3. Fejezet

Hi, Sweethearts! ♡

Végül csak közzéteszem ezt a részt, mégha csak kb fél óra marad is a napból :''D Az a nagy helyzet, hogy mikor kedden visszautaztam a koleszba, otthon hagytam a telefonom, benne a befejezetlen résszel... úgyhogy ma egész este a telefonomat kerülgettem és mindig írtam egy kicsit, így mostanra sikerült végeznem. Remélem, hogy bár kissé összecsapott lett a vége, nem lesz sokkal rosszabb olvasni, és tetszeni fog Nektek! ^^

A következő fejezet Ryan szemszög lesz, ezt a fejezet lezárásánál előre is vetítettem (mivel a szavazásban ő lett a második), és Tim múltjából is kaptok egy szeletkét ebben a részben.

Egyszóval, jó olvasást, éjjeli baglyocskáim ;)

All the love, Babu

__________________________________________

Harmadik Fejezet - Timothy Winchester

A pisztoly elsült, hangja visszhangot vetett a magas házak között. A szellem megremegett és sikoltva szertefoszlott, a nő levegőért kapkodva zuhant a nedves talajra.
Tim leeresztette a fegyvert.
Ryan és Carla zihálva torpantak meg mellette.
- Gratulálok! - mordult fel Ryan. - Ezt mégis miért kellett?! - fordult villámló tekintettel Tim felé.
- Valakinek meg kellett állítania! Ha nem teszek semmit, megöli a nőt! - vágott vissza Tim, a két férfi farkasszemet nézett.
- Hé, Fiúk! Azonnal szálljatok le egymásról! Ha nem vettétek volna észre, van fontosabb dolgunk is!
Tim szeme elől eloszlott a düh vörös köde, s a szökőkútnál térdelő nő felé fordult. Csodálta Carla hidegvérét, amivel a helyzetet kezelte, s egyben nem értette, Ryannel hogy sikerült ennyire felhúznia. A lányt követve az áldozathoz sietett, miközben Ryan magában motyogva körbejárta a kutat.
Letérdelt a reszkető nő mellé, akihez Carla suttogott megnyugtató szavakat. Látszólag nagyon megviselte a támadás, arcán sós könnyek patakzottak, miközben kezével nedves szoknyája szélét markolászta.
Tim füttyentett Ryannek, hogy adja oda a kabátját, amit a szőke egy kelletlen fintor kíséretében oda is hajított, majd ismét mormogva a víz fölé hajolt. Timothy a nő vállára terítette a baonkabátot, majd felállt és Ryanhez lépett. Hagyta, hadd vígasztalja Carla a nőt, ő itt úgysem tudna sokat segíteni, lévén szokása, hogy mindig kimondja a kegyetlen igazságot.
- Mit találtál? - kérdezte a gondolataiba merülten vizsgálódó démonvadászt.
- Nem sok mindent - túrt a hajába Ryan, miközben háttal a szökökút kávájának dőlt. - Biztosan szellem tette ezt vele - bökött állával a nő felé -, de nem túl erős. Az is biztos, hogy bosszúálló szellem, de nem tudom, miért tenné ezt... apropó indok, találtatok Carlával összefüggést az esetek között?
Timothy elgondolkodott, hirtelen érte Ryan kérdése.
- A szellem minden alkalommal víz közelében támadott és mindegyik áldozat megfulladt - kezdte sorolni. -  Széthullóban volt a családjuk... - elbizonytalanodott. Lehet, hogy ez lenne a kulcs?
Ryan felkapta a fejét.
- Ez lesz az! - rápillantott ezüst karórájára. - Egy óra múlva találkozzunk a Malom hotelban! - nevezte meg a városközpontban álló legnépszerűbb szállót, majd sarkon fordultva hosszú léptekkel elsietett.
- Hé! Mi van? - kiáltott utána Timothy értetlenül. - Most meg hová mész?!
- Információért! - kiáltotta vissza Ryan, mire Tim bosszúsan fordult el.
Sziréna harsant, s a szomszéd város kórházának mentőautója gördült be az utcába. Két férfi pattant ki a kocsiból és a földön kiporgó nőhöz léptek. Tim csak távolról figyelte a jelenetet, ahogy pár kérdést feltesznek Carlának, aki a fejét rázza. Valószínűleg azt kérdezték tőle, itt volt-e, amikor a baleset történt, látta-e, stb. Végül a mentősök a betegre fordították figyelmüket, így Tim odalépett Carlához.
- Hogy van? - kérdezte halkan, mikor a lány felállt a nő mellől.
- Nem túl jól - rázta meg a fejét Carla. - Valószínűleg sokkot kapott, egy perce fel is hívtam a mentőket - nézett le a nőre.
- Mondott valamit? - követte Tim a pillantását.
- Valami Carlosról magyarázott, hogy azonnal vissza kell mennie hozzá, és folyton azt hajtogatta, hogy mennyire sajnálja. Hiába próbáltam, többet nem lehetett kihúzni belőle...
A mentőautó szirénázva elindult, pár perc múlva hangja elhalt a sötétlő estében.
- Értem. Mindenesetre nem veszíthetjük szem elől, a szellem újra próbálkozhat a megölésével - szögezte le Tim.
- Tényleg - döbbent rá Carla. - De nem loholhatunk mindig a nyomában, s amíg ilyen állapotban van, addig főleg nem - A lány beszéd közben leült a szökőkút szélére és kezét a vízbe lógatta.
Tim mellé telepedett.
- Ki kéne találni, hogy mi alapján választja ki az embereket - sóhajtott Tim. Magában összefoglalta párszor, hogy miket tudnak, de nehéz volt összekötni a dolgokat. Ha jobban belegondolt, az egyetlen használható információ a halál módja volt. A szellem most is egy szökőkút vizébe próbálta belefojtani a nőt...
Tim szeme elkerekedett a felismeréstől.
- A víz! - kiáltott fel hangosan, mire Carla értetlenül meredt döbbent arcára. - A szellem a vízen át közlekedik - magyarázta meg Timothy. - Stellát a csatornánál, Sabrinát a hídnál ölte meg, most meg a szökőkútnál akart gyilkolni.
- Mindegyik vízben tud közlekedni, aminek köze van a tengerhez! - folytatta Carla lelkesen a felfedezéstől.
- Igenigen! Akkor a halálának köze kell legyen valamilyen módon a vízhez... - fűzte tovább Tim, majd megakadt. Lehet, hogy megfulladt, de mikor és hol? És ami a legfontosabb: hogyan? Erőszakkal tették ezt vele, és most felkutatja a felmenőket? Nem, az nem lehet. A két családnak nem volt köze egymáshoz, Stelláék britek voltak, Sabrináék amerikaiak... de akkor mi lehet a kapocs?
Tim belefáradt az elméletek gyártásába, s ezt egy hatalmas ásítással adta a világ tudtára.
- Menjünk a hotelba, hulla vagyok... - állt fel, majd dzsekijét összehúzva magán elindult az úton visszafele. Carla utána szaladt és egy darabig némán lépkedtek egymás mellett. A nap közben teljesen lement, a csípős, tenger illatú esti szél felborzolta Tim gesztenyebarna tincseit. Megrázkódott a hidegtől és zsebébe süllyesztette a kezét. Carla arcát sáljába rejtve követte, haja kócosan követte a szél szeszélyes játékát. Lépteik halkan koppantak a csendben, amit csak a kutyák ugatása tört meg.

- Tim - szólította meg Carla. - Ryan hol van?
- Elvileg információért ment, így a Malom hotelban találkozunk - motyogta Timothy.
- Áhh, oké.
Ismét csend telepedett rájuk.
- Carla - szólalt most meg Tim.
- Hmm?
- Te hogyan leveredtél ebbe az egészbe? Mármint... honnan kaptad a képességed?
Carla csak rövid hallgatás után válaszolt.
- A nagyanyám médium volt. Miután édesanyám meghalt, ő nevelt fel.
- Oh... sajnálom.
Carla száján kicsúszott egy rövid kacaj.
- Kösz.
- De legalább a nagyid jófej volt? - próbálta oldani Timothy a feszültséget. Nem akart ilyen kellemetlen témára rákérdezni.
Carla mostmár határozottabban felnevetett.
- Miazhogy! Miután látta, hogy én is médium vagyok, elkezdett tanítani.
- Tényleg?
- Bizony, jó kis sötét varázslatokra...
- Mi, a nagymamád gonosz volt? - Timnek nagyon rossz érzése támadt. Ez a sok összefüggés nem lehet véletlen. Angela és a titokzatos nagyi körülbelül egy időben születhettek, mindketten a rossz oldalt választották... végül is, mialatt ő visszatért, Angela meg is házasodhatott...
- Ő nem így gondolta, de én igen - válaszolt Carla. - Ezért elszöktem, s így kerültem Amszterdamba, ahonnan ide hoztak. Ott álltam a saját lábamra és tudtam kamatoztatni néhány trükköt...
Timothyt egyre jobban érdekelte a lány története.
- És miből tudtál megélni? Úgy értem, te még elég fiatal vagy, vagyis... - Tim zavartan söpörte hátra a haját, amit a szél a szemébe fújt.
- Igazad van, még csak huszonegy éves vagyok, de találtam egy könyvtárat, ahol volt szabad állás, így ott dolgoztam. Na és te? Hogy hozott össze a sors a túlvilággal?
Tim elfintorodott. Carla nem is tudta, a túlvilág megnevezéssel mennyire beletrafált a dolgok közepébe.
- Mit mondhatnék? Huszonöt éves vagyok, kamasz koromban pár barátommal keveredtünk bele a démonűzősdibe. Akkor vittek a Wintershillbe, amikor az egyik akciónk alkalmával egyikük áruló lett.
- Mi történt? - kerekedett el Carla kék szeme.
- Tudod, erről most nehéz beszélnem... - próbálta Timothy lerázni a lány érdeklődését. Fájt az emlék felidézése, még ha nem is a teljes igazságot mondta el neki. Oh, közel sem mondott el mindent…

Miután a beszélgetés holtpontra jutott, a maradék utat csendbe burkolózva tették meg
Tim gondolatai Angela és Carla múltja körül jártak, kereste az összefüggéseket. Egyre biztosabb volt benne, hogy Angela és a titokzatos nagymama egy és ugyanaz a személy. Akkor talán még mindig él. Tim arcára kárörvendő mosoly kúszott. Ha megtalálja, lesz egy-két keresetlen szava a némberhez.
Pár perc múlva megérkeztek a hotelhez. Egy kis udvar terült el előtte, a szürke estében a ház előtt álló padok és fák torz árnyékot vetettek a széltől zizegő fűre. Halk lárma hallatszott ki az ajtón, az ablakokon fény szűrődött ki. A ház homlokzatán cirkalmas betűk hirdették a hotel nevét, mely mellé egy kis malom ábráját festették.
Carlát és Timet az ajtón belépve kellemes meleg fogadta. Sárga fényű lámpák világították meg az előszobát, a fotelek most üresen ásítottak. Tim azonnal birtokba vette az egyiket, kis nézelődés után Carla is követte.
- Most mi lesz? - fordult Timhez.
- Megvárjuk Ryant - felelte csukott szemmel a fiú.
Carla azonban nem tudott tétlenül ülni.
- Addig veszek ki szobát, rendben?
- Tőlem...
Carla kis idő múlva három kulccsal tért vissza, s lehuppant egy fotelbe. Tim továbbra is behunyt szemmel pihent. A portás néha bizonytalanul feléjük pillantott, biztosan nem tudta, hogy mire várnak ott ilyen későn. Carla előhúzta sebéből a telefonját, próbálva elűzni az unalmat, Timothy elszundított mellette.
- Well, helló! - hangzott fel Ryan hangja, azonnal kizökkentve Timet az álmos kábulatból.
- Na végre - csúszott feljebb az ülésen. - Kiderítettél valamit?
A szőke démonvadász láthatóan vidám volt.
- Miazhogy! Megtaláltam, hogy mi kapcsolja össze az áldozatokat.
Carla kíváncsian hajolt előre.
- Egy kicsit elbeszélgettem a helyiekkel, hogy mit tudnak a két családról és elég érdekes dolgokat hallottam. Gondoltátok volna, hogy Stella munkamániás, Sabrina pedig alkoholista volt?
Tim megdöbbent.
- Alig foglalkoztak a gyerekükkel, amit - folytatta Ryan - ugye Bradley is elmondott neked - bökött állával Tim felé.
- Ezek szerint - szűrte le Carla a lényeget - a szellem azokat az anyákat keresi, akik elhanyagolják a kisfiukat?
- Nagyon úgy tűnik - bólintott Ryan, állát kézfejére támasztva.
- Mi is kiderítettünk valamit - szólt közbe Tim. - A szellem a tengervízen át közlekedik. Így a mai áldozat - apropó, ki kéne deríteni, hogy hívják - a kórházban biztonságban van. De ha kiengedik, mindenképpen szemmel kell tartanunk - vázolta a feladatot.
- Akkor egy olyan múltbéli eseményt kell keresnünk, ahol a szellem teste megfulladt? - kérdezte Ryan.
- Minden bizonnyal.
Csend.
- De hogyan kapcsolódhat ehhez a gyilkosság oka? - tapintott rá egy logikai hibára Carla. - Miért pont az ilyen nőket keresi?

- Fogalmam nincs - vont vállat Ryan.
- Holnap visszamehetnénk a könyvtárba - vetette fel Tim. - Ma csak a közelmúltban történt haláleseteket néztük át, de mi van akkor, ha ez sok-sok évvel ezelőtt történt?
Ryan és Carla bólintott.
- Most viszont muszáj aludnom... - állt fel Timothy nagyot ásítva. Carla passzolt neki egy kulcsot, s felballagtak az emeletre. A három ajtó egyszerre csukódott be mögöttük, a hotelre ismét csend telepedett.

Olaszország, Corinaldo, 1970. 07. 19. (Vasárnap)

Az olaszországi kisvárosra leszállt az este, a nyári nap utolsó sugaraival csiklandozta a kis kőházak falát. Az eddig a hatalmas meleg miatt néptelen utcák most élettel teltek meg, lárma halk zsivajnak tetszett a házakban maradóknak.
Ilyen volt az egyik hotelszoba ágyán egymásba gabalyodva fekvő két fiatal is.
- A munkára kéne koncentrálnunk... - suttogta Timothy két szenvedélyes csók között a partnere nyakába. A lánynak hosszú, sötétbarna, már-már feketébe hajló haja lágy hullámokban terült szét a lepedőn, ahogy két vékony lábát Tim dereka köré fonta.
- Ne siess annyira - búgta kéjesen, majd piros száját Timére tapasztotta. A fiú viszonozta a csókot, két kezét megtámasztotta a lány feje mellett.
A szobában megült a fülledt meleg, amit most a két fiatal is tovább fűtött. A csók befejeztével Tim oldalra gördült, karját feje alá hajtotta, s szuszogva meredt a plafonra.
- Tudod, Angie... - kezdett bele, de nem tudta, hogyan folytassa. Szerette volna elmagyarázni a lánynak a helyzetet, de képtelen lett volna a szemébe nézni. A lány fejét Tim mellkasára hajtotta, ujjával finoman köröket rajzolgatott rá.
- Mondjad - bíztatta szórakozottan a folytatásra.
Tim összeszedte a gondolatait, s megfogta a lány a mellkasán kalandozó kezét.
- Figyelj, Angie. Tudom, hogyan érzel irántam és hidd el, nagyon szeretném ugyanezt hinni - a lány keze megmerevedett -, de amit csinálunk, az helytelen, te is tudod.
Angie nem reagált, Tim zavartan folytatta.
- Ha együtt dolgozok veled, szinte mindig itt kötünk ki, pedig még nem is tisztáztam az érzéseimet veled kapcsolatban, de ez elvonja a figyelmünket a valódi problémáról.
- Ki akarsz dobni? - csattant fel a lány, s megfordulván kitépte a kezét Tim ujjai közül.
- Angie, ez a démon egész falvakat gyilkol le! Ha nem állítjuk meg...
- Megállítjuk! - erősködött a lány. - De nem élhetjük le az egész életünket elzárkózva a közösségi élettől! Lehet családunk, barátaink...
Tim közbevágott.
- Hát nem érted?! Ha most elengedjük a démont, nem lesz hol családot alapítani!
Angie tekintete elsötétült.
- Ha tényleg ezt szeretnéd - kimászva az ágyból felráncigálta magára a ruháit, Tim tehetetlenül nézte -, akkor tessék. Elmegyek, csináld egyedül - dühösen az ajtóhoz trappolt, miután táskájába bedobálta a cuccait, s még utoljára visszafordult. - De ne hidd, hogy ezzel vége!
Az ajtó becsapódott, s Tim egyedül maradt a szobában, ahol már közel sem volt olyan meleg, mint eddig. A fiú hatalmas sóhajtással fordult át a hasára. Majd lenyugszik, gondolta. Talán ha időt hagy a lánynak, megérti, hogy mire gondolt és megbékél. Legalábbis akkor még ezt hitte...

Hollandia, Helweg 2021. 03. 15. (Csütörtök)

Tim másnap reggel álomkórosan battyogott le a földszinti étkezőbe, hogy reggelit rendeljen. Egész este járt az agya, szelleműző szertartásokat futtatott végig magában, de anélkül, hogy a szellem létezésének okát tudná, nem választhatott ki egy konkrétat. Remélte, hogy ma minden titokra fényt deríthetnek, végülis hárman sokkal gyorsabban haladnak, mintha egyedül próbálnának kutatni.
Ryant is lent találta az étkezőben, egy tányér rántotta felett laposakat pislogva. Villajával néha-néha beletúrt, de látszólag még félig aludt.
- 'Reggelt! - huppant le vele szembe Tim, miután elvette az adagját a pultról.
- Neked is... - válaszolt Ryan, s bekapott egy falat tojást.
- Carla hol van? - nézett körbe Tim, miután az órára pillantott, miszerint már kilenc óra múlt.
- Elment a könyvtárba. Azt mondta, gyorsan végez, várjuk meg itt.
- Áh, értem. Kávét? - kérdezte Timothy, miközben felállt, hogy kisajtoljon az automatából egy kis ébresztő fekete löttyöt.
- Kérek, kösz - bólintott Ryan.
Két perc múlva már üres tányérok felett kevergették a gőzölgő italt. Jól elbeszélgettek, bár Tim igyekezett kerülni a múltjára vonatkozó témákat. Ám Ryan látszólag elvolt anélkül, hogy érdeklődne, így teljesen átlagos dolgokról folyt a szó.
Fél óra múlva Carla is befutott, arca kipirosodott a reggeli csípős hidegtől. Kabátja alól egy fekete mappát húzott elő, majd odahúzva egy harmadik széket letelepedett az asztalhoz.
- Nem fogjátok elhinni, hogy mit találtam! - csapta le az asztalra a mappát.
- Azért tegyünk egy próbát - ironizált Ryan. - Kávét? - nyújtotta felé a csészéjét.
- Kösz - kortyolt egyet a lány az italból, majd belefogott a mesélésbe. - Tudod, mit rontottunk el a múltkor, Tim? Amikor a könyvtárban voltunk - tette hozzá. Timothy megrázta a fejét, így folytatta. - Csak a közelmúltban történt haláleseteket néztük át! Végeztem azzal a résszel, és elgondolkodtam. A szellemek gyakran térnek vissza évfordulókon, így először száz, majd tíz évvel visszább kerestem. Száz évvel ezelőttről azonban nem voltak adatok, így a tíz év maradt, ahol pedig megtaláltam ezt - fordított egy sárga lapot a fiúk felé.
Hatalmas árvíz söpört végig Helwegen - hirdette az újságcikk. Egy színes képen félig elárasztott házak tetejét lehetett látni, az emberek csónakokkal mentették egymást.
Egy másik cikken ezt látták:
Cserbenhagyásos haláleset - az árvíz áldozatai. A képen egy teljesen összeomlott ház volt, a talajon hatalmas pocsolyák hevertek szerteszét, látszólag a víz elvonulása után készült a kép.

Carla most egy új papírt helyezett az előzőkre, ami egy halotti jelentés volt. Itt is volt egy kép, egy sötétbarna hajú nő karolt át egy kisfiút. Az adatok szerint Mila Guth (34) és kisfia, Casper (5), az 2011-es árvízben vesztették életüket. A város szélén éltek, s hozzájuk ért el legelőször a víz. Az emberek azonban magukkal foglalkoztak, s nem siettek a segítségükre, így míg Mila Caspert próbálta megmenteni, rájuk omlott a ház.
- Értitek már? - mutogatott a képekre Carla. - Az első eset öt évre rá történt, 2016-ban, majd ismét öt év múlva, idén. Annyi időnként támad, ahány éves a fia volt!
Ryan és Tim a lapokat szuggerálták.
- És azért támad olyan anyákra, akiknek probléma van a családjukkal, mert elhanyagolják a gyereküket!
- Tényleg - bólintott Timothy.
- És most? - nézett fel Ryan.
- Hát... gondolom el kéne égetnünk a nő csontjait. Ki kéne deríteni, hol vannak eltemetve.
-  A cikkben benne volt - vágta rá Carla. - A házuk mellett.
- És tudjuk, hogy hol van az a ház? - kérdezte Tim.
- Igen, az is benne volt a cikkben.
Húsz perc alatt összedobták a cuccaikat, majd buszra szállva jutottak ki Helweg nyugati falához. A megálló elég messze esett a háztól, így még egy jó tíz percet kellett kutyagolniuk az úticéljukig. Közben átbeszélték a tervet.
- Ryan, te el tudod végezni a szelleműző varázslatot? - fordult Tim a szőke vadászhoz.

- Na neem, varázsolgatni nem én fogok! - hárította el a feladatot azonnal Ryan.
- Miért? - fürkészte Carla a srácot. - Azt mesélted, hogy egy csomó igét tudsz...
- Nem akarom, és kész - fordította el a fejét Ryan, kezét mogorván zsebre rakva.
- De... - kezdett bele Carla, de Tim egy pillantással elhallgattatta. Tudta, milyen, ha valakinek kellemetlen titka van a múltjáról, és a lánnyal ellentétben nem bízik meg elsőre mindenkiben. - Jó, akkor... az jó, ha te égeted el a csontjait? Ha kell, veled megyek.
- Nem kell, kösz. Egyedül is menni fog.
Carla vállat vont.
- Tim, akkor mi végezzük a szertartást. Hoztam fehér bort és gyertyákat, a termőföldet majd ott  összeszedjük.
- Tőlem - vont vállat Tim. - Melyik rítust akarod?
- Egy nagyon egyszerűt. Csak le kell foglalni a szellemet, amíg Ryan a sírnál lesz.
Hamarosan felbukkant előttük a ház. Ugyanolyan romos volt, ahogy a képen is látták, de már befutotta a repkény, a téglák között zöld fű burjánzott.
- Azta - nézett végig Tim a komor látképen. - Micsoda vidám hely...
- Az biztos - értett egyet Carla, majd Ryanhez fordult.
- Keresd meg a sírt és égesd el a csontokat olyan hamar, ahogy csak tudod!
Ryan bólintott.
- Ti pedig el me engedjétek a szellemet, nincs kedvem ma meghalni - mondta, majd sarkon fordulva elsietett a ház túloldala felé.
Tim és Carla a másik oldal mellé sétáltak, s félkörben felállították a gyertyákat. Carla egy kis tálat is előhúzott a táskájából, majd egy kis termőföldet kapart bele. Tim elgondolkodva figyelte a lány mozdulatait.
- És hogyan tervezed lekötni a szellemet?
- Kérdésekkel. A legjobb módszer ilyen esetekben.
- Értem.
Carla a félkör közepébe helyezte a földet, majd intett Timnek. A fiú letérdelt elé, és kezébe fogta az üveg fehér bort, majd kis gondolkodás után halkan mormolni kezdett egy latin szöveget.
Amíg egymás után többször is elismételte az igét, szürke füst kezdett el gomolyogni a gyertyákból, összegyűlve a kis tál föld felett. Hamarosan Carla is beszállt a kántálásba, s egyre hangosabban, határozottabban szálltak a szavaik. Végül a füst alakot öltött, s megpillanthatták a szellemet.
Ugyanolyan vizes, csapzott volt barna haja, kisírt szeme alatt vörös karikák húzódtak, de Tim így is meg tudta állapítani, hogy valaha szép nő lehetett. Ijedten nézett körül, majd megakadt a szeme megidézőin.
- Mit akartok? - szólt halkan, hangja tompa volt, mintha a víz alól jött volna.
Tim felállt, hogy egy magasságban legyen a nővel.
- Csak szeretnénk tisztázni egy régi ügyet.

A ház másik oldalán közben Ryan egy gödörben görnyedt, a fészerből szerzett lapáttal ásva egyre mélyebbre. Homlokán izzadtság gyöngyözött, mire meghallotta a fémes koppanást. Fújt egyet, majd az utolsó adag földet is eltakarította a koporsóról. Egyetlen ütéssel összetörte a fa fedelet, de mikor megérezve a rothadó bűzt, azonnal kikecmergett a lyukból. Miért mindig rá maradnak az ilyen feladatok? Kabátja zsebéből előhúzta a kis zacskó sót, amit magával hozott és leszórta vele az oszlófélben lévő testet, majd egy kis benzint locsolt rá.

- Nyugodj békében, haver - suttogta, és meggyújtva egy szál gyufát a gödörbe hajította. A kis láng belekapott a koporsó bélésébe, a tűz pillanatok alatt kezdett el terjedni, hogy bekebelezzen mindent, ami az útjába kerül. A fény ráesett Ryan arcára, aki komoran állt a sír felett, azon töprengve, mi vár rá ezek után...