5. Fejezet

Hi, Sweethearts!

Meghoztam a következő részt, ami szerintem elég izgalmasra sikeredett, de majd meglátjátok! Vicces, mert az utolsó ezer szót, a rész egy harmadát most írtam le, mert azt hittem, ma péntek van, és van még egy napom. Hát, kiderült, hogy nem :D

Azért remélem, tetszeni fog, jó olvasást! :*

All the love, Babu

Ui.: ehhez a fejezethez egy csomót google térképeztem, és nagyon élveztem, szóval később is számíthattok a földrajzi pontosságra :D

__________________________________________

Ötödik fejezet - Ryan Matheson

Hollandia, Utrecht, 2021. 03. 16. (péntek)

Ryan durcásan könyökölt az asztalon. Fehér pólója most csupa kosz, sártól kezdve a pókhálóig minden mocsok rátapadt, ám ez a mágust nem igazán izgatta. Szórakozott mozdulattal felborzolta a haját, amiből szürke por hullott az asztalra. Megforgatta a kezében tartott üveget. Nem tudta pontosan, mit iszik, de ízlett neki. Nem messze tőle egy csinos, platinaszőke lány dőlt a pultnak. Rövid farmerszoknyája alól kikandikáltak formás, fehér combjai, színes haspólója is bőven adott betekintést, ahogy a bár vendégeivel beszédbe elegyedve illegette magát telitalpas magassarkújában. Szemmel láthatóan Ryant szemelte ki következő "ügyfelének", ám a fiút ez hidegen hagyta. Minden igyekezetével azon volt, hogy elűzze az emlékeket, palástolja kezének remegését.
Még mindig nem tudta elhinni, hogy az összes misztikus ősgonosz közül pont pókokba kellett belefutnia. A hideg futkározott a hátán, ha csak rágondolt.
A szőke lány kacsintgatni kezdett rá, így Ryan kitartóan fixírozni kezdte az üvege alján maradt alkoholt.
Elképzelni sem merte, mit gondolhatnak róla most Timék, ahogy falfehéren ordítva menekült az alagutakban. Szégyellte magát, és ettől nem múlt el a félelme.
Elszakította tekintetét az üvegről, és végigmérte a helyiséget. Órát keresett, lévén fogalma sem volt arról, mennyi ideje van távol. Egyenlőre persze nem volt kedve visszamenni, de a hangulat itt sem volt olyan kellemes.
Eltaszította magát a pulttól és a hátsó sarokba vonszolva magát lerogyott egy üres asztalhoz.
Kortyolt egyet az italból. Unta már, hogy mindig itt köt ki. Nagy nehezen összeszedi magát egy-egy tragédia után, egy kis ideig úgy érzi, biztos talaj van a lába alatt, azután jön a lejtő, és ő kezdheti elölről.
Huzat söpört végig a báron, ahogy újabb vendég érkezett. Ryan fel sem pillantott, kezdett elálmosodni. Az alkohol, a stressz és a kimerültség kezdte legyűrni kitartó virrasztási szándékát, szemei lassan lecsukódtak.
- Ryan!
Valaki megrázta a vállát.
Felemelte a fejét, észre sem vette, hogy elaludt. Kezében még mindig ott szorongatta az üveget, ami szerencsére már kiürült. Megdörzsölte a szemét, pislogva a hirtelen fénytől, és Carlát pillantotta meg. A lány vékony farmerkabátban állt mellette, szemei aggodalmasan tekintettek végig rajta. Szánalmasan festhetett.
Ryan utálta, ha így néznek rá. Sajnálkozva vagy aggódva. Kisebb korában is ezeket a pillantásokat kellett elviselnie, lenyelni a kötelező udvariaskodásokat, amikkel persze az emberek semmit nem segítettek, csak a saját lelkiismeretüket akarják megnyugtatni.
Carla megijedt a fiú semmibe meredő, kótyagos tekintetétől. Aggódott Ryanért.
- Helló, szívem - Ryan megeresztett egy félmosolyt. - Csatlakozol?
Carlát szemmel láthatóan bosszantotta Ryan flegmasága, és ennek a fiú valamilyen ismeretlen okból, de örült.
- Hogyisne, az kéne még csak. Neked is a hotelba kellene jönnöd, késő van.
- Jó itt nekem... - Ryan akkorát ásított, hogy félő volt, benyeli az előtte álló asztalt.
Carlát azonban nem lehetett ilyen könnyen lerázni. Megfogta Ryan kezét és felrántotta a padról.
- Hidd el, jobb lesz ágyban aludni.
Ryan beletörődött, hogy Carla mellett nem fogja tudni a kocsmában alvós szokását űzni. Kisétáltak a bárból, a zene elhalkult mögöttük, és a városiak pár perc alatt elfelejtették a furcsa látogatókat.
A lámpáktól narancssárga árnyalatban úszó mélyfekete égbolton halványan pislákoltak a csillagok, ahogy a csatorna mentén elindultak a szállásuk fele. Ryannek jól esett a friss levegő, bár ezt a világért be nem vallotta volna. Remegő kezét kabátjába rejtette, és komoran az előttük húzódó macskaköves utakat kezdte bámulni. Remélte, hogy megússza kérdések nélkül.
Tévedett.
- Akarsz beszélni róla? - Carla félve tekintett rá a szeme sarkából, a holdfényben arca kísértetiesen sápadtnak hatott.
- Nem.
Csend telepedett rájuk, nem messze kavics csobbant a vízben.
- Nekem nyugodtan elmondhatod, ha...
- Azt mondtam, nem! - csattant fel Ryan, mire Carla lehajtotta a fejét, ám Ryan egy pillanat alatt megbánta dühkitörését. - Bocsi, Carla, nem akartam...
- Semmi baj.
A feszültség komor fellegként burkolta be őket. A kandeláberek fénye megvilágította a macskaköves járdát, ahogy elkanyarodtak a csatorna mellől, és bevetették magukat a házak rengetegébe. Ha nem figyel az ember, könnyen eltévedhet a csupa egyforma kis utca között, de úgy tűnt, Carla tudta, merre van a hotel. Szerencsére, mert Ryan azt sem tudta, merre van jobbra és balra. Egy ideig csendben lépdeltek, majd Ryan megelégelte a hallgatást.
- Tudod, mit? Megérdemled, hogy őszinte legyek. Végülis csapattársak vagyunk, vagy mi - húzta keserű félmosolyra a száját.
Carla meglepett arcot vágott.
- Hallgatlak.
Ryan mély levegőt vett.
- Volt egy öcsém...
Carla közbevágott.
- Tényleg? Nekem sosem volt testvérem. De jó neked! - Ám a mosoly rögvest eltűnt az arcáról, amikor felfogta a szavak értelmét. - Várj. Azt mondtad, volt?
Ryan bólintott.
- Garrettnek hívták. Hat évvel volt fiatalabb nálam, vagyis most lenne...
- Huszonkét éves - fejezte be helyette Carla. - Mi történt?
- Csak egy egyszerű kirándulásra mentünk a szomszéd város bányájába. Iskolai keretek között zajlott, és még ártatlan, buta gyerekek voltunk...
- Te? - húzta fel a szemöldökét Carla. - Ártatlan?
- Hagyjál már, senki sem tökéletes - vigyorgott Ryan, majd elkomorult. - Pedig akkor jól jött volna. Az egyik tárnában Garrett előre szaladt, és nem értem utol. Csak egy sikítást hallottam, és mire megtaláltam, már... - Ryan megrázta a fejét, mintha egy kellemetlen gondolatot hessegetne el magától. - Elkéstem. Elkapta egy ilyen... pók, vagy mi a fene, esélye sem volt.
- Veled mi lett? - kérdezte Carla óvatosan.
Ryan felnevetett. Nem a szokásos harsány, vidám hangján, hanem egy halk, lemondó kacajt hallatott.
- Pánikoltam. Nem voltam hajlandó otthagyni Garrettet, és hajszálon múlt, hogy a pók engem is becsomagolt. De akkor jött az a szemétláda. - Ryan keze ökölbe szorult, fejét leszegte.
Autó zúgás hallott fel a csendben, ahogy kikanyarodtak a főútra. Járművek húztak el mellettük, fényszóróikkal vakító foltokként elsuhanva Ryanék szeme sarkában.
- Kicsoda? - faggatta Carla, mikor Ryan nem folytatta.
- A démon. Azt mondta, hogyha kiállom a próbáit, visszakapom Garrettet.
- Beleegyeztél? - Carla szeme tágra nyílt a döbbenettől. - Buta dolog volt.
- Tudom. De képzeld magad az én helyembe.
- Bocs, igazad van. És sikerült teljesítened a feltételeket?
- Eleinte igen. Azt hittem, ott helyben letudhatjuk, de a huzavona évekig tartott. Akkor tanultam meg varázsolni, mindent kiderítettem a fajtájáról. Őrült próbákat álltam ki, legyőztem a pokolfajzatait, akiket ránk küldött, de nem volt elég. Egy nap eljött Garrettért.
- Mi? Akkor minek volt a sok próba? - képedt el Carla.
- Szórakozott velünk - morogta Ryan. - Unatkozott, vagy mit tudom én, és mi lettünk a játékszerei. - Ryan szipogott. - Soha többet nem láttam Garrettet.
- Ryan.
A fiú Carla felé fordult, aki szorosan átölelte.
- Nagyon sajnálom - suttogta a lány.
- Kösz - mosolyodott el Ryan. - Jé, a hotel - tekintett előre Carla válla felett.
- Ahham, megérkeztünk - engedte el Carla a fiút. - Tudod, nagyra értékelem az őszinteségedet - nézett Ryan szemébe komolyan.
Ryan vállat vont.
- Mint mondtam, megérdemled. Na - nyújtózott egyet a fiú -, irány az ágy, ideje aludni.
- Ránk fér - motyogta Carla, és Ryan nyomában beballagott a hotelbe.

Hollandia, 2007. 09. 15. Hága

Ryan vakon botorkált előre a sötétben.
- Ez megint egy próba, ugye?
Felszisszent, amikor beverte a fejét a barlang rögös plafonjába. Kezével maga előtt tapogatva, lassan lépkedett végig az alagúton. Sejtette, hogy megint a démon szórakozik vele. Elfojtott egy kiáltást, mikor ismét beverte a fejét egy kiálló rögbe, és megelégelve a helyzetet kotorászni kezdett a zsebében. Egy kis zacskóból port szórt a tenyerébe, majd pár varázsszóval meggyújtotta. A tűz kellemesen bizsergette a kezét. A fényt előre tartva, hunyorogva kémlelte a sötétet.
- Essünk túl rajta! - kiáltotta, összeszedve minden bátorságát, de választ nem kapott.
A barlang, vagy akna, bárhol is volt, kísértetiesen hasonlított a limburgi bányára, ahol egy éve jártak, és ettől végigfutott a hátán a hideg. Lehet, hogy ez lesz az utolsó próba, ott fejeződik be a játék, ahol minden elkezdődött. Ahogy Ryan magában töprengett, egy pillanatra elbambult, és hirtelen eltűnt a lába alól a talaj. A nyakigláb fiú sikoltva tűnt el egy függőlegesen lefele tartó tárnában, a tűz kialudt a kezén. Fájdalmas nyögéssel csapódott az aljának, fejébe tompa sajgás hasított.
- Életben vagyok - motyogta maga elé. - Ez… ez lehetetlen...
Halk sziszegés ütötte meg a fülét, karmos lábak kaparásztak a kőfalakon. Ryan hullasápadtan, vérző fejjel gyújtotta meg ismét a mágikus lángokat. Elindult a hang irányába. Sejtette, mivel lesz dolga, és félt is rendesen, de ha ezzel véget ér a rémálom, amivel a démon két éve kínozza.
Árnyék suhant el a tűz fényében a falon, kis kövek gurultak a fiú lába elé. Ryan gyorsított a léptein, eloltotta a lángokat. Talán ha sikerülne meglepnie, és hirtelen fénnyel megzavarni, felülkerekedhet. A csendben alig volt hallható a szuszogása, ahogy araszolt előre.
Itt kell lennie - gondolta.
A pillanat tört része alatt kapta fel a fejét, ahogy a levegő megcsikordult a feje felett, és kiáltott fel, ahogy megpillantotta a felé ugró szörny óriás csáprágóit. A pók a földre lökte, Ryan egy pillanatra elkábult az ütés erejétől. Lángoló kezével próbálta nyakától távol tartani a csattogó rágókat, miközben hemperegve dulakodtak. A pók sikítva sziszegett, a tűz égette rücskös bőrét. Ryan felfigyelt erre, és pár szóval lángoló pajzsot vont maga köré. A szörny meghátrált.
- Na, mi lesz? - nevetett Ryan, ahogy merev tagokkal feltápászkodott. - Csak nem félsz? - Kezével zsebébe nyúlt, és előhúzott egy tőrt. A hosszú, vékony penge fenyegetőn csillant meg a lángok fényében. Nem tudta, hogy került oda, esküdni mert volna, a démon műve. Még soha nem látta a fegyvert azelőtt.
A pók megfordulva bemenekült az alagútba, Ryan arcán ördögi vigyorral vetette utána magát. Végigrohant a keskeny alagúton, néha lebukva egy-egy kiszögellés elől. Aztán a szörny ugrott, és a fiú még idejében megtorpant az újabb tárna előtt, amin túl egy kisebb barlang húzódott. Hunyorogva pillantott át a túloldalra, és arca a borzalom és rettegés vegyes kifejezését öltötte magára. A múlt ismételte magát.
- Garrett! - ordította Ryan, szemébe a tehetetlenség könnyei gyűltek, ahogy testvére élettelenül lógó sziluettjére pillantott. - Hol vagy, te rohadék?! - kiáltotta körbefordulva. - Hadd ismertesselek össze ezzel a pengével!
Agya zakatolt, és csak egy gondolat fért meg a düh mindent elsöprő ereje mellett: Meg kell menteni Garrettet!
Vetett egy pillantást az előtte fekvő kráter szélességére, majd gondolkodás nélkül hátrált néhány lépést, nekifutott, és ugrott. Egy pillanatra átsuhant a fején, hogy lezuhan, és nem kel fel többet, azután ujjaival megkapaszkodott a peremben. Kapálózva felküzdötte magát a túloldalra. Megszédült, és váratlanul érte a pók támadása. A szörny megsebezte a vállát, ahogy az utolsó pillanatban félreugrott, és felkiáltott fájdalmában. De ez csak újabb löketet adott, és jobb kezében szorongatva a tőrt a pók felé vetette magát. Pár szót kiáltott, mire fény robbant a pók előtt. Ryan, kihasználva a nyert másodperceket, lebukva átszánkázott a hasa alatt, felhorzsolva a hátát, és beledöfte a pengét a szörnyetegbe. A fájdalomkönnyektől homályosan látva utolsó erejéből még arrébb gurult az összerogyó test elől, majd elájult.
Mikor újra fölébredt, még mindig ugyanott feküdt, kezén kialudtak a lángok. Ijedten kúszott arrébb, azután megpillantotta a döglött lényt. Gyanakodva közelebb osont, majd szemét végig a pókon tartva megkerülte, és a barlang másik felébe futott. Egy újabb varázslattal fénygömböt idézett a barlang teteje alá, s az bevilágította a barlangot. A kiálló kőzetek furcsa árnyékai kísérteties táncot jártak a falon, de Ryant nem érdekelte. Könnyeit nyelve meredt a plafonról póknyálon lógó testvérére, és hisztérikusan tépkedni kezdte a szálakat. Idegesen felordított, mikor nem járt sikerrel, és visszatámolygott a hullához. Undorodva pillantott a hasán tátongó sebhelyre, és igyekezvén nem hozzáérni, kihúzta belőle a tőrt, s azzal kezdte kaszabolni a fonalakat. Azok hamarosan elengedték Garrettet, és Ryan óvatosan a földre fektette. A kisfiú szeme csukva volt.
- Ne, Istenem, kérlek, add, hogy ne legyen halott! - fohászkodott suttogva.
- Rossz karhatalomhoz imádkozol - csendült egy gunyoros hang, Ryan ijedten rezzent össze, s arca dühös fintorba torzult, ahogy felismerte. Garrett fejét óvatosan a földre helyezve felállt, tekintetével a démont keresve. Az egy kiszögellésen ült, arcán kárörvendő vigyorral. Ryan magabiztosan kihúzva magát belenézett a démon éjfekete szemeibe.
- Hazudtál! - kiáltotta. - Azt mondtad, ha legyőzöm a szörnyeket, életben marad!
A démon arcáról leolvadt a mosoly, fenyegetőn összehúzva a szemét felállt.
- Igen, valóban. Rájöhettél volna.
Ryannek fájdalom markolt a szívébe, de könnyek nem csordultak le dühtől piros arcán. Halk szavakat kezdett motyogni az orra alatt, összeszorított markában fénysugarak gyúltak.
A démon felnevetett.
- Ne hidd, hogy ezzel ártani tudsz nekem! - Villódzva eltűnt, majd közvetlenül Ryan előtt ismét felbukkant. A fiú ijedten hátrált pár lépést.
- Miért csinálod ezt velünk? Csak gyerekek vagyunk!
- A gyerekek néha a legszórakoztatóbbak! - pöccintette meg a démon Ryan orrát, mire az odacsapott egyet.
A démon ismét felkacagott.
- Látod? Két év alatt mennyire megváltoztál! És miért? Miattam.
- Nem - rázta meg a fejét Ryan. - Garrett miatt. - A démon horkantott. - Szeretnék még egy próbát! - emelte meg a hangját Ryan.
- Még mit nem - sötétült el a démon arca. - Meguntalak titeket, és egyébként is, megölted egy értékes harcosomat.
- Ez? - biccentett a pók felé Ryan.
A démon vicsorgott, és kezét előre nyújtva egy energialökettel falhoz csapta a fiút. Ryan felnyögött.
- Soha többé nem látod a testvéredet - suttogta a démon. - Jól jegyezd meg - hangja egyre távolodott, ahogy Ryan az eszméletlenség határán lebegett -, a te hibád!

Hollandia, Utrecht, 2021. 03. 17. (szombat)

Ryan izgatottan robogott le a hotel lépcsőjén, Timet ismét a fotelben olvasva találta.
- Tim, Tim! Tudom, mik ezek a pókok!
Tim álomkórosan pillantott fel az újságból.
- He?
Ryan elismételte.
- Vagyis tudom, hogy hol találjuk őket!
- Értem. Akkor ma hozzá is látunk.
Ryan körbenézett a szobában.
- Carla hol van?
- Még biztosan alszik, szegénynek nehéz napja volt. - Tim újra elmerült az olvasásban.
Ryan egy darabig álldogállt, ide-oda sétálgatott, de sehogyan sem tudott mit kezdeni magával. Bekapott egy szelet pirítóst, majd visszarohant a szobájába. Pár perccel később a ballonkabátjával tért vissza.
- Tim! Kimegyek egy kicsit, kiderítem, hogyan állítsuk meg őket. Találkozzunk délben a Raak vendéglőben!
- Rendben - bólintott Tim, Ryan a kijárat felé vette az irányt. - Hé, Ryan! - kiáltott utána Tim. - Azért vigyázz magadra, jó?
- Ne félts te engem - húzta félmosolyra a száját Ryan, és hátra intett. - Később találkozunk!
Utrech utcáin meglepően meleg volt. Biciklisek húztak el a komótosan gyalogló Ryan mellett, aki kabátját fél vállára dobva a Dómtoronyt kereste. Talált egy hidat, amin egy percre megállt, és megtámaszkodott a korláton. Öngyúktóját elgondolkodva forgatta a kezében, miközben figyelte a csillogó víz fodrozódását, és a híd alatt elhaladó kis csónakokat. A levegő alig mozdult, a part menti fák hallgatagon kísérték a csatorna útját. Ryan előhúzott egy cigarettát, és rágyújtott. Nem szokott sokszor hódolni e szokásának, de a tegnapi események után úgy döntött, megérdemli.
Tovább indult, és hamarosan megpillantotta a Dómtornyot.
Ha jól emlékezett, a démon régen említett valamit ezekkel a lényekkel kapcsolatban. Az emberek képzelete hozza létre őket, és a félelmükből táplálkoznak. Ha pedig a megérzése nem csal, akkor azt is tudja, honnan ered a pók-kultusz.
Átvágott a Torony előtti téren, a járőkelők lába előtt szürke galambok kacsáztak. Egy biciklis szitkozódva került ki két kergetőző kisgyereket, a harang pedig elütötte a tizenegyet. Ryan megkerülte a Tornyot, és elétárult úticélja. A zömök, szürke templom most is ott állt, a maga rejtélyes valójában. Ryan halkan belépett, majd megtorpant. Mit is kellene most csinálnia?
- Tegye a homlokára a kezét, és hajoljin meg! - csendült fel mögötte egy hang. Ryan megpördült, és egy középkorú, kövérkés nővel találta szembe magát. Ő lehetett a sekrestyés - már ha itt van ilyen. Mindenesetre engedelmeskedett, és meghajolt.
- Milyen templom ez? - fordult a nőhöz.
- Maga turista? - A nő göcögve felnevetett. - Ez egy görög kultusz temploma, Arakne tiszteletére építették a tizennyolcadik században.
Ryan pislogott.
- Arakne? De ő... Ő nem szembeszegült Athéné istennővel?
A nő ismét felkacagott, láthatóan jól szórakozott Ryan zavart tudatlanságán.
- Igen, de tőle is tanultunk így valamit. Ne engedjünk az elnyomásnak! Arakne számtalanszor segített a hívőinek, mikor egy zsarnok ellen fellázadtak. Ő a szabadság és a bátorság jelképe.
- Értem. - Ryan megvakarta a tarkóját. - Meséljen még! Hogyan szoktak zajlani a szertartások?
A nő áhítatosan végigsimított a sorba állított térdeplőkön, majd előrébb sétált. Ryan végigfuttatta tekintetét a mozikkal gazdagon díszített falakon, amik bal oldalon Araknét és Athénét ábrázolták, jobb oldalon a póknak bemutatott áldozatokat és a segítségével megnyert csatákat jelenítették meg.
Ryan megborzongott, még soha nem találkozott ilyen színes, és egyben komor hellyel.
A térdeplőkkel szemben magas szószék állt, körben szintén mozaik képek díszítették. Előtte keskeny oltár állt, azon egy szürkés, átlátszó üvegtál, körülötte öt gyertyaszál. Ryan gyanakodva szemlélte meg az elhelyezést.
Ha nem is szándékosan, itt valaki rituálét tartott - gondolta, miközben fél füllel hallgatta a nő magyarázatait, amik csak megerősítették a gyanúját. Megköszönte az idegenvezetést, és hosszú léptekkel elhagyta a borzongató templomot. Öt perc séta után megtalálta a Raak-ot, és leült egy előtte álló padra. Unalmában dobolni kezdett ujjaival a térdén, majd az órájára pillantott. Még van negyed órája. Hogy elüsse az időt, előhalászta kabátzsebéből a fülhallgatóját, és találomra kiválasztott egy listát. Five Finger Death Punch. Jó lesz az.
Legközelebb csak arra tért magához, hogy Tim megkopogtatta a vállát.
- Na, végre hogy itt vagytok! - pattant fel Ryan. - Carla, rendben vagy? - fordult a lány felé, aki egy elnéző mosollyal nyugtázta Ryan atyáskodását.
- Köszi, már jobban.
Beültek a vendéglőbe, ami eleget tett a hírének, és a vadászok jól belakmároztak. Egy óra múlva már a csatornát elhagyva a Kruisstraat-on lépkedtek egymás mellett. Húsz perces séta alatt visszaérnek a hotelbe, gondolták, addig kiszellőztetik a fejüket. Ryan előadta, mit tudott meg, és arra jutottak, felkeresik a szertartás vezetőjét. Tim szerint nyolcvan százalék az esélye, hogy kihívják rájuk a zsarukat, de meg kell próbálni.
Miközben a lakóházak között sétáltak, egy vékony hang ütötte meg a fülüket. Carla körbenézett, és az egyik házhoz vezető lépcsőhöz vette az irányt. Ryan és Tim összenéztek, majd vállat vonva követték a lányt. Carla egy szőle kisfiú mellett guggolt, aki halkan hüppögve ült a betonon.
- Hogy hívnak? - kérdezte épp Carla.
- Finn.
- Rendben, Finn. Nézd, ők itt a barátaim - mutatott a fiúkra. -, ők tudnak neked segíteni, rendben? - Carla egy bíztató mosoly kíséretében összeborzolta a gyerek haját, aki félénken viszonozta. - Várj egy picit, jó?
Carla Timhez és Ryanhez lépett.
- Találjátok ki, mi a baj.
Újabb vállvonás.
- Mumus van a szekrényében? - tippelt Ryan.
Carla megrázta a fejét.
- Pókok.