6. Fejezet

Hi, Sweethearts!

Bár máskor ilyenkor még aludni szoktam, már kiraktam egy díjat wattpaden, és ahogy ígértem, ma hozom a részt!

Érdekes története van, mert bár nagyon megszenvedtem a megírásával, mégis 3500+ szó lett :"D És igen, hajnali kettőkor fejeztem be.

Ha megnézitek a Fejezetek oldalt, láthatjátok, hogy hármasával csoportosítottam a részeket, címet adtam az első kettőnek, valószínűleg így fog felépülni a történet.

A részt Noéminek és Deryának ajánlom, akik tegnap annyira boldoggá tettek a kommentjeikkel ^^

Remélem, tetszeni fog, kíváncsian várom a véleményeket! Jó olvasást! :)

Pussz: Babu

__________________________________________

Hatodik fejezet - Ryan Matheson

Hollandia, Utrecht, 2021. 03. 17. (szombat)

Ryan behajolt a szekrénybe. Hunyorogva fürkészte a sötétet, majd beleszagolt. A frissen mosott ruha illata keveredett a dohos fával, de valahonnan egészen halvány, nedves föld illata költözött a gardróbba. Ryan megnyalta az alját, majd bólintott. Igaza volt.
- Na? - sürgette Carla, aki a démonvadász szőke bozontja felett próbált belesni a szekrénybe.
- Van itt valami - felelt Ryan. - Zseblámpát!
Tim átnyújtotta neki a kis, fekete hengert,  Ryan bevilágított a gardróbba. A várt hátlap helyett kerek, szabálytalan szélű lyuk tárult a szemük elé, mögötte szűk alagút húzódott.
- Megvagytok - vigyorodott el Ryan. Közelebb hajolt a lyukhoz, és megvizsgálta a talajt. Apró, karmos lábak nyomai pettyezték a talajt, egy méter után az alagút élesen lefele kanyarodott.
Ezek szerint a csatornarendszerből jöttek ide - gondolta Ryan.
- Ezt nézzétek! - Kihátrált a szekrényből, és utat adott Carlának és Timnek.
- Azt a rohadt - reagálta le Tim.
- Szegény kisfiú - sápadt el Carla. Beszéltek Finn szüleivel, és egy betörésre hivatkozva nyomozóknak adták ki magukat. Így engedték be őket a házukba, látszólag megijedtek, hogy a kisfiuk szobájába törtek be.
- Szerinted le tudunk ereszkedni? - kérdezte Tim, miközben az alagút szélességét igyekezett felbecsülni.
- Lehet... De elég szűkös lesz, amíg leérünk a csatornáig. - Ryan leporolta a nadrágját. - Ha le akarunk menni, szereznünk kell kötelet, fegyvert, esetleg csákányt.
- Megkérdezzem a szülőket? - vetette fel Tim, Ryan bólintott. Mikor kiment a szobából, Carla aggódva felé fordult.
- Te is le akarsz menni?
- Kénytelen leszek - sóhajtott Ryan, majd Carla tekintetét látva hozzátette: - Egyszer mindenkinek le kell győzni a félelmeit. Te rendben leszel?
Carla lassan bólintott.
- Majd kiderül...
- Kaptunk kötelet! - kiáltott fel Tim a szobaajtóban. - A fegyvert azért nem kérdeztem meg - vigyorodott el, majd Ryannek dobta a kötelet, aki fél kézzel elkapta. - De ha szükség lesz rá, nálam van egy colt és egy tőr.
Ryan bólintott.
- Mindannyian lemegyünk? - kérdezte Carla. Nem rajongott az ötletért, hogy újra lemenjen oda. Látta, mire képesek ezek a pókok, és teljesen megértette Ryan rettegését.

Tim elgondolkodott.
- Ha nem akarsz, nem muszáj... Tudod, mit? Mi Ryannel megoldjuk ezt, te pedig keresd meg az embert, aki a szertartást vezette a templomban! Próbáld meg kideríteni, szándékos-e a tette, satöbbi.
- Rendben - egyezett bele Carla megkönnyebbülten. - De ha bármi baj van, hívjatok!
- Majd igyekszünk.
- Oké, akkor utána találkozzunk a hotelban - intett Carla. - Vigyázzatok magatokra - nézett komolyan a fiúk szemébe, és a dolgára indult.
- Na - sóhajtott Ryan -, hogyan csináljuk?
Tim gondterhelt arccal beletúrt a hajába.
- Kötözzük a kötelet az ágyhoz? Ha odahúzzuk a szekrényhez, talán megtart minket.
Pár perc rendezkedés után Tim feje eltűnt az alagútban.
- Na? Elférsz? - szólt a vadász után Ryan.
- Igen... Nem olyan szűk, mint gondoltuk - kiáltott fel Tim. - Szólok, ha leértem!
Így hát Ryan várt. Leült az ágyra, ujjaival dobolt a térdén, majd inkább felállt, és hosszú léptekkel fel-alá járt a szobában. Nem szívesen vallotta be magának, de ideges volt. Szívesebben sétált volna egyet egy nyugis parkban, mint hogy lemásszon egy lyukba, aminek a végén ki tudja, milyen borzalom várja őket. Bár sok éve űzte a démonokat, és ezeknél a szörnyeknél sokkal rosszabbal is találkozott már, mégis megmagyarázhatatlan rettegés töltötte el a velük való találkozás gondolatára. Idegesen tördelve az ujjait visszaült az ágyra.
Remélte, hogy Carla sikerrel jár, és meg tudják állítani a szertartást végzőt. Akkor nem kellene levadászniuk a pókokat.
Megrázta a fejét.
Mit művel? Ő nem szokott csak úgy megfutamodni. Nem ő volt az, aki évekig állta a sarat a démon ellen? Most végképp nem adhatja fel, hiszen sokkal nagyobb a tét. Igenis lemegy oda, és seggbe rúgja azokat a rohadékokat.
- Ryaaan! Jöhetsz! - kiabált Tim, és Ryan köszönetet mormolt az orra alatt, hogy életben van.
A kötelet szorosan a tenyerére hurkolta, és megrántotta párszor, hogy kitart-e. Óvatosan a lyuk oldalához támasztotta a lábát, és elkezdett ereszkedni. Minden lépésére gondosan ügyelt, kipróbálta a falat, nehogy kicsússzon alóla a talaj, és csak azután nehezedett rá. Lassan, de biztosan haladt lefele.
- Tim! - kiáltott félve. - Milyen mélyen van a vége?
- Nem olyan hosszú... Durván tizenöt-húsz méter.

Pár rémesen hosszú perc után Ryan tompa dobbanással az alagút alján landolt. Tim zseblámpával fürkészte a sötétet.
- Nem hallok semmit... Pedig szinte biztos vagyok benne, hogy itt vannak valahol - motyogta Tim.
- Várj egy percet - szólt Ryan, majd lehunyva a szemét koncentrált. Nem szívesen használta ezt a varázslatot, mert bonyolult, és sok energiájába kerül, de most hasznukra válhat. Végiggondolta a szöveget, majd lassan, megfontoltan kezdett bele a varázslatba. Tim karba tett kézzel, türelmesen várt. Mikor a kántálás utolsó hangjai is elhaltak, Ryan kinyitotta a szemét, és Tim hátrahőkölt. A fiúnak egyöntetű, fekete szeme volt.
- Ryan? Öö, jól vagy?
Ryan kiropogtatta a nyakát, és az alagút felé fordult.
- Tökéletesen! Erre! - Ezzel elindult befele az alagútba. Tim utána szaladt.Ryan hosszú léptekkel, céltudatosan haladt előre.
- Ryan, mit csináltál? - faggatózott Tim, Ryan nyomában loholva, miután hosszú percek óta gyalogoltak a sötétben.
- Módosítottam a látásomat. Látom a célt, hogy hol vannak a pókok.
- Értem. És mikor ér... - Tim nem tudta befejezni a mondatot, mert Ryan megvonaglott, és a földre rogyott. Zihálva támaszkodott meg két kezén, a varázslat hatása elmúlt. Kezét felemelve jelezte, hogy kér egy percet, majd nyögve nekidőlt az alagút oldalának. Tim leült mellé.
- Itt vannak - suttogta Ryan rekedten. Egy sarokra innen.
Tim bólintott, és előhúzta a coltot.
- Ez elképesztő volt - dicsérte meg a bűvészmutatványt, amit Ryan egy ferde mosollyal köszönt meg.
- Hát, haver, úgy érzem, mintha most futottam volna le a maratont - Levakarhatatlan vigyor költözött a mágus arcára.
- Nagy voltál - veregette meg Ryan vállát Tim, majd felállt. - Ha rendben vagy, mehetünk. - Tim felhúzta Ryant a földről, és átnyújtotta neki a tőrét. A falhoz lapulva osontak előre az elágazásig, és Tim óvatosan kikémlelt. Kérdőn hátratekintett Ryanre, majd hangos harci kiáltással a neki háttal álló pók felé ugrott. Amint az felé ugrott, megvetette a lábát és tüzelt. A pók visítva tántorodott meg, a földre zuhant, és nem mozdult többet. Ryan csak nézte, ahogy Tim elintézte a szörnyet, és nem vette észre, ahogy egy másik oldalról felé rontott.
- Ryan, vigyázz! - ordított Tim, mire a fiú oldalra pillantott. A vér kifutott az arcából, maga elé emelte a tőrt, de a keze remegett. Ryan teljesen leblokkolt, a pók felugrott…

Carla belépett a szürke templomba, és megborzongott. Nagyon nem tetszett neki a hely, a levegőben varázslat illata úszott. Koppanó lépteinek hangja visszapattant hozzá a mozaikos falakról, szertartás közben kiváló akkusztikája lehetett a helynek. Odalépett az oltárhoz, és mély levegőt vett. Csak meg kell érintenie a tárgyakat, és mindent látni fog. Ám nem volt benne biztos, hogy valóban át akarja élni. Ám mielőtt meggondolhatta volna magát, lehunyta a szemét, és egy határozott mozdulattal két keze közé fogta az ezüst tálat. A templom vibrált körülötte, és fokozatosan ismeretlen hangok töltötték be a teret. Carla körbepillantott. A térdeplőkön mindenféle korú és nemű embereket látott, akik fejüket lehajtva, áhítatosan mormolták a szöveget. Ismeretlen zene zúgott fel a karzatról, Carla csellóra tippelt. Végül megfordult, hogy megtudja, ki tartja a szertartást, és felkereshesse, ám nem az állt ott, akit várt. A nő volt az, akiről Ryan mesélt. Vörös stólát viselt, és szemét a plafonra szögezve kiáltozta a varázslat szavait. Carla megdermedt. Nem bírta levenni a szemét az ezüst tálat megtöltő ismeretlen, fehér és nyálkás anyagról, ami a szavak hatására lassan örvénylett. Carla hátrált két lépést, mikor a nő rászegezte aranyszínben fénylő tekintetét, és ijedtében elvesztette az uralmát a látomás felett. Zihálva tért magához, kezével a hideg kőkockákon támaszkodva. A nő látta őt?! Az képtelenség, egy közönséges ember nem képes érzékelni, hacsak nem... Az nem lehet.
Carla felpattant, és a templom csendjével mit sem törődve kirohant a templomból. Ám az ajtóban megtorpant, és tágra nyílt szemmel meredt a városra. A kandelláberek arany fénye úszott a téren, az ég bársonyos sötétkékben úszott, a Dómtorony harangja elütötte a nyolcat. Carla legszívesebben pofon vágta volna magát. Figyelhetett volna!
Megfordult, és futólépésben a csatornalejáró felé vette az irányt. Zseblámpák fénye cikázott a vaskapu előtt, határozott vezényszavak csendültek. Carla lassított, és kelletlenül vette tudomásul, hogy a hatóságok lefoglalták a területet. Sárga szalaggal volt elkerítve az öt méteres körzete, fegyveres őrök terelték el az útból a civileket.
- Ez nem lehet igaz - morogta maga elé, tanácstalanul meredve a csődületre. Hogy fognak így Ryanék kijutni?
Ekkor hangos kiáltozás kezdődött, a rendőrök a lejáró felé indultak.
- Helló! - csendült egy ismerős hang, és Carla legszívesebben lefejelt volna valamit.

Ryan mozdulatlanul meredt a felé közelítő pókra, és képtelen volt megmozdulni. A keze nem engedelmeskedett, a valóság váltakozott a múlttal. Ám egy századmásodperccel azelőtt, hogy a pók végzetes csapást mért volna rá, lövés dördült, és a szörny visítva a földre zuhant. Ryan magához tért, és egy rég berögzült mozdulattal végleg elhallgattatta a pókot. Ám nem volt idő sopánkodni, mert máris érkezett a harmadik támadó. A fiúk közös erővel legyűrték a pókot, majd harcra készen, egymásnak vetett háttal fürkészték a terepet.
- Te, Ryan - szólalt meg Tim.
- Hm?
- Elfogyott a töltényem.
- Jókor mondod. Akkor... Mennünk kéne, nem?
- Szerintem is.
A két vadász fegyverét maga előtt tartva kiaraszolt az egyik alagútba, és ott hangos röhögésben tört ki.
- Éljen az FBI - vigyorgott Ryan, és lepacsizott Timmel.
- Merre kell menni? - nézett körbe Tim tanácstalanul, Ryan megvonta a vállát.
- Fogalmam nincs. De várj csak, lehet, hogy tehetek valamit. - Ryan beletúrt ballonkabátja zsebébe, és egy kis kutakodás után előhúzott egy négyszög alakú öngyújtót. Pár rövid igével ráolvasott, majd nyitott tenyerére fektette. Az öngyújtó párszor körbefordult, majd megállapodott egy irányban. - Arra! - vezényelt Ryan, majd csendesen követve az irányt kifele indultak.

- Ryan - szólalt meg Tim egy kis idő után. - Ami a barlangban történt...
- Lefagytam, ennyi - rázta le a kérdést Ryan.
- De miért? Találkoztál már ilyen pókokkal?
Ryan sóhajtott.
- Azt hiszem, ideje vallanom - mosolygott pimaszul, mikor látta Tim ijedt tekintetét. Röviden elmesélte Garrett és a démon történetét, Tim pedig megrökönyödve hallgatott.
- Ez szörnyű - bökte ki végül.
- Az, de ami megtörtént, azon nem lehet változtatni - vont vállat Ryan. - Inkább azon kéne törni a fejünk, hogy mit kezdünk ezekkel a pókokkal. Írjunk másik szöveget a szertartást vezetőnek? És ha szándékosan csinálja? Nem szüntethetünk meg csak úgy - Ryan csettintett - egy egész szektát!
- Nem, tényleg nem - motyogta Tim. - De ha szándékos a tett, talán rákényszeríthetjük a vezetőt, hogy hívja oda a pókokat. Ott meg csak tudnánk kezdeni velük valamit.
- Ez nem is rossz ötlet. Egy megfelelő csapdát építve a pokolra küldhetjük őket - gondolkodott Ryan hangosan.
Egy jó tíz perc kutyagolás után ismerős terepre értek. Tim fehér jelei még mindig ott virítottak a falon.
- Te, Ryan - szólt Tim. - Te is hallod?
- Mit? - kérdezett Ryan, miközben megkapaszkodott a kifelé vezető lépcső korlátjában.
- Van kint valaki... Vagy inkább több valaki.
- Azzal majd kint foglalkozunk, csak húzzunk már innen!
Tim tanácstalanul meredt társára, majd utána indult. Rossz érzése volt. Ám kint a várt napfény helyett félhomállyal és egy tucat zseblámpa fényével találták szembe magukat.
- Helló! - köszönt Ryan első döbbenetében, majd hevesen tiltakozni kezdett, mikor két kéz megragadta, és bilincset kattintott a csuklójára. Hamarosan Timmel együtt egy rendőrautónak lökték, és két marcona rendőr faggatni kezdte őket.
Na most légy okos, Matheson - gondolta fanyarul Ryan.
- Kik maguk? - érkezett az első kérdés.
- Timothy Winchester.
- Ryan Matheson.
A fiúk engedelmesen, egy kiskutya ártatlanságával válaszoltak.

- Elnézést, ha tolakodó vagyok, de miért is akarnak lecsukni minket? - tört ki Timből a kérdés. A rendőr sokat mondó pillantással mérte végig a vadászok vérfoltos ruháját. Ryan letekintett az egykor fehér pólójára.
- Basszus.
- Az, bizony. És most válaszoljanak! Mit kerestek ott lent?
Ryan felemelte a kezét, mire az egyik rendőr a fegyveréhez kapott.
- Nyugi, haver! Csak elő szeretném venni az igazolványom, ám így kissé nehezemre esik.
A rendőrök összehúzott szemöldökkel fogadták a gúnyolódást, de levették a fél bilincset. Ryan előhúzott egy fekete tokot, és pár káromkodásnak álcázott szóval ráolvasott. Tim értetlenül figyelte a színjátékot.
A rendőrök csodálkozva pislogtak a papírra.
- Rovarirtók?

Ryan halálkomoly arccal bólintott.
- Bizony, haver.
- Ugye nem hiszed, hogy ezt beveszem?
Tim közbevágott.
- A csatornában megtelepedtek az óriás keresztespókok, latin néven Arafa Araneus Diadematus - a rendőr arcán megjelent az az unalommal és értetlenséggel vegyes arckifejezés, ami a diákok arcára ül ki, mikor egy tudományos szöveget hallgatnak egy múzeumban. -, és roppant veszélyes. Mint láthatták, az embert is tápláléknak tekintik, ezért kellett lemennünk, hogy megfékezzük őket. Sajnos a fészket még nem találtuk meg, de valahol itt kell lennie a vadászterület közelében.

A rendőr összehúzott szemöldökkel vizsgálta Tim arcát, aki rezzenéstelenül tűrte a tekintetét.
- Azért a biztonság kedvéért bevisszük magukat - ezzel megragadták a két vadászt. Egy pillanat alatt elkoboztak tőlük mindent, pisztolyt, tőrt, cigit, öngyújtót, a hamis igazolványokat és egy csomag rágót.
- Mi? De hát... - értetlenkedett Ryan, majd fájdalmasan felszisszent, amikor beverte a rendőrautó tetejébe a fejét. - Azt hiszem, inkább befogom.

A rendőrautó csikorgó kerekekkel elhajtott, a két vadász megadóan zötykölődött a hátsó ülésen. Végigszáguldottak a Brailledreefen, és kevesebb, mint húsz perc alatt a kapitányságra értek. Puritán, fehér-szürke épület udvarára kanyarodtak be, a rendőrök beterelték őket egy kék ajtón. A fiúk engedelmesen tűrték a hercehurcát, s végül a kihallgatóban kötöttek ki. Az egyik férfi szó nélkül letépett egy darabot Ryan véres pólójából, majd a vadászok egyedül maradtak a szobában. A szürke falakkal határolt helyiségben egy asztal árválkodott, mellette három, a foglyoknak és az őket kihallgatóknak. Tim levágta magát az egyikre, míg Ryan körbejárta a szobát. Az egyoldalú üvegfal előtt megállt, és kétszer megkocogtatta.
- Jól szórakozol? - kérdezte Tim unott hangon.
- Gondolkodom - morogta Ryan, majd egy megadó sóhajjal lerogyott Tim mellé. - Nem tudunk kijutni.
- Talán maguktól is elengednek minket - vetette fel Tim. - Hiszen az embereket tényleg nem mi öltük meg.
- Lehet, de attól még megszöktünk egy elmegyógyintézetből, sírt gyaláztunk és betörtünk egy zárt nyomozási területre - sorolta Ryan az ellenük szóló vádakat. -, és amit még ránk tudnak kenni.
- Akkor egyedül Carlában bízhatunk - nyögött fel Tim, és az asztalra könyökölve kezébe temette az arcát.

Pár óráknak tűnő perc után egy jelvényes férfi jött be. A látszat ellenére Ryan észrevette, hogy nem fiatal már, hátrazselézett hajában ősz szálak csillantak meg, mégis egész lénye tiszteletet parancsolt. Pléhpofával fordult a foglyok felé.
- Tudják, miért vannak itt?
- A biztonság kedvéért? - idézte Ryan gúnyosan a rendőrt, aki elfogta őket.
A detektív félmosolyra húzta a száját, de nem nevetett.
- Önöket tömeggyilkosság vádjával tartjuk itt, és ajánlom, viselkedjenek ehhez méltón - vetett a két vadászra egy-egy szigorú pillantást. - Viszont nem szeretnénk vakon belevágni a nyomozásba, amíg meg nem érkezik a toxikológiai jelentés.
Ryan értetlen fejet vágott, Tim viszont megkönnyebbülten sóhajtott. A detektív felállt, és kiment.
- Toxi micsoda? - fordult Ryan Tim felé.
- Toxikológia. Megvizsgálják a pólódon talált vért.
Ryan sértődötten felhúzta az orrát.
- Csak kérniük kellett volna, és odaadom az egész pólót.

Az óra ketyegése volt az egyetlen zaj, ami a következő egy órában lefoglalta Ryant. Az eseménytelen várakozás felőrölte az idegeit, nagyon ki szeretett volna szabadulni a rendőrségről. Hiszen ki tudja, milyen következményei lehetnek ennek, mert bár nem ők az igazi gyilkosok, avatatlan szem könnyen bajkeverőnek nézheti őket. Ryan nagyon remélte, hogy Carla kitalál valamit, különben kénytelen lesz a két kezével kiverekednie magát innen, aminek valljuk be, nem sok esélye van. Hogy elüsse az időt, elkezdte összerakni a varázslatot, amivel végleg a pokolra küldheti a pókokat. Minden szót és mondatot gondosan átvizsgált, mérlegelte a lehetőségeit, és hamarosan ajtócsapódás szakította ki gondolataiból.
- Szerencséjük van - csapta le a mappát az asztalra a detektív, amibe Tim azonnal bele is lapozott. - Tényleg nem emberi vér volt magukon. - A férfi elhallgatott, és Ryan érezte, most jön a fekete leves. - Ám mégsem engedhetjük el magukat.
Tim meglepetten pillantott fel a jelentésből.
- Tessék?
- A hamis igazolványok elég ok magának? Egyenlőre két hetet kapnak, amíg ki nem vizsgáljuk az ügyet, de nem szabadulnak egyhamar, az biztos. - A detektív becsapta maga mögött az ajtót, Ryan belebokszolt az asztalba.

Hollandia, utrechti rendőr-főkapitányság 2021. 03. 17. 23:45

- Szerinted értünk jön?
- Ki?
- Hát Carla.
Csend.
- Előbb-utóbb biztosan.

A két fiú tanácstalanul kuporgott egy cellában, egyikük sem tudott pihenni. Egyenlőre semmi jel nem mutatott arra, hogy bárki is törődne velük, ebben a kis cellában is csak ideiglenesen helyezték el őket. Másnap mehetnek át a börtönbe. Kaptak egy csini csíkos pizsamát, aminek szellemében Ryan közölte a detektívvel, hogy ő most zebra, és a zebrákra nem vonatkozik a törvény. Természetesen nem hittek neki.
Léptek koppantak a padlón, Ryan a szeme sarkából a folyosóra tekintett. Egy őr állt meg a cellájuk előtt, és kulcsot illesztett a zárba. Tim meglepetten pattant fel, és Ryannel együtt a kijárathoz léptek.
- Most meg mi van? - faggatózott Ryan, ám az őr üveges tekintete mindent elárult. - Carla?
- Igen, tökfejek. Utálom ezt a megszállósdit, úgyhogy siessetek. A hátsó kijárat előtt van egy szellőző, ott ki tudtok jutni!
Az őr szaggatott mozdulattal bilincset kattintott a fiúk kezére, és maga előtt terelve őket elindult a folyosón.
- Ez is benne van a tervben? - kötekedett Ryan, mire az őr nyakon vágta. - Hé! Erről majd el kell beszélgetnünk, Carla, ha...
- Fogd már be! - csittegte le a fecsegő Ryant Tim.

Szerencsésen eljutottak a szellőzőig, úgy tűnt, a detektív nagyon megbízott abban az egy őrben.
- Mindig itt kötünk ki - motyogta Ryan, ahogy kúsztak előre a fém lyukban.
A végén csak kilökték a rácsot, és amilyen halkan csak tudtak, átmásztak a kapun.
- Hé, srácok!
Az út túloldaláról Carla integetett nekik.
- Kösz a segítséget, nagy voltál - dicsérte meg Tim a lányt.
- Kösz, de most tűnés innen, mielőtt utánunk indulnak - hadarta a lány, és futásnak eredtek.

Mikor biztos távolba jutottak, beültek egy elhagyatott bárba kupaktanácsot tartani. Mindannyian egy jó erős kávét rendeltek, hogy bírják a következő órákat, mert ha a rendőrség is a nyomukban van, a lehető leggyorsabban el kell intézniük a pókokat.
- Van egy tervem - kezdett bele Ryan. - A rendőrségen kidolgoztam egy varázslatot, és ha egy helyre tudjuk gyűjteni a pókokat, hogy csapdába ejtsük őket, használni is tudom.
- Oké, de a tervnek van egy nagy hibája - vágott közbe Tim.
Ryan felemelt szemöldökkel várta a folytatást.
- Hogyan kerül az összes pók egy helyre?
- Ami azt illeti, erre van megoldás - szólt köze Carla. - Látomásom volt a templomban. A nő, akivel találkoztál, Ryan, ő vezeti a szertartást. Nem tudom, milyen hatalma van, de látott engem a látomásban. Szándékosan csinálja az idézést. Ha el tudjuk kapni, vele összehívathatjuk a szörnyeket.
- Nem lesz rá hajlandó - rázta meg a fejét Ryan.
- Még az életéért sem? - vetette fel Tim.
- Nem, tiszta megszállott az a nő.
A két fiú egyszerre nézett Carlára.
- Mi van? Na nee, ne csináljátok már! - tiltakozott Carla. - Nem fogok sportot űzni emberek megszállásából, csak mert...
- Légysziii!
- Oké-oké, jól van, megcsinálom - adta fel a lány. - De jöttök nekem egyel!

Húsz perc múlva a templomban voltak, Carla lótuszülésben helyezkedett el az oltár előtt. Tim és Ryan a csapdát rajzolták fel a templom falára, fehér festéksprével fújva össze a sarkokat.
- Öt perc, és itt van a nő - szólalt meg hirtelen Carla, mire Tim és Ryan elfoglalták helyüket a karzaton. Ryan alig bírt magával, az adrenalin óriási energiával töltötte meg. Nem vágyott másra, csak elküldeni a fenébe ezeket a dögöket, és elhúzni a csíkot a városból, lehetőleg ki a rendőrség hatásköréből.
Öt perc feszült várakozás után Carla is csatlakozott hozzá, majd megnyikordultak a fa ajtószárnyak, a hold ezüst csíkot vetett a templom köveire.
- Itt van - suttogta Carla, Ryan csendre intette.
A nő az oltárhoz lépett, Carla behunyta a szemét. Koncentrálnia kellett, a nő tudatát kifejezetten nehéz volt az uralma alatt tartani. Elég egy apró figyelmetlenség, a másik felülkerekedik, és a terv elbukik. Szerencsére jó mestere volt. A nő belemerítette a kezét az ezüst tál gusztustalan tartalmába, és mormolni kezdett. Csak pár mondat volt, ám nemsokára fém csendült, csattanás hallatszott, majd ezernyi láb kopogása hallott fel a feszült csendben. Carla sápadt arccal pillantott a kicsapódó ajtóra, ám Ryan elállta a kilátást. Felemelkedve a helyéről három szóval életre keltette a csapdát, Tim pedig előugorva megkötözte a nőt. Felpillantott a karzatra, ahol Carla egy apró bólintással jelezte, hogy megbirkózik vele, és elengedte a fogoly tudatot. A nő azonnal kiabálni kezdett, ám a csapdában a varázslatai hatástalanok voltak.
- Mit műveltetek?! - ordított, miközben a tajtékozva dobálta magát. A pókok tanácstalanul, dühösen sziszegve tömörültek a templomban, felmászva a falra, betöltve mindent. Rengetegen voltak, Ryannek a hideg futkosott a hátán.
- Mi maga? - csendült Carla határozott hangja. Mindenképpen tudni akarta, honnan ered a nő ereje. Ám az csak vadul rávicsorgott, így Tim odalépett hozzá, és a torkához nyomta a kést.
- Válaszoljon - parancsolta jéghideg hangon. - Akkor megmentheti az életét.
A nő szája ördögi vigyorra húzódott.
- A démon az én tanítóm. Tőle származik az erőm, és összeköt minket az Alku...
Tim megremegett, és elengedte a nőt.
- Milyen alku?
A nő nem válaszolt.
- Nem hallja? Azt kérdeztem, milyen alku?! - Tim a hajánál fogva megemelte a nő fejét, a hideg pengét az állához érintve.
- Ő adja az erőt és a hatalmat, én életekkel áldozom neki.
Tim undorodva ellökte magától, és minden ízében remegve kihátrált a csapdából.
- Csináld, Ryan! - kiáltott fel a karzatra, és Ryan levegőt vett a varázslathoz. Még mindig iszonyodott, hogy ilyen erőhöz folyamodjon, de ezúttal legyőzte a gátlásait. Itt sokkal komolyabb tét forog kockán, mint hogy önsajnálatba merüljön.
- Várj! - vágott közbe Carla. - Ne öld meg!
- Akkor találj ki valamit! - morgott Ryan bosszúsan.
Carla gondolkodott, majd megadóan sóhajtott. Egy hirtelen mentális csapással kitörölte a nő emlékeit, majd a támadástól zúgó fejjel a korlátnak dőlt. Lehet, hogy ezzel romba dönti a nő terveit, elveszett lesz és valószínűleg egész hátralévő idejében kezelésre szorul majd, de legalább életben lesz. Tim kirángatta az összerogyó nőt a csapdából, Ryan kántálni kezdett. Apró tűzpontok gyúltak a csapda szélein, a varázsige visszaverődve a falakról betöltötte az egész helyiséget. Hangos robajjal zúgni kezdett a levegő, egy hatalmas örvénnyé dagasztva az apró lángokat, s azok ellepték a pókokat. Ryan felordított, a tűz magasra csapott, majd amilyen hirtelen jött, el is tűnt, csupán a templomban szétterjedő füstöt hagyva maga után.

Hollandia, Amszterdam, 2021. 03. 18. (vasárnap) 21:50

Carla nyúzott arccal tápászkodott ki a taxiból, és battyogott a hajójához. A fiúk is hazamentek, és a másnap délutánt beszélték meg, hogy átcuccolnak az új házba. Így egész nap pakolnia kell majd, de előbb mindenképpen kialussza magát. A víz halk csobogása máris álomba ringatta, ahogy elfordította a kulcsot a zárban, és belépett az otthonos előszobába. Ám valami nem volt rendjén. Carla a lába előtt heverő fekete borítékra pillantott, és gyanakodva, óvatosan felemelte. Elolvasta a címzést, szívverése felgyorsult, majd egy hirtelen mozdulattal feltépte a borítékot. Kék szeme cikázva haladt végig a sorokon, arcából fokozatosan szaladt ki a vér, és a levél kihullott remegő kezéből.