét.
- Cornelis, nincs időnk. Gyere velünk! Itt nem biztonságos.
A férfi felnézett Linburnre, arca egyértelműen félelmet és bűnbánatot tükrözött.
- Nem, nem tehetem... Az én hibám, én nem... Meg kell állítanom!
- Meg fogjuk, Cornel, csak gyere velünk!
- Nem, én...
- Hogy értette, hogy a maga hibája? - szólt közbe Ryan, aki eddig csak csendben figyelte a párbeszédet. Szavaira Carla is meglepetten kapta fel a fejét. E fölött az egy mondat felett elsiklott a figyelme.
Cornelis megtörten ejtette ölébe az eddig a kábelek között matató kezét.
- Az én hibám, hogy itt van a szellem. Look... Miattam van még itt.
Ryan három lépéssel mellette termett, és leguggolván mélyen a férfi szemébe nézett.
- Mi történt? Mondja el... - Carla szúrós tekintetét látva még hozzátette: - Kérem!
A professzor megnyugtatóan szorította meg Cornelis vállát.
- Bízhatsz bennük.
Cornelis sóhajtott.
- Gondolom, tudjátok, mikor halt meg Look.
Mindannyian bólintottak.
- Miattam halt meg.
A hirtelen beállt csendben csak a generátorok kattogása, és a Cornelis nehézkes légzése hallatszott. Tim megtörölte a homlokát.
- Épp visszafele indult egy újabb emberért, én már az utolsó folyosóról néztem. Tudtam, hallottam a csikorgást, a robbanás előtti utolsó, feszült áramcsattogásokat, és hezitáltam. Talán... Talán ha akkor nem magam mellett döntök, megmenthettem volna. Talán ha nem futok el, talán...
A férfi megtörten motyogott a forró padlón kuporogva, arcát szégyenkönnyek szabdalták.
Ryan faarccal emésztette a hallottakat.
- Het mijn god... - motyogta Linburn, újra meg újra. - Oh, het mijn god...
- Akkor egyértelműen bosszúálló szellemmel van dolgunk - szűrte le a lényeget Tim. - Ezért ölt meg mindenkit.
- És most a reaktort is el akarja törölni a föld színéről - tette hozzá Carla. Magában pedig megjegyezte, hogy miért is küldött rá a szellem cserbenhagyásos látomást. Azt akarta, hogy a haláluk előtt érezzék azt, amit ő. Hogy ugyanúgy szenvedjenek, elárulva, magukra hagyva, a tudattal, hogy nem fontosak senkinek. Ereiben megfagyott a vér, ahogy rájött, hogy ott és akkor tényleg közel állt a halálhoz. Közelebb, mint bármikor eddig. Ha nem jön Ryan, ő már...
- Carla... - Tim félve érintette meg a sápadt, gondolataiba merülő lányt.
Carla hirtelen ocsúdott fel a kábulatból, tágra nyílt szemekkel meredve Timre. De azokban a szemekben nem volt harag, csak néma felismerés. - Carla, gyere, megyünk.
A lány lassan bólintott, és kiléptek a generátor-teremből.

Zár kattant, szikrák röppentek, az A szektort fémes csikorgás töltötte meg. Ryan és Carla épp lezárták a negyedik ajtót is, az utolsó bejáratnál Tim őrködött, fegyverét maga előtt tartva, tüzelésre készen. A két tudós az atommagot vizsgálta át.

- Egyenlőre nincs baja, tartalék energiára kapcsoltam - jelentette Linburn.

- Akkor a tökremenő generátorok nem lesznek rá hatással - fejezte be a gondolatot Cornelis. - Jó ötlet.

- Kész! - kiáltott Ryan, leengedve a kezét. Az ajtófélfán az utolsó titokzatos jel füstölgött. Körbe a teremben mindenütt fehér, krétával vagy épp varázslattal létrehozott kriksz-krakszok borították a falat és az ajtókat, némelyik közelében Carla furcsa, vibráló energiát érzett.

- Ryan - fordult a fiúhoz Tim. - Mit akarunk a szellemmel? Én kötve hiszem, hogy abban a sírban bármi is el lenne temetve belőle, ha így...

- Ja, sejtem, mire gondolsz - vakarta meg a tarkóját Ryan. - Rá kell jönnünk, hogy mi köti ide.

Tim bólintott, ám ekkor hatalmas csattanás hallatszott.

- Itt van! - kiáltott Cornelis rémülten, és egészen a generátort körbefogó falhoz lapult.

Ryan jelentőségteljes pillantást vetett Carlára, a lány pedig mély levegőt vett. Belépett az ajtó előtt álló körbe, és lehunyta a szemét. Koncentrált, és s fekete űrben megjelent előtte a szellem ragyogó, vibráló alakja. Atomjai kavarogtak, bensőjében pokoli tűz tombolt. Carla belenézett a haragos, a gyilokvágytól égő szempárba, gondolataik összekapcsolódtak. Egy pillanatra érezte is, amit a szellem lélektükreiben látott, de félresöpörte a gondolatokat, és mentális csápjaival közrefogta a közeledő lelket.

- Ryan, most! - kiáltotta.

Ryan felemelte a kezét és sorolni kezdte a bűvigéket. Homloka ráncba szaladt, de a szellem hirtelen megállt, mintha falba ütközött volna. Csak a szeme járt ide-oda, majd megállapodott Cornelisen. Carla érezte a harag mindent elsöprő hullámait, szeme előtt két kislány arca sejlett fel, majd süllyedt el a gyász fekete felhőjében. Egy könnycsepp gördült le az arcán.

Tim védekelmezőn állt Linburn és Cornelis elé, intve, hogy távolodjanak el.

- Carla, siess! - szűrte a fogai között Ryan. Érezte, ahogy a szellem nekifeszül a varázslatának.

Carla mindent beleadva hálózta be Look elméjét, harcot vívva annak uralmáért. Küzdött, hogy a zavaros, tébolyult gondolatok tengerének felszínén maradjon, de egy-egy erősebb érzelemhullám néha átcsapott a feje felett. Arcát már sűrűn szántották a könnyek, de nem adta fel.

Ne, kérlek! - kiáltott végül a szellemnek, csakis Looknak címezve szavait. Érezte, hogy a harag folyama egy pillanatra megdermedt, és Look figyelme felé irányult. - Tudom, hogy dühös vagy, tudom, hogy úgy érzed, ez az egyetlen esélyed, de higgy nekem, nem az!

A kételkedés szürke esőcseppjei záporoztak kettejükre, a szellem ismét nekifeszült Ryan igéjének.

Ne, ne! - folytatta Carla. - Hagyd őt! Az Úr neki is megadja majd a méltó büntetést, de nem neked kell igazságot tenned! Ettől nem lesz jobb, a fájdalom nem fog elmúlni!

Carla egész arca könnyben úszott, a sós cseppek sisteregve peregtek a forró földre.

Hallgass rám! - kérlelte Lookot.

Egy pillanatra érezte, ahogy a remény rózsaszín fénye gyullad fel a szellemben, azután a reménytelenség tompa feketesége egy határozott lökéssel kiszorította onnan, és Carla sikoltva kapott a fejéhez.

- Ry... Ryaan! - Összerogyott a padlón, a kísértet tűzben égő szemmel fordult ismét Cornelis felé. Tekintetük összekapcsolódott. - Ryan, nem tudom elküldeni! Valami... Valami itt tartja... - nyögte Carla, a feje lüktetett, szeme előtt fekete foltok táncoltak.

Ryan tanácstalanul pillantott Timre, majd belefogott egy újabb igébe. Egy ősi, rég elfeledett, kelta ima szavai peregtek a levegőbe, Ryan keze zsibbadt, ahogy végig a kísértet felé emelte. Érezte, ahogy az ige kiszippantja az erejét, arca pillanatok alatt vált hamuszürkévé.

Minden varázslatnak ára van.

- Állj! - kiáltott ekkor Cornelis.

Ryan abbahagyta a kántálást.

- Engem akar - lépett ki Tim mögül a férfi.

Ryan épp tiltakozón szóra nyitotta volna a száját, mikor fájdalom hasított belé, mintha ezer kés forgattak volna meg a mellkasában. Felordítva görnyedt meg, és a szellem áttörte a gátat. Egyenesen Cornelis felé tartott.

Tim felemelte a coltot, ám Cornelis félrelökte.

- Meneküljetek, megoldom!

- Dehogy oldja! - tiltakozott Tim. - Nem...

- Nem halhatnak meg többen miattam! - vágott közbe Cornelis, szemében megadás és végtelen bánat ült. Kész volt feláldozni magát. - Menjetek!

Tim Carlához szaladt, és kirángatta a körből, el a szellem útjából.

- Húzódj félre, Carla, megoldom egyedül is.

Timothy eltökélt arccal fordult vissza Cornelis felé.

- Ne, Tim... - suttogta Carla, de a fiú már nem hallhatta. Fegyverét szemmagasságba emelte, egyenesen a szellem szívére célozva.

Look ujjait Cornelis torkára kulcsolta, talpa alatt izzott a padló.

Tim ujját a ravaszra helyezte, és célzott.

Ryan kiáltása szelte átt a pattanásig feszült levegőt, a mágia áramlata teljes erővel csapta hátba, orrából vér csordult ki.

Aztán csend lett. Némaság, fehér üresség. Semmi.

Carla ijedten kapott levegő után, ujjaival eső áztatta fűbe markolt, tüdejébe jéghideg levegő mart. Körülnézett, a távolban fehérlett az atomreaktor.

Hogy kerültem ide?

Morajlás zúgott fel a levegőben, és a reaktor felrobbant. A lángok tíz méter magasra csaptak, ám mintha valami burok lett volna az épület körül, nem terjedtek tovább.

Carla reszketve szakította el pillantását a katasztrófáról.

- Tiim! Ryaan! - kiáltotta, nehézkesen tápászkodva fel a földről.

- Itt vagyok... - hörögte Ryan tőle pár méterre. Lábait maga alá húzva kuporgott a földön, homlokára tapasztva a kezét, arca fájdalmasan megvonaglott, ahogy pislogás nélkül meredt a tűzben égő épületre. A vércseppek egymás után peregtek a sötétzöld fűre.

- Úristen, Ryan - rohant oda hozzá Carla, és lefejtette a fiú kezét a homlokáról, hogy lássa az arcát. - Mit... Mit csináltál?

- Teleportációs varázslat - suttogta a fiú, majd szeme fennakadt, és némán zuhant a fűbe.