Menü

2016. június 18., szombat

4. Fejezet - Visszatértem!

Hi, Sweethearts!
Ünnepélyesen bejelentem, hogy visszatértem! Még nem tudtunk megegyezni anyával, de ennyi stresszel teli nap után igenis megérdemlem.
Egyszóval, folytatom a blogot, és remélem, tetszeni fog nektek az új rész, ezúttal Ryan szemszögéből :)

__________________________________________

Negyedik Fejezet - Ryan Matheson

Hollandia, Utrecht, 2021. 

Félhomály uralkodott a szobában. A sötétítőfüggönyök be voltak húzva, de épp csak annyira, hogy bár még lásson bent az ember, de a jótékony szürke felleg kellemesen beburkolja, ha aludni tér. Egy óra halk kattogása hallatszott, a hang körbejárta a kis szobát, bekukkantott a fekete sarkokba, végigsimította az árnyékok szélét, majd csendben megült az ágytakarón.
Egy kisfiú kuporgott alatta, lélegzete apró szuszogásként szállt a lepel alatti melegben. Remegett, de nem a hidegtől, az ablak nem is volt nyitva.
Félt.
Rettegett.
A hangok, amik esténként egyre gyakrabban csendültek fel a szoba másik oldala felől, a tompa fényű szemek, amik a szekrényből pislogtak rá, megfagyasztották a vérét, s a feltörni készülő kiáltást is a torkára forrasztották. Inkább elbújt a takaró alá, hogy ne lássa őket.
Anyukája nem hitt neki. Finn sírt, könyögött, mindhiába. Anyja csak mosolyogva megnyugtatta, hogy csak a képzelete játszik vele, nem kell félnie. Hisz' ő bátor kisfiú.
Ennek ellenére félt.
Rettegett.
Iszonyodott a résnyire nyílt szekrényajtók közül figyelő rideg, kegyetlen szemektől. Sokan voltak, rengetegen. Apró, pici szempárok vizslatták kiéhezetten minden éjjel, és Finn sírva feküdt le aludni. Volt, hogy dúdolt magában, csak hogy ne hallja a kaparászást, a halk kattogást. Néha annyira belemerült a könnyektől áztatott dalba, hogy sírva-dúdolva aludt el a takaró alatt, s másnap anyja mit sem sejtő mosollyal keltette fel, beengedve a reggeli verőfényt, ami elűzi az éji sötétet, s a sötéttel együtt a szörnyeket is.

Hollandia, Utrecht, 2021. 03. 16. (péntek)

A hotelszobát halk horkolás töltötte be. A napsugarak csak vékony csíkokban kúsztak be a függönyök között, egy szemtelen fénypászma éppen az alvó Ryan szemébe tűzött. A mágus ennek ellenére nem zavartatta magát, hason elterülve aludt, mint akit kiütöttek. Igazából... ez annyira nem is állt távol az igazságtól. Tegnap este, mikor visszafele sétáltak Hellway-be, három férfi támadta meg őket. Valószínűleg a Wintershillből szöktek meg, mert egyikük felismerte Ryant. Részegen pénzt akartak tőlük kérni, majd mikor nem kaptak, megtámadták őket, de ő és Tim elég gyorsan lerendezték a helyzetet, bár egyiküknél kés is volt, de Timothy elég jó volt közelharcban. Ő már annyira nem, így kapott egy jókora ütést, aminek köszönhetően kellemetlen fejfájással ébredt. Nyögve tornázta magát ülő helyzetbe, és kezével megdörzsölte a tegnap este emlékéül a homlokán maradt púpot. Felszisszent, és az órára pillantott.
Reggel tíz? Korán van még.
Visszahanyatlott a párnájára és ismét elaludt.
Azonban békés regenerálódása nem tartott sokáig, fél óra múlva hangos dörömbölésre ébredt. Illetve, neki dörömbölésnek hatott, de valójában csak Carla akarta felkelteni az álomszuszékot.
 - Ryan! Öhm... Bejöhetek? - hallatszott az ajtó túloldaláról. Ryan a fejére húzta a takarót, a biztonság kedvéért még a párnát is a fülére nyomta.
 - Ryan, ébren vagy? Bemegyek, jó?
Ryan bosszúsan szuszogott bele a párnájába. Egy perc nyugta nem lehet a mágusnak? Kikecmergett az ágyból, és a szekrényhez sétált, hogy mégse egyszál alsónadrágban nyisson ajtót a lánynak, de elkésett. Carla bekukucskált az ajtón, tekintete az üres ágyra, majd a félmeztelenül álldogáló férfira siklott. Felsikoltva kapta szeme elé a kezét.
 - Úristen, Ryan! Vegyél magadra valamit! - kiáltott mérgesen a srácra. - Miért nem szóltál, hogy ne jöjjek be? - próbálta számonkéréssel leplezni zavarát.
 - Mert nekem nem baj, ha így látsz - vont vállat Ryan, majd komótosan öltözködni kezdett. Fehér póló, fekete farmer - csak a szokásos. Illetve majdnem, mert most elfelejtett zoknit venni. Carla a biztonság kedvéért hátat fordított. Ryan röhögve megkocogtatta a vállát, mire a lány összerezzent.
 - Tim?
 - Ő már ébren van. Kicsit korábban sikerült kivakarni az ágyból, mint téged - öklözött Ryan vállába Carla, majd lepillantott a lábára. - Zokni, cipő? - emelte meg szép ívű szemöldökét.
 - Upsz - foglalta össze Ryan, majd magára rángatott egy fekete zoknit és a bakancsát. - Mehetünk.
Ezzel az étkező felé vették az irányt. Egész csinos szállodát találtak a szomszéd városban, de Ryan már arra sem emlékezett, észak fele mentek, vagy délnek. Keletről és nyugatról már ne is beszéljünk. Tim lent terpeszkedett a hall-ban, elmerülve az újságolvasásban.
 - 'Reggelt! - intett az érkezőknek, épp csak felpillantva az újságból. - Gyertek ide! - kapta fel a fejét pár perc múlva. Ryan átkukucskált a válla felett, miközben egy gofrin csámcsogott. Tim vetett egy megsemmisítő pillantást az ölébe hulló morzsákra, majd rábökött egy cikkre. - Nézzétek! Találtam egy hirdetést egy eladó házról. Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de szerintem király csapat vagyunk. Szóval mi lenne, ha lenne egy főhadiszállásunk? -Tim félve sandított fel barátai arcára, akiket bár még egy hónapja sem ismer, egészen a szívéhez nőttek.
 - Mhmm. - Ryannek tele volt a szája.
 - Szerintem nem rossz ötlet - dobta hátra vörös loboncát Carla. - Hol van?
 - Amszterdamban.
 - Én is ott lakok! Legalább nem kell annyit cuccolni. Ryan, neked mi a véleményed a költözősdiről?
 - Amúgy is mindig becsórom magam valakihez, vagy szállodában alszok, szóval én benne vagyok. Legalább lesz egy biztos hely, ahonnan nem dobnak ki, mert nem fizettem ki tovább a szobát.
Carla nagyokat pislogott.
 - Hogy te mekkora csóró vagy!
 - Kösz a bókot - biccentett Ryan. - Amúgy Tim, hol is vagyunk?
 - Utrecht-ben, Helwegtől keletre. Nem mentünk messzire, de ha költözni akarunk, kell egy járgány - fejtette ki Tim. - Végülis, nem mászkálhatunk keresztül minden motyónkkal Hollandián.
 - Igaz - biccentett Carla.
 - Ebben lehet, hogy tudok segíteni - kapta fel a fejét Ryan.
 - Hogyan? - pillantott rá Carla, erősen kételkedett, hogy Ryannek telik egy autóra. Vagy biciklire. Vagy görkorira, legrosszabb esetben.
 - Meglátjátok, csak adjatok egy percet! - somolygott Ryan titokzatosan, majd előhúzva telefonját arrébb sétált. Egy ideig hevesen gesztikulált, majd csak negédesen mosolygott, és legalább ezerszer köszönetet mondott. Mikor visszatért, arcára elégedett vigyor költözött.
 - Megvan a kocsi!
 - Na, erre kíváncsi leszek! - fonta karba a kezét Carla. - Mesélj!
Ryan leült Tim fotelének a karfájára.
 - Asszem két éve volt, hogy egy vagyonos pasasnak megmentettem a kislányát egy kopogószellemtől. Ártalmatlan kis lény volt, de nagyon be voltak tojva. - Ryan megdörzsölte brostás állát. - Nos, a lényeg, hogy jönnek nekem eggyel, így most behajtottam a tartozásukat - zárta le a mondókáját egy széles karlendítéssel, sikeresen kiverve az újságot Tim kezéből.
Carla lehajolt, hogy fölvegye, ám megakadt a szeme egy címen. Felemelve a papírt beleolvasott a cikkbe.
 - Tudtátok, hogy kétezer éves a város? Ez elég menő!
 - Kétezer? Azta. - Ryan nem osztotta a kulturális lelkesedést, de Carla ezt nem vette észre.
 - Azt írja, egy római gázló védelmi erődjéből épült ki. Akkor biztosan van sok turisztikai látványosság. Nem nézünk egy kicsit körül? - Carla szeme izgatottan csillogott.
 - Nem - vágta rá egyszerre a két fiú.
 - Srácok, nemár! Akkor megyek egyedül.
 - Jó. - Ryan felállt, hogy szerezzen még magának gofrit, Tim nagyot nyújtózott.
 - Egek, kell egy kávé.
 - Hogy lehettek ennyire... Ahh! - Carla megpördült és elcsattogott. Ryan egy pillanatra megsajnálta, aztán eszébe jutottak az unalmas osztálykirándulások, amiket ilyen helyeken szoktak tenni, és megrázkódott. Nem, akkor se menne el, ha fizetnének érte. Közben Tim is eltűnt valahova, így ő egyedül maradt a reggelijével. Tim ötlete járt a fejében, hogy költözzenek össze. Nem igazán tudta eldönteni, hogy örüljön-e a srác felvetésének vagy nem. Bírta Timet, egy picikét Carlát is, de valahogy félt, hogy huzamosabb ideig együtt lakjon velük. Nem egy könnyű személyiség, mi lesz, ha az agyukra megy?
Megrázkódott.
Bele kell vágnia, nem riadhat vissza az ismeretlentől. Évek óta nincsen otthona, igazi barátai, most pedig itt a lehetőség. Carla és Tim előtt pedig még nem is kell titkolóznia, miért sós az ablakpárkány, és miért nem issza cukorral a kávét.
 - Ryan! - Carla hangja csendült fel mögötte.
 - Mondjad, szivem! - Ryan nem fordult hátra, koncentrált, hogy ne öntse félre a kávét.
 - Öhm... Kimegyek a városba. Ebéd után visszajövök, de ha elmentek, írjatok sms-t, vagy mit tudom én. Csak nem akarok úgy itt állni, hogy hol a fenében vagytok, rendben?
 - Ahham. - Ryan nem volt túl közlékeny. - Jó városnézést!
 - Kösz - mosolyodott el Carla, majd kisétált a hotel ajtaján.

 - Szív egyes! - csapta le a kártyát az asztalra Tim, győzedelmesen vigyorogva. - Megint vesztettél, Ryan.
Ryan tettetett dühvel csapta le a pakliját.
 - Nemár! Most keverhetem újra a lapokat! - Kezét a homlokára tette, mintha ájuldozna, Tim megmosolyogta a színjátékot.
 - Még egy kört?
 - Jöhet. Ezúttal egyenlítek! - szórta ki a lapokat Ryan.
 - Szeretnél!
Ekkor megcsörrent a telefon, Ryan a zsebéhez kapott. Csodálkozva meredt a képernyőre, amin Carla neve villogott.
 - Vedd már fel! - sürgette Tim.
 - Szasz, Carla, mi a helyzet? - Ryan igyekezett érdeklődést mutatni a városnézés felé, de a lány hangját hallva lefagyott az arcáról a mosoly.
 - Ryan, elég nagy gáz van... Azonnal ide kell jönnötök!
 - Mi... Mi történt?
 - Halottak... Nem tudtam mit tenni...
 - Carla, mi történt? - vette át a telefont Tim, mivel Ryan láthatóan nem volt képes semmit kiszedni a lányból. Őt is megdöbbentette a lány sírástól remegő hangja.
 - Lejöttem egy csoporttal a régi alagutakba, csatornákba, fene tudja, mik ezek. És ott... ott volt valami, egy hatalmas árnyék, és a sor elejéről csak sikoltások hallatszottak... Elszaladtam, de nem találom a kiutat... Ez a valami még mindig itt van, hallom! Most elbújtam, de meg fog találni... Tim, rettenetesen félek! Mindenki... Mindenki meghalt... Az én hibám...
 - Hé, Carla, nyugi! Hol mentetek le? Érted megyünk, hallod? Csak mondd el, hol vagy, és ne mozdulj, hátha máshol nincs térerő!
 - A templomnál jöttünk le, amelyik olyan furcsa, nem katolikus... Mögötte van egy boltíves lejáró...
 - Rendben, sietünk! Ne mozdulj, rendben?
Carla szipogva bólintott, aztán eszébe jutott, hogy ezt a fiúk nem látják. - Rendben! - válaszolt elhaló hangon, és kinyomta a telefont.
Ryan aggódva pillantott barátjára.
 - Na?
 - Indulunk! - pattant fel Tim, és a szobája felé vette az irányt.
 - De hova? - kiáltott utána Ryan.
 - Útközben elmondom! Hozz zseblámpát!
Öt perc múlva futólépésben távolodtak a hoteltól, Ryan, kezével ellenzőt formázva a tűző nap ellen, az utat fürkészte, hogy taxit fogjanak. Gyalog soha nem érnek oda.
 - Hé, taxiii!
A két fiú bevágódott a kocsiba, és egyszerre bemondták a címet. A sofőr a gázra lépett, hallotta utasai zaklatott hangján, hogy sietnie kell. Sorra suhantak el mellettük a magas, keskeny házak, egyetlen csupaszín folttá olvadva össze. Egy darabig akadálytalanul utaztak, Tim zaklatottan dobolt a térdén ujjaival, miközben halkan elmondta Ryannek, mi történt. A fiú homlokát a hideg ablaknak támasztotta, feje minden bukkanónál keményen az üvegnek csapódott, tetézve az amúgy is erős fejfájását. Hirtelen a taxi lefékezett, csikorogva farolt ki a sétálóutca bejáratánál.
 - Sajnálom, csak eddig tudom hozni önöket...
Ryan a kezébe nyomta a viteldíjat, majd otthagyták a csodálkozó férfit.
Sűrű bocsánatkérések közepette törtek utat maguknak a turisták tömegében, a házak teteje felett a templomtornyot keresve.
 - Ott van! - mutatott a csatorna túloldalára Tim, mire Ryan megtorpant.
 - Nem lehet igaz...
 - Gyere!
Tim a folyó széléhez rohant, majd leugrott a betonfal tövébe. Lába előtt lustán hömpölygött a majd' öt méter széles vízfolyam. Egy pillanatig mérlegelte, hogy beleugorjon-e, de ekkor méltatlankodó kiáltás harsant, amit dühős szitkozódás követett. Ryan evezett elé egy keskeny csónakkal, heves kézmozdulatokkal jelezve, hogy ugorjon át, közben hátrakiáltott a csónak gazdájának.
- Élet-halál kérdése!
Tim lendületet vett és ugrott. Szerencsére nem borultak a vízbe, de a térde még sokáig fog emlékezni erre a kalandra. Őrült tempóban evezni kezdtek, a túlodalon egy másik halász kezébe nyomták a csónak kötelét és rohantak tovább. Árnyas fákkal szegélyezett térhez értek, középen magasodott a templom. Égig érő homlokzatát kőfaragványok díszítették, díszes tornya körül cakkos szélű korlát futott. Az egész lénye tekintélyt parancsolt. Ám egyvalami nem stimmelt. A torony tetején ezüst kereszt csillogott, ők pedig nem ezt keresték.
 - Francba! - káromkodott Ryan, és lerogyott egy padra. - Hol van az a szaros templom?!
 - Ez... Ez a Dómtorony - lihegte Tim. Az oldalát fogva kiszemelt magának egy járókelőt, hogy útbaigazítást kérjen. Az idős hölgy készségesen elárulta, hogy a katolikus templom mögött találják - de elég ferde szemmel nézett rájuk.
Valóban ott állt a templom a másik árnyékában elrejtőzve, és Ryan még soha ehhez hasonló épületet nem látott. Kívül sima, szürke kockák építették fel, semmi cifra vagy díszítés, ám mikor betekintettek a belsejébe, színes mozaikképek csillantak meg a napfényben. Megtalálták a boltíves lejárót, széles vaskapu zárta le. Szerencsére nyitva volt.
 - Tartsd nyitva a szemed! - suttogta Tim, majd felkattintotta a zseblámpát. Nedves, barna téglákból épült falak tűntek fel előttük, néhol pókháló lengedezett.
Ryannek egyre erősebb kétségei voltak a mentőakcióval kapcsolatban. Egyáltalán nem tudják, hol van Carla, és ha bele is futnak a hullákba, mi gátolja meg, hogy ők is melléjük kerüljenek?
Megborzongott az alagútban áramló hideg levegőtől.
Segíteniük kell a lányon.
Lámpájával végigpásztázta a falakat. Nem volt kivilágítva az alagút, és meglehetősen szűk is volt. Épp hogy két méter magas, de oldalt befelé hajolt, így csak középen fértek el kényelmesen.
Hihetetlen, hogy vannak, akik önszántukból lejönnek ide - gondolta.
Hamar egy elágazáshoz értek, így leguggolva vizsgálták a talajt. Sok lábnyom a bal oldaliba vezetett, volt, amelyik egészen beleszáradt a talajon álló sárba, olyan régen keletkezett. Így hát azon az úton indultak el, de előtte Tim egy fehér krétával megjelölte, hogy merről jöttek. Nem akart eltévedni. Hátuk mögül eltűnt a lejáró fénye, a teljes sötétet csak a két lámpa tompa fénye törte meg. Minden ziháló lélegzetvételük fülfájdítóan hangosnak tűnt, aminek Ryan nagyon nem örült. Itt lehetetlen rejtve maradni, a gyilkos simán rájuk talál...
Már a sokadik elágazásnál kellett választaniuk két út között, ám ezúttal Ryan felfedezett valamit. Bár a tömeg lábnyomai jobbra vezettek, a bal járatban egészen a fal mellett halvány, megtört lábnyomok húzódtak. Mintha valaki nem akarta volna leleplezni magát azzal, hogy nyomokat hagy a sárban.
 - Tim, erre! - egyenesedett ki Ryan ropogó derékkal. Végre nyomon vannak, biztos volt benne, hogy Carla hagyta a nyomokat.
Időtlennek tűnt a séta a föld alatt, Ryan nem tudta volna megmondani, mennyi ideje vannak lent. Egy ideje nem vált ketté a járat, így félve Timre tekintett.
 - Szerinted meghallja, ha kiáltunk?
Tim vállat vont.
 - Próba cseresznye.
Így hát kiáltottak.
 - Carlaa!
Füleltek, de semmi válasz, csak egy halvány visszhang. Tovább sétáltak, az egyre csúszóabb sárban ügyelve minden lépésükre, majd ismét megálltak.
 - Carlaaa! Itt vagy?
Ezúttal választ kaptak.
 - Ss! Ide, gyorsan!
A fiúk zavarodottan néztek össze, kiolvasva a másik tekintetéből, hogy nem a képzeletük játszott velük. Óvatosan tettek egy-két lépést előre, mikor Tim kezét megragadta valami. A fiú kishíján felordított, de meglátta Carlát, ahogy oldalról integet. Egy apró rés mögött egy kis terem tárult fel, valószínűleg őrszoba lehetett. A fiúk bepréselték magukat a résen, Carla a szájukra tapasztotta a kezét.
 - Itt van! - suttogta.
 - Mhhmicshmmmdahm? - próbált beszélni Ryan, de a lány keze megakadályozta benne.
Carla egy-egy, a falon lévő réshez vezette őket. Ki lehetett látni a folyosóra anélkül, hogy az arra járó észrevette volna őket. Carla mutogatta, hogy füleljenek. Ryanék hamar meghallották a halk neszeket, a kaparászó lábak hangját és valami furcsa, halk csattogást.
Tim csupa kérdéssel a tekintetében fordult Carla felé, aki mozdulatlanságra intette.
A lény közeledett.
A három démonűző a hidegtől és a feszültségtől remegve tapadt a falhoz, várva, mikor múlik el a veszély. Eloltották a zseblámpákat, így csak halvány árnyalakot tudtak kivenni a kanyarban felbukkanó lényből. Ám ez is elég volt, hogy Ryannek a torkába ugorjon a szíve és zaklatottan hörögve a földre rogyjon. Carla azonnal odaugrott, hogy befogja a száját, de elkésett. Tim meghátrált a faltól, a lény megtalálta őket.
 - Srácok...
 - Jézusom...
 - Ryan, mit csináljunk?
 - Tim, segíts!
 - Basszameg...
A lény rávetette magát a résre, de nem fért be. Hörögve és csattogva toporzékolt a lyuk előtt, míg Ryan egészen a leghátsó sarokig kúszott.
Carlának elfogyott a türelme.
 - Tim, csinálj valamit, vagy megetetlek vele!
 - Csinálnék én, de elárunád, mit?!
Dühösen előrántotta nadrágjából a coltot.
 - Ha szólok, futunk, rendben?
Ryan nyöszörgött.
 - A kurva életbe...
 - Hallod, Ryan? Futunk!
Carla nagy nehezen talpra rángatta a termetes srácot.
A szörny morgása elnyomta a fiú káromkodását.
 - Három... - számolt vissza Tim, és közelebb lépett a kijárathoz. - Kettő... - A szörny karmos, vékony lábaival a fiú felé kapott. - Futás! - ordított Tim, és egymás után lőtt hármat a lényre, aki sikoltva hanyatlott hátra. Tim, Carla és Ryan egymás után kirontottak a lyukon és lámpáikat felkapcsolva eszeveszett rohanásba kezdtek. A szörny hörögve, halálra sebzetten üldözte őket. Carla megcsúszott, mire Tim talpra rángatta, s a fehér krétajeleket követve keresték a kijáratot. A lény a sarkukban lihegett, a hajszának egyáltalán nem volt biztos, hogy jó kimenetele lesz. Közelebb ért, Carla felsikoltott, de futott tovább. Fény tört be az alagútba, megtalálták a kijáratot! Amint a szörny a fénybe ért, megtorpant, és a három menekülő kimászott a lépcsőn. Bevágták a kaput és rákattintották a lakatot, majd lihegve elterültek a betonon.
 - Megúsztuk! - suttogta Carla, szorosan Timhez bújva. Remegett a félelemtől.
Ryan sápadtan feküdt mellettük.
 - Miért, Istenem? Miért pont pókok?!

5 megjegyzés:

  1. Uramatyám *o* De imádom és miért, Babu? Miért itt kellett abbahagynod?
    Ennél jobb blogot nem is találhattam volna, és nagyon de nagyon örülök, hogy olvashatom ♥
    Ha esetleg kiadatnád könyvbe tuti, hogy megvenném :3
    Sose hagyd abba az írást, mert ez pont neked való, egy tehetség vagy ☺♥
    Tűkön ülve várom a következő fejezetet ♥

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Telány, telány, megríkattál:3 Annyira kellett most ez a bíztatás,nagyon-nagyon köszönöm Neked <3
      Igyekszem a következő résszel :)
      Ölel: Babu

      Törlés
  2. Azt hiszem nevezhetjük ezt annak amikor a főnix feltámad a hamvaiból :)
    Imádtam mind mindig és alig várom a folytatást ^^

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszett :)
      Ha minden igaz, szombatra hozom a következőt, bár most kisebb összetűzésbe keveredtem Ryannel. Vagyis inkább az öccsével. Spoiler.
      Neked pedig sok sikert a "költözéshez"! :D
      Pussz: Babu

      Törlés
    2. Ui.: Megtisztelő a hasonlat :D

      Törlés